Több mázsa betű

Aki szeret olvasni, az tudja, hogy milyen érzés rossz időben bekucorodni egy színes pléd alá valami könyvvel egy bögre meleg tea kíséretében. Vagy akár a vízparton a tűző napon süttetni magunkat, miközben beletemetkezünk egy regénybe. Vagy a metrón véletlenül tovább utazni a kívánt megállónál, mert annyira érdekes a történet, hogy nem is érzékeled a külvilágot. Az olvasás szeretete olyan plusz, ami minden helyzetben érdekességekhez, izgalmakhoz, maradandó élményekhez kalauzol el.

Mindig imádtam olvasni. Gyerekként főleg rövidebb könyvekkel kezdtem, hogy ne érezzem azt, hogy sosem jutok a végére. Aztán hamar eljutottam oda, hogy minél hosszabb könyveket vettem kézbe, hogy soha ne érjen véget a sztori. Mindig volt egy saját kis zugom, ahova visszavonulhattam, és elmerülhettem a történetekben, aztán hosszasan gondolkodtam azon, hogy ha megfilmesíteném, vajon milyen ruhában lennének a főhősök, milyen díszletet választanék és mik lennének a kulcsjelenetek. 


Felnőttként (főleg amióta már van saját pénzem) rengeteg könyvet vásárolok. Többnyire akciósan, hiszen szinte soha semmit nem veszek teljes áron. Figyelem a leárazásokat, kuponos kedvezményeket, beszerzek mindent ami szükséges, és berontok az első könyvesboltba, ami az utamba esik. Bevallom őszintén, hogy emiatt ritkán érzek bűntudatot, mivel még nincs gyerekem, nem előle happolom el a pénzt egy-egy újabb példányra. A régi könyveim otthon vannak, vagy a mamám garázsában, az újak viszont az albérletünkben egy hatalmas polcon. Elég sokat költöztem, tudom, hogy a könyveket a legkönnyebb bedobozolni, ugyanakkor a legnehezebb szállítani. Apukám és D. rengeteget tudnának erről mesélni, "boldogan" emelgették fel a hatalmas dobozokat, majd lépcsőztek vele különféle társasházakban.

Onnan jutott mindez eszembe, hogy a hétvégén a kedvenc nagynénémnek segítettünk. Mivel felújíttatta a házat, ezért a könyveket két borzalmasan hosszú, kánikulai melegben eltöltött délutánon egyedül cipelte le a garázsba. Mondta ugyan, hogy sok van belőle, és hogy elfáradt, de nem gondoltam át, hogy vajon a sok az mennyit jelent pontosan. Most azonban amikor lementünk apuval és D.-vel a garázsba, tátva maradt a szánk. Van az a helyzet, amikor az ember szeret olvasni és vannak könyvei, és van az a helyzet, amikor szeret olvasni, de öreg koráig sem rágja át magát a saját könyvein. 


Elkezdtük felhordani a lépcsőn, de hamar kiderült, hogy az a pár darab, amit én elbírok kényelmesen, igencsak kevés, és azzal bizony vagy egy hétig törpölhetek, mire mind a szobába kerül. D. azt tanácsolta, hogy én csak a portalanításukkal foglalkozzak, míg ők majd cipekednek. Na, a vége az lett, hogy apukám közben egy kicsit olvasgatott, kicsit pipázott, kávézgatott, D. folyamatosan lépcsőzött, én  pedig izgatottam olvastam a könyvcímeket. 

Az egy dolog, hogy a Tom Sawyer kalandjai, a Dan Brown regények és egymillió útikönyv mind-mind megfordult a kezemben, de hogy a Matematika 1.,Matematika 2., Mikro- és makroökonómia könyv eddig miért nem landolt a kazánban, az rejtély. Hideg estéken milyen szuper lehet egy Piackutatás kötethez bújni, vagy egy brutálisan nagy német szótárat babusgatni... Ezeket most D. szépen felcipelte (szerencsére nem a 10. emeletre) az összes díszes albummal együtt. Amikor a kedvenc nagynéném, T. megérkezett, már a könyvek nagy része a szobájában volt. A polcra pakolás és a kategorizálás az ő feladata lesz.

Abban azért mindannyian megegyeztünk, hogy ezentúl csak kisméretű könyvet ajándékozunk egymásnak, de a legjobb az lenne, ha teljesen áttérnénk az ebook-ra. Akkor nem kellene cipekedni, viszont nem is lehetne érezni az új könyvek semmihez sem hasonlítható illatát. A hideg, szeles, esős napokra én inkább azokkal mászok a pléd alá, az ebook olvasót inkább a metróra, vagy utazáshoz viszem magammal. Végezetül ajánlom, hogy a lenti képekhez hasonló helyet találjatok magatoknak egy jó könyv mellé (és válasszatok földszinti lakást költözéskor).



Címkék: