ApolKAnalak

Akinek saját konyhája van, általában szépen sorban beszerzi a mindennapi használathoz szükséges lábasokat, tányérokat, poharakat, tálakat és evőeszközöket. Berendezi a polcokat, fiókokat, úgy, ahogyan neki tetszik. Akár praktikusan, akár színek szerint válogatva, a lényeg, hogy igyekszik a saját ízlése szerint alakítani a helyiség auráját. Aki még ennél is jobban törekszik az apró részletek pontosítására, az Apolkát keresi.



Kecskeméten laktam éppen (már annak is örülök, ha visszaemlékszem, hogy melyik albérletben), amikor a párom, D. a születésnapját ünnepelte. Nagyon szerettem volna meglepni valami igazán aranyos, egyedi ajándékkal, így mindenfele nézelődtem, kérdezősködtem, kinek van valami eredeti ötlete. Nem szeretem a sablonos ajándékokat, mint pl. egy üveg bor, így arra jutottam, hogy ha kell, a fél várost felkutatom a kincs után. A megoldásban egy nagyon kedves kollégám, L. segített. Ő már ismerte Apolka kanalait, evőeszközeit, rendelt is tőle korábban. Megnézegettem a honlapját, és nagyjából kitaláltam, hogy mit szeretnék D.-nek.


Mivel D. éppen a 25-öt töltötte, ezért evidens volt, hogy ez a szám szerepeljen azon a kanálon, ami fagyizáshoz éppen kiváló lesz (mert nála nyáron a fagyi a nap fénypontja). Szereti a zöld színt, többek között azért, mert fradista, és szereti a zebrákat is. Úgy, mint a Juventust, és úgy is, mint magát az állatot. Amikor az állatkertben jártunk, rengeteget álltunk a zebráknál, D. mindegyiket megsimogatta vagy ötvenszer, és szerencsére az állatok is nagyon kedvelték őt. Mindig visszalépkedtek hozzá, egészen közel dugták az orrukat a kerítéshez, így könnyű volt babusgatni a kis bűzgolyókat. (D. nem is volt rest) Gondoltam, hogy ha egy zebra is rajta van a kanálon, az nem lehet rossz választás. Így történt, hogy felvettem Apolkával a kapcsolatot, aki több email-ben egyeztetve nagyjából elmondta, hogy hogyan lehet megvalósítani az elképzeléseimet. A végeredményben nem csalódtam, nagyon szuper lett a fagyiskanál. Mosható mosogatógépben is, nem csak kézzel, nagyon strapabíró, és nagyon mutatós. Apolka pedig precízen, pontosan dolgozott, hamar elkészült az ajándékkal, és igazán kedvesen válaszolt az összes primitív kérdésemre.


Amikor a nagynéném kerek születésnapja közeledett, a Táblácska mellett (amit anyukáméktól kapott) szerettem volna még valami személyessel megajándékozni őt, így ismét megkerestem Apolkát. A sok rendelés mellett biztosan nem emlékezett rám, de olyan örömmel válaszolt az üzenetemre, mintha minden nap kapcsolatban lennénk egymással. Meghallgatta az összes kívánságomat, ötletemet, és a korábbi alkalomhoz hasonlóan, most is nagyon gyorsan dolgozott. Mivel most egy 4 darabból álló készletet rendeltem, több munkát is láthattam tőle, hiszen mindegyikre más-más mintát kértem. T.-nek több hobbija is van, próbáltam ezek közül kiválasztani azokat, amik a legjellemzőbbek rá. Így a Fradi szeretete, a fotózás, az olvasás és az utazás négyese tűnt a legjobb választásnak. Apolka rávarázsolta a kanalakra, késre és villára a kívánt képeket, a legaranyosabb és legapróbb részletekkel. Imádtam  őket egymás mellett látni.


Sokan gondolhatják, hogy "ááá,veszek egy csomag kisüthető gyurmát, és ilyeneket bármikor csinálok", de valójában nem hiszem hogy ez ennyire egyszerű lenne. Színes fantáziára, jó kézügyességre, humorra és kreativitásra van szükség ahhoz, hogy igazán cuki munkák születhessenek. Kedvenceim a mesefigurás kanalak, köztük található Süsü, a Kisvakond, Superman, a South Park figurák és Harry Potter is. Ha te is szeretnéd megismerni az ApolKAnalakat, nézd meg a http://www.gyerekevoeszkoz.hu oldalon őket! Én minden böngészéskor találok valami igazán aranyosat, talán majd egyszer magamnak is veszek mondjuk egy lepkéset, vagy teknősöset. Szuper lenne a kis zacskós leveseimhez, kedvenc instant tésztáimhoz (és a valódi ételekhez is). Apolka biztosan partner lenne benne. Apró, színes tárgyak, melyek vidámságot csempésznek az emberek napjába. Milyen szuper lehet annak, aki egész nap ezekkel foglalkozik. Valóságos munka-mennyország.

Neked milyen minta lenne a kedvenced?




Címkék: