Érezd magad jól Otthon!

A hideg téli napokon kevés embernek van igazán kedve kimozdulni hétvégén, vagy munka után hazaérve. Egy-egy rövid sétát kivéve én sem dugom ki szívesen az orrom az ajtón, így mindig próbálok valami szórakoztató benti elfoglaltságot találni magamnak.
  

Te is szoktál azon töprengeni, hogy mihez kezdj magaddal péntek délutántól hétfő reggelig a szakadó esős, párás, hideg, undormány időjárásban? Jó hírem van, még jó sok ilyen vár ránk idén. Összegyűjtöttem neked néhány olyan elfoglaltságot, amit az ilyen napokon egészen nyugodtan bevethetsz unaloműzés gyanánt. Az otthoni pasis programok kiválasztásában a párom, D. volt segítségemre, mert szerinte nagyon unalmas lenne kiválogatni a zoknikat vagy rendszerezni a könyveket, amit én találtam ki eredetileg. Íme a lista:

Csajos programok:

1, Nosztalgiázz

Nem tudom te hogy vagy vele, de én folyamatosan gyűjtögetem a női magazinokat a hálószobaajtó mögötti polcomon. Amikor már nagyon sok gyűlik össze, a színes fedlapok elkezdenek csúszkálni egymáson, mire én mindenfélével gyorsan kitámasztom őket. Ez így megy, mendegél addig, amíg már annyi minden kerül egy halomba, hogy egyszer csak elenged a támasz és leszánkázik minden egy hangos puffanással a földre (persze már az elejétől kezdve tudom, hogy ez így lesz, mégis akkorát ugrok ijedtemben, hogy valamit biztosan kiborítok, kiöntök, feldöntök, összetörök, elejtek). Az esős, vagy latyakos napokon gyakran bekucorodok egy pihe puha takaró alá, meggyújtok egy "sütibaba" illatú gyertyát (van még valaki rajtam kívül aki emlékszik a sütibabákra?) és átlapozgatom a felhalmozódott újságaimat. Gyakran új ötleteket merítek egy-egy magazinból, így például átrendezem logikusabban a gardróbunkat, vagy elolvasom a könyv és filmajánlókat és utána a legjobbakat apránként beszerzem. Próbáld ki te is, válogasd ki a jobb cikkeket, majd vágd ki! Később még jól jöhetnek!


2, Ásd bele magad egy jó kis könyvbe

Már többször említettem itt a blogon, hogy imádok olvasni. Legyen az sorozatgyilkosos könyv, krimi, romantikus regény vagy bármi más, szeretek új történeteket megismerni, majd ha jobban is érdekel a cselekmény, beleásom magam a háttérsztoriba is. Rengeteg könyvem van itthon, köztük több olyan is, amit még nem olvastam. Hideg estéken bekapcsolom a lávalámpámat, megvárom amíg a zöld bogyók már ügyesen úszkálnak a kék lében, magamhoz veszem a körömlakkjaimat és olvasás közben meg is száradnak a körmeimen. Nagyon hangulatos hobbi, főleg ha valami jó kis könyvet választunk magunknak. A könyvjelzőmet F barátnőmtől kaptam, nagyon stabil, vidám darab. A körömlakkok közül ősszel szívesen választok valami élénk árnyalatot, a fagyi színeket meghagyom nyárra. Ha nincs otthon lávalámpád, szuperul helyettesítheted akár sólámpával is, körömlakk helyett pedig tesztelhetsz akár valami brutál undorító színű agyagpakolást is. Hajrá!


3, Kreatívkodj

Nagyon szeretem a kézzel készített díszeket, évszakköszöntő ajtón lógókat, karácsonyi dekorációkat. Régebben szanaszét tároltam a "kézműveskedős" cuccaimat, viszont a sok költözködésnek köszönhetően rákényszerültem arra, hogy két-három szép kosárba rendszerezzem őket. Így most már bármit szeretnék készíteni, csak előkapom a kosarakat, kirámolom a tartalmukat és indulhat az alkotó munka. Idén már kiválogattam a karácsonyi apróságokat, amiket fel szeretnék használni, többek között csillogó bronz árnyalatú csillagokat, fenyőket, natúr fa angyalkákat és tobozokat. A radiátorra szeretem felsorakoztatni a gerezdekre vágott narancsot, citromot, amit szárítás után fel szoktam fűzni, és az ablakba lógatom őket. Fantasztikus illata van. Hogy ne csak csendben, kidugott nyelvvel koncentrálva készítsem a szebbnél szebb műveket, mindig nézek közben valamilyen filmet vagy sorozatot. Például a 27 idegen igen vagy a Szex és New York mindig remek választás, de ugyanolyan szívesen nézem meg a Walking dead vagy a Dr. Csont egyes részeit is.


Pasis programok: 
(D. ajánlása alapján)

1, Sport, sport, sport

Azok a férfiak akik szeretik a sportokat, általában szívesen bámulnak sportműsorokat 0-24-ben. Apukámon és D.-n látom rendszeresen, hogy kb majdnem minden sportközvetítést úgy néznek, mintha soha életükben jobb programot el sem tudnának képzelni maguknak. (ami azt illeti, engem nem zavar az állandó sportőrület, nagyon férfiasnak találom ha valaki ennyire sportrajongó) D. szerint egy NFL mérkőzés nézésével elmegy szinte az egész este, és bár való igaz, hogy általában rossz időpontban van, de igen népszerű sport. Egy meccs 3-4 óra hosszan tart, szeptembertől februárig, pont a leghidegebb időszakban le is tudod magad kötni vele. Mint megtanultam, a döntő a super bowl, ami hatalmas esemény Amerikában. Ajánlok egy filmet is hozzá, ha van időd nézd meg az Újoncok napját (Draft Day), remek film, nem csak férfiaknak! Hogy D-t idézzem: "Mindig felmelegít egy jó kis NFL meccs".


2, Számítógépes kikapcsolódás

Az öcsém kiskamasz korától mást sem csinált, mint focit nézett. Ó, ha csak nézte volna... Minden alkalommal részletesen beszámolt a focistákról, a meccsekről és a csapatokról. Letörölt néhány szuper filmet a videokazettákról, és rávett valami huszadrangú mérkőzést, amit féltve őrzött a polcán. Onnantól kezdve, hogy számítógépen is tudott már focizni, beindult az őrület. Rengeteget ment a Fifa manager 2002, sosem unta meg. Mikor D.-vel összeköltöztünk, mondogatta ugyan, hogy szereti a focis játékokat, de sajnos mivel rossz volt a laptopja, nemigen tudott fifázni....merthogy igen!!!! Neki is a Fifa manager 2002 a kedvence (ahol a meccsekre, a játékra és a csapatra kell figyelni és még STADIONT IS LEHET ÉPÍTENI). És bár azt mondja, van olyan, aki naponta, hetente váltogatja a játékokat (sportosat, stratégiait, vagy akár lövöldözőset), ő többnyire hű maradt a kedvenc fifájához, maximum egy kis Colin McRea Rally tudta még feltüzelni. 



3, Hangolódj rá a klasszikusokra

D harmadik választása rossz idő esetére a filmnézés. Meggyőződése (és ezt abszolút így látom én is), hogy a legjobb, legemlékezetesebb akciófilmeket, kalandfilmeket és vígjátékokat a 90'-es években készítették. Érdemes otthon mozi-maratonozni, bekészíteni egy kis pattogatott kukoricát, boros kólát vagy akár gumicukrot, és induljon a kihívás. Te tudnál egész nap Terminátort nézni? Mi megcsináltuk egyszer, és bár igaz, hogy iszonyatosan réginek tűnt a technika a mai filmekhez képest, de nagyon jót nosztalgiáztunk. D-nek a nagy kedvenc a Vissza a jövőbe trilógia. Mostanában sokszor megy a tévében, D pedig akár háromszor is megnézi egymás után ugyanazt a részt, és nem unja meg. A legjobban a második részt szereti, de ha a már ötvenszer látott első rész megy, azt is csüngő tekintettel figyeli, és kizár minden külső zajt. A Jurassic park szintén megunhatatlan, mint a Halálos fegyver vagy a Rocky Balboa filmek. Személyes kedvencem a Die Hard. Nem csak a hosszú ideje húzódó Bruce Willis imádatom miatt, hanem amiatt is, hogy az első két rész karácsonykor játszódik.  


Közös programok:

1, Vetélkedj

Gyerekkorunkban sokat társasoztunk a szüleinkkel és a barátainkkal. Öcsém olykor kiakadt (hisztizett) ha nem nyert, apukám viszont tett is azért hogy ő maga sose veszítsen. Senki nem csal olyan beleéléssel, mint ő. Nyaralásokon leginkább a Solo vagy az Uno kártyákat nyűttük, míg télen a Game of Life társas volt a kedvenc. Olyannyira, hogy a tábla már elég lestrapált állapotban van, a papírpénzek kicsit meghajlottak és a pörgettyűs keréknek is letört egy picike alkatrésze. A gyerek Kérdezz! Felelek szintén nagyon bevált, és lehet hogy ciki, de igen nehezek a történelmi vagy földrajzi feladványok. Na jó, még az állatosak és a növényesek is. Tudom, hogy manapság már nem olyan divatos dolog társasozni, és ezer olyan digitális kütyü áll a nép rendelkezésére, amivel szórakoztathatja magát, de mi már csak ilyen retró világban érezzük jól magunkat. Ennek köszönhetően szívesen veszem elő a főzőcskézős társasunkat, amivel még régen a nagymamámnál játszottunk. Ki kell választani mindenkinek egyet a a kártyán lévő receptek közül, és a feladat az, hogy megvegyünk az ABC-ben, a húsboltban és a zöldségesnél minden hozzávalót. Egyszerűen imádni való!!!


2, Mozogj

Bár nem vagyok egy Kungfu Panda, sem pedig Rubint Réka, van olyan sport, aminek a hallatán nem kapok rögtön frászt. D és én néhányszor voltunk együtt is sportolni, szabadban és edzőteremben is, de olyan nagyon nem csináltunk belőle rendszert. Otthonra vásároltunk viszont pár edzőcuccot, aminek nagy hasznát vesszük, ha ránk tör a mozoghatnék. Ilyen például a szép pink színű taposógépem, a kicsi és a nagyobb súlyzóink, gumiszalag, fitneszlabda és persze a Rubint Réka edzőkártyák. Ezeket otthon is tudjuk használni, amikor csak kedvünk tartja, főleg, hogy a nappaliban van egy viszonylag nagyobb terület, ahol akár aerobikozni is lehetne. Gondolkodtam még azon, hogy jó lenne beszerezni egy szobabiciklit, de azoknak mostanában eléggé fent van az ára, így ez még egy ideig terv marad csak. Hidegebb időben, ha szeretnél egy kicsit felmelegedni, erősödni, izmosodni, vásárolj pár kisebb eszközt, az áruk nagyjából 1500-8000 Ft között mozog. (én mindig a Hervisben szerzem be ezeket)


3, Tömd meg a pocakot

Szeretek enni. Kislány koromban nagyon válogatós voltam, nem ettem meg a furcsa színű (brokkoli, kelbimbó, kelkáposzta) és a furcsa formájú (pl. gomba) ételeket. Nem tudom mi az oka, de mostanában már ezek a kedvenceim, viszont ahogy kamaszodtam és felnőttem, egyre kevesebb húst eszem. Nem vagyok vegetáriánus, nagyon szívesen eszem csirkepörköltet nokedlivel, töltött paprikát vagy rakott karfiolt, de ha igazán őszinte akarok lenni, megvagyok a rántott hús, pörkölt és a különféle raguk nélkül. Idén tavasszal vásároltunk egy kis elektromos grillt, amit a lakásban is bátran használhatunk. Azóta D.-vel viszonylag gyakran fordul elő, hogy bepácol húst (csirkét vagy disznót) és megsüti a grillen, én pedig szeretek hozzá valamilyen könnyű salátát készíteni. Azért, mert itt vannak a hidegebb napok, még ugyanúgy jól eshetnek az ilyen ételek, én legalábbis semmiképpen nem ennék szívesen ezután mindenféle zsíros fogást. Egy unalmasnak ígérkező hétvégén varázsolj grillpartit a konyhába, hozzá nyugodtan lehet egy kis bort iszogatni (a hideg sör azért mégsem olyan hívogató). Mi ezen a hétvégén biztosan ezt tesszük majd!


+1 bónusz

Neked is van állatkád? Kutya? Macska? (teknős, hörcsög, hal?)

Mióta van saját kutyám (és azóta időközben még egy), sikerült felfedeznem a kisállat felszereléses üzletek széles választékát. Azt sosem gondoltam volna, hogy találok gumicsirkét, röfögő gumimalacot, halottnak tűnő bőregeret, vadlibát, és ezek mellett rengeteg fonalból készült "húzókát", labdát és plüsst is. Ha igazán vidám perceket szeretnél szerezni magadnak és a családodnak, válassz valamilyen vidám játékot az állatkádnak, és figyeld meg, milyen kreatívan tudja gyilkolni. Hami és Daisy kutyánk imádja még a szárított marhabőrből készült rágcsákat, mint a "kis cipő" vagy a "csont" forma. Nagynéném Bella kutyája persze néha hozzájut ezeknél extrémebb dolgokhoz is, de azt hiszem, szárított malacfület, tüdőt vagy malac orrot mi biztosan a lakás közelébe sem engedünk. Amíg volt halunk, addig neki az akváriumban volt hajóroncsa, elsüllyedt kis kastélya, a teknőseinknek pedig többféle méretű kiülős helyük van (tekintve hogy azok a kis dögök mindent megkajálnak, amit betesz hozzájuk az ember, ezért nekik kevés "berendezési tárgyuk" lehet).
Nektek is van otthon hasonló vicces "állatság"?






Varga Katalin/Rogán Ágnes/Rogán Miklós - Karácsony hava

Mivel imádom a karácsonyt, ezért gondolom, nem lepődtök meg, ha most, hogy közeleg az ünnep, megosztom veletek az egyik legkedvesebb karácsonyi könyvemet. Gyerekkönyvről van szó. Nem emlékszem, hogy kitől kaptam, és arra sem nagyon, hogy anyu mesélt volna belőle, de azt tudom, hogy nagyon szeretem még most is. Megmutatom, miért. Karácsonyimádók figyeljetek!


Ez a könyv egy egész meseországot jelent nekem. Olyan varázslatos ünnepvárást mutat be, ahol mindenki megtalálja a maga karácsonyát. A szerzők képekben mesélik el a gyerekeknek, hogy mennyi teendő előzi meg a Mikulás eljövetelét, a Szentestét és a Karácsonyt. A könyv első oldalán megismerhetjük a történet szereplőit. Van köztük háromtagú család, klasszikus apa-anya-gyermek felállásban (Tubicáék), van ahol csak anyuka van két gyerekkel (Angyal család), ahol a nagyi is együtt lakik a háromgyermekes házaspárral (Fitos család), ahol még csak az első picike gyermekkel töltik a szülők az ünnepeket (Pütyürék), van ahol hatalmas a család (Répa család) és van Katz néni, aki egyedül (vagyis Szonjával, a cicájával) tölti a karácsonyt. És ki ne felejtsem Kóborkát, aki egy elveszett macska. Vele is találkozhatunk a könyv lapjain. Mindannyian egy panel lakásban élnek, egymás szomszédságában. Az ablakukon keresztül bekukkanthatunk hozzájuk, megnézhetjük vajon mit csinálnak a szülők és a gyerekek.


Azért szeretem ezt a könyvet, mert annyi parányi részlet rejtőzik a lapokon, hogy ha órákig nézegetném, akkor is találnék mindig egy-egy aranyos, vicces részletet, amit addig nem láttam. Bemutatja például, hogy kik és hogyan készítik elő az ünnepekre a sonkákat, halakat, zöldségeket, pékárukat, vagy akár a karácsonyfadíszeket, üveggömböket. Közben persze a város először a mikuláscsokikkal teli pultok/boltok tengerében evickél, a beöltözött Mikulások sorra járják a bevásárlóközpontokat, kórházakat, óvodákat és iskolákat. 
A következő kedvenc oldalam az, amikor a gyerekek ajándékot kérnek a Jézuskától. Levelet írnak, ahol felsorolják az összes olyan játékot, ami csak eszükbe jut. A képen picike, színes ábrák segítenek abban, hogy elképzeld, te vajon melyik színes kisautót, plüssállatot, sílécet vagy babát kérnéd. Kislány koromban napokig csak ültem, nyálamat csorgatva a könyv fölött, és beszippantottam a karácsony összes színét, és csodáját. Bizonyára nem is véletlen, hogy most annyira rajongok a karácsonyokért. A karácsonyi nagy bevásárlást -ha lehet- még szuperebb, parányibb, tökéletesebb részletességgel mutatja be a könyv. Azért ajánlom gyerekeknek, mert csupán a képekről is lehet történeteket, meséket kitalálni, és megkereshetjük a képeken a Gyalog családot, az Angyal családot, vagy éppen Pütyüréket. Ja, és persze Kóborkát.

A legjobban természetesen mindig azt a részt vártam, amikor a gyerekek kihajolnak a lakás ablakán, hogy jobban láthassák, hogy megjöttek-e már Szenteste délutánján a rokonok. A családok körbeülik az asztalt és együtt ünnepelnek. Még Kóborkának, az elveszett macskának is jut egy kis falat a halból. (persze olyan klasszikus halcsontváz, ami a mesékben is szokott lenni) Igazi idilli karácsonyvárást és karácsonyi ünnepet mutat be a könyv. Kisgyerekeseknek, és karácsonyimádóknak "kötelező olvasmány", amennyiben a lelkük mélyén még mindig gyerekek, akik imádják a karácsony összes misztikumát, és kicsit még hisznek a csodákban is.



100. bejegyzés - Törpék és óriások

A századik bejegyzés nagyon fontos számomra. Nagy útnak érzem, amit az elmúlt 6 hónapban bejártam. Sosem akartam blogot írni, nem ez volt a célom, de rengeteg mesélnivalóm van. Csupa olyan történet, amitől boldog vagyok, csupa olyan ember, tárgy, és állatka, olyan látvány, történés és emlék, amikből jobb és rosszabb napokon táplálkozom. 

Nyolcosztályos gimnáziumba jártam. A legelső tanévnyitó ünnepségen az Igazgató kérte a többi 7 évfolyamot, hogy segítsék a sok kis új 11 éves tanulót, hogy "ne érezzék magukat törpének az óriások országában". Sosem felejtem el ezt a mondatot, mert bár minden második évben ezt az előre megírt köszöntőt húzta elő a fiók mélyéről, én tényleg úgy éreztem, hogy óriások vesznek körül, de nem voltam törpe. A 8 hosszú év alatt voltak nagyon kedves osztálytársaim és barátnőim, akik miatt szerettem "Dobós" lenni. Azóta sok olyan helyzetbe kerültem, amikor valóban törpe voltam, és sok olyan helyzetbe, ahol sosem akartam óriás lenni. Egy dolog azonban nem hagy nyugodni már lassan két évtized óta. 

Vajon Isten, a Sors, a Végzet, az Univerzum vagy a természet törvényei játszanak-e el velünk, mint picike bábokkal (törpékkel), vagy mi, az EMBERISÉG alakítjuk-e a saját sorsunkat (óriásokként). Nap, mint nap sokat panaszkodunk, mert nem jó a munkánk, rossz a fizetésünk, morcos a párunk vagy egyszerűen csak sz*r az életünk. El vagyunk foglalva a saját nyomorunkkal, és olyan komolyan vesszük az életünket, mintha mi lennénk a Világmindenség központja. Képesek vagyunk pár apró rossz tulajdonság alapján megítélni másokat, tragédiaként megélni a munkahelyi problémáinkat, és annyira beletemetkezni a nehézségekbe, hogy nem ÉLÜNK. Túl komolyan vesszük magunkat. 

Gyerekkorom óta imádok legózni. Egyszerűen megszűnik minden más, ha meglátok egy kupac legókockát. Építek, legófigurákat gyűjtök, legós kulcstartóm van és részt veszek a legtöbb legós rendezvényen. Hogy ciki? Kit érdekel? Megnéztem a Lego Movie-t és egyre nagyobb lett bennem a kérdőjel, hogy vajon mi is csak építőkockák és kis bábuk vagyunk? Mint ahogyan a legó film résztvevői? Nem lehet az, hogy velünk is csak babáznak, játszanak azok a bizonyos "NAGYOK"? Hogy legózás közben mi úgy mozgatjuk a figurákat, ahogyan minket is mozgat valaki? Kitalál nekünk szerepeket, foglalkozást, problémákat, és jelmezeket? Köztünk is vannak "hősök", pincérek, autóversenyzők és voltak kalózok, katonák is. Talán csak varázslótanoncok és jedik nem. És ebből a szemszögből nem számítanak az apróságaink, mert azok csak ideig óráig fontosak. 

Mindig tudni akartam, hogy valójában mekkora vagyok. Egy parányi kis elem, vagy olyan valaki, akinek központi kérdés kell hogy legyen a telefonszámla befizetése, a havi statisztika leadása az életében.


Van egy nagyon kedves munkatársam, királylány T. Nem csak munkatárs, a barátnő szó pedig annyira átlagosnak tűnik, ha rá gondolok. Ő olyan valaki, aki igazán látja hogy milyen vagyok, és mindig kapok tőle visszaigazolást. Olyan lelkitárs féle. A kisebbik fiával úgy érzem, nagyon megtaláltuk a közös hangot. Nem vagyok az az ölelgetős, arccsipkedős csúnyanéni fajta és ő talán hálás is ezért. Mivel a páromat D.-nek neveztem eddig a bejegyzésekben, így T. kisfiát hívjuk kisD-nek. Párszor legóztunk már együtt a munkahelyen, amikor bejött az anyukájához. Ő most harmadik osztályos, viszonylag kis termetű, vékony, szép arcú, tiszta szemű kissrác. KisD-vel és az anyukájával ellátogattunk az Allee-ba, a Lego Store-ba egy szép (kissé esős, kissé párás) őszi szombati napon. Mivel előbb értem oda, kicsit még körülnéztem, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy ugyanaznap legós rendezvény is van. Majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben. A saját örömöm miatt is és kisD miatt is. Tudtam hogy tetszeni fog neki. Szuper délután volt. Lehettem újra gyerek, együtt izgulhattam kisD-vel a különböző feladatok teljesítése közben, és nem érdekelt, ki néz hülyének. 
Pár napja királylány T. hagyott nekem egy üzenetet facebookon, ami mélységesen meghatott és maximálisn megmutatja milyen vagyok. Nem vagyok én törpe és nem vagyok én óriás sem. Az örök igazságot egy alsó tagozatos kisfiú fogalmazta meg velem kapcsolatban, amit sosem fogok elfelejteni neki!!!!!!!! 

"Kedves Kristóf Eszter
Azt hiszem amikor ma elkészült a kisfiam leckéje, igazi napi kincsre bukkantam. Gondoltam megörökítem neked. Há
lás vagyok az apró léleklabnyomokért, amit hagytál a kisfiamban. Köszönöm"- majd elküldte hozzá mellékelve, amit KisD írt az önművelés füzetébe, mint a hónap kedvenc élményét:




Kulisszatitkok bizalmasan - avagy az érem másik oldala - 3.rész

Ott hagytam abba a múltkor F.  babavárásának, és kisebb-nagyobb titkainak kiteregetését, hogy már készen van a vattacukor színű szoba és  hogy két kiscsaj kalimpál a pocakban. (az előzményeket ITT és ITT elolvashatod) Jelenleg akkora F pocakja, hogy komolyan tartok tőle, mikor együtt vagyunk, hogy bármelyik pillanatban elfolyik a magzatvíz, de szerencsére nem kellett még mentőt hívnom sipítozva, hogy AZONNAL jöjjenek. Szuper dolog lehet egyszerre két magzatot hordani a szíved alatt, de én valószínűleg még az utolsó hetekben is teljesen halálra lennék rémülve, mert nem tudnám elképzelni, hogy mi vár rám. Persze F már sokkal rutinosabb.


Az a jó abban, ha a barátnőd terhes, hogy első sorból figyelheted az eseményeket. A Glamour napos közös vásárlásunk után mondta F, hogy valószínűleg az egy hónap múlva esedékes Joy napokon már nem tudunk együtt vásárolni (egy csomó felesleges, alig-alig kedvezményes, de nagyon fontosnak tűnő dolgot), mert akkor már nem fogja bírni a mászkálást. Nos bátran állíthatom, hogy olyan mint egy úthenger. Nemhogy végignéztük a Háda összes fellelhető kismamákra is passzoló pulóverét és babaruháját, de még a Joy napokon is teljes létszámban (mi ketten+ a két baba a pocakban) jelen voltunk. Minden vásárlás előtt szokott F szólni, hogy ő bizony éhes. Nagyon vicces látni, ahogyan nyomja magába a gyorséttermi kaját, mert végre nincs hányingere. Persze alig nőtt a súlya a 8 hónap alatt, de így is sokan megbámulták a hatalmas pocakot és gazdáját a Westendben lévő mekiben. F egészen jól bírta addig, amíg az emberek már annyira pofátlanul kinézték a falatot a szájából, hogy robbant a hormonbomba és elkezdett szépen sorban mindenkit elküldeni a búsba. Csak ültem és figyeltem az "anyaoroszlán" harcát az utca népével, és azon töprengtem, vajon képes lenne-e ennyi energiával kiűzni Eger várából a törököket is. Ahhoz képest, hogy pici nő létére mekkora a hasa, bőven bírta a shoppingolást, ami vélhetően annak köszönhető, hogy apró lábai hosszú éveken át edződtek, súlyos küzdelmek árán a plázák folyosóinak porában. Az a fajta rutinos vásárló, aki pontosan tudja, hogy milyen cipőben, milyen kényelmes ruhában kell elkezdeni a pénzköltést ahhoz hogy az jól menjen órákon keresztül.


De szerencsére nem csak a strapás mászkálást tapasztalhattam meg igencsak várandós barátnőmmel, hanem a várandós fotózást is. Anyáink várandósságának idején a szülők összeálltak egy-két fotó erejéig, amin vagy látszott, hogy mekkora a hasuk, vagy nem. Manapság már teljesen elfogadott, hogy a párok egy fotóst kérnek fel arra, hogy örökítse meg életüknek ezen periódusát. F kezdetben szabadtéri fotózást tervezett, de mivel az idő nem volt megfelelő hozzá, így maradt a műtermi fotózás. (Azt még azért muszáj elmesélnem, hogy hétvégén kérdezte F, hogy hétfőn nincs-e kedvem velük elmenni a fotózásra. Persze nagyon izgalmasnak találtam ezt az egészet, és hétfő reggel kicsit lehet hogy túlságosan is rápörögtem az eseményre. Így mire kiértünk-átverekedtük magunkat a városon-már alig vártam, hogy elkezdődjön a fotózás) A helyszín a Rooms stúdiója volt, ami igazán szuper választásnak bizonyult. F és T nagyon hamar belejöttek a pózolgatásba, és B, a fotós is igyekezett nyugodt, de vicces légkört teremteni. Én többek között holttehernek voltam ott, közben igyekeztem megigazítani F ruháját, haját, amikor szükséges volt. Igen, néha szükség van női szemre ahhoz, hogy kiszúrja azokat a hibákat, amiket már csak utólag lehet észrevenni a képeken. Persze ott a megfelelő technika is ezek kijavítására, de szerintem F is tudta, mennyire tuti küldetésnek élném meg ezt a napot. Készítettem néhány werkfotót is, amit persze a legáltalánosabb digitális fényképezővel csináltam, így a minőség és a helyes szemszögök helyett igyekeztem a vidám, vicces pillanatokat megörökíteni. Ez a néhány fotó, amit most megmutatok, a kedvencem az összes többi közül. Nem a legmeghittebbek, nem is biztos hogy mindenhol a legelőnyösebbek, de napi kincsek. Azért, mert egy őszinte mosoly számomra sokkal jobban elárulja a babavárás szépségét, mint bármi más.


Azóta F-nek kb duplájára nőtt a pocakja, ami engem is minden alkalommal meglep. Amikor már azt hiszem, hogy ez a max, mindig küld egy képet az aktuális méretről, amitől a szám is tátva marad. A munkahelyünkön is elbúcsúztattuk nemrégen, hiszen jó ideig most úgysem látogat majd meg minket. Nagyon sírt, ami azért volt csak remek, mert én idióta, képes voltam vele szemben leülni, vagyis amikor ő elsírta magát, akkor én is. Pedig egyikünk sem olyan sírós típus, főleg nem a hőn szeretett munkahelyünkön. (persze eszembe jutott megint, ahogyan a mosdóban vártunk a terhességi teszt eredményére) 
A babaszobát már megnéztem majdnem teljesen kész állapotában. Csupa pasztellrózsaszín és fehér színben pompázik. Nagyon helyes és szép apróságok díszítik a falat, polcokat, és az ablakpárkányt, csodálatosan szépek a kiságyak és a pelenkázó is. Legjobban persze a babaruhák nézegetését élveztem, kipakoltam a legpuhábbakat, legrózsaszínebbeket, és elképzeltem, milyenek lesznek a lányokon. Azokon a kislányokon, akik már nemsokára kopogtatnak az anyukájuk pocakján, hogy jó volt, szép volt, de ők köszönik, inkább kijönnének onnan. F ugyanis nemsokára "bevonul" a kórházba, az összes szórakoztató könyvével, frissen vásárolt pizsamának álcázott melegítőjével (hiszen dehogy lesz ő egész nap pizsamában), pluszban vásárolt samponjával, papucsával, és egyéb (egy egész hosszú apokalipszis idejére is elegendő) túlélőfelszerelésével együtt. Ez már a finish. Most már nem attól fél, nem amiatt izgul, hogy mi lesz ha még nagyobb lesz a hasa, mit vesz fel a Digital Divas rendezvényére, végig jó lesz-e rá a kismamakabátja, kismamanadrágja és az összes pulóvere. Most a cél az, hogy a kezében tartsa a gyermekeit. Készen van a babaszoba, a lakás minden apró pontját rendberakta T, megvannak a "kórházbólhazahozós" ruhák, babakocsi, és pihepuha takarók. Már csak a két kis meleg test kell, hogy kitöltse őket. Szép hosszú várakozási idő volt, rengeteg eseménnyel, rengeteg kérdőjellel, színnel, kétségbeeséssel és boldogsággal. A következő F-es bejegyzésem már akkor fog csak megszületni, amikor a babák már teljes erejükből ordítanak majd éjszakánként, reggel, napközben, 0-24-ben. Kánonban, hamisan, több szólamban. De F még annak is örülni fog, mert már most is simogatja a kis talpukat, könyöküket a pocakján keresztül.

Igazán megható élmény volt számomra az elmúlt 10-11 hónap. Végigkövetni a terhességi tesztek csíkjainak alakulását, vitaminok szedését, a pocak már nő-még nem nő problematikáját, a ruhák lecserélését, ahogyan mellettem állt életem leglesúlytóbb nyarán, babacuccok vásárlását, felesleges apróságok rendelését ebay-ről, egymillió terhességről szóló könyv vásárlását, fotózást (ez igencsak többes számban), sznob könyvbemutatót, hajlevágatás kérdését, beöntésről szóló rémsztorikat, mindenféle olyan nőgyógyászos történetet, amire nem voltam felkészülve, és végül (de ez a legfontosabb!!)a saját érzéseit, élményeit, félelmeit és vágyait. Milyen hosszú lehet ennyi idő...de ha őt kérdezitek, biztosan azt mondja, hogy utólag visszanézve nagyon hamar elment. A következő 18 év kicsit lassabb lesz F, ezt ígérhetem. Epekedve várom az ajtón kiszökős, buliba indulós, túl korán sminkelős történeteket. Mert az biztos, hogy veled, de néha rajtad is nevetni fogok. Találkozunk (ha előbb már nem is biztos), a kórházban!

Ui.: miközben ezt a bejegyzést befejeztem, F-el beszélgettem facebookon. Jelentem, T játszik a Tomb Raider legújabb részével. F azért nem (hiába várta olyan nagyon hogy megjelenjen), mert olyan izgalmas, hogy fél, hogy beindulna a szülés. A W. családban azért vannak vicces pillanatok... 



Bögrebugyik, horgolás, hooTish módra

Nemrégen megkeresett a blogon egy nagyon kedves nő, Klaudia. Küldött egy linket, ahol meg tudtam nézni, hogy a márka amit képvisel, pontosan mit takar és hogy milyen szuper cuki és egyben nagyon szép dolgokat készít. Ahogy megláttam, tudtam, hogy élőben is szeretném megcsodálni a remekműveit. Megmutatom nektek is!


A megkeresés után időpontot egyeztettünk Klaudiával, ahova magával hozta az általa készített horgolásokat is. Mint ahogyan már néhány korábbi bejegyzésemben említettem, imádom a kézműveskedést, a vidám, izgalmas technikákat és az egyediséget. És pontosan ilyen a hooTish márka is. A név maga egy fantázianév, amit Klaudia alkotott, és valljuk be, nagyon jól hangzik. Hogy hogyan jutott eszébe, hogy ilyesmivel foglalkozzon?

"Mindig van nálam horgolótű"- kezdte a beszélgetést Klaudia.

Elmondta, hogy korábban pénzügyi területen dolgozott, irodai munkát végzett, mivel azonban nem érezte teljesnek az életét, váltott. Most Újpesten dolgozik, teljesen más területen, amit nagyon élvez és amit én is szívesen csinálnék minden nap. No, de visszatérve a hooTish-hez, bármennyire is meglepő (legalábbis számomra), aki tud horgolni, az nem biztos hogy tud kötni is. Klaudia anyukája tudott kötni, neki azonban saját bevallása szerint sosem ment ez a technika, azonban mikor azt tapasztalta, hogy egy fiú barátja a youtube segítségével tanult meg horgolni, arra gondolt, hogy ez neki is sikerülhet. 

Azt mondja, most csupa olyan dolgot csinál, ami talán apróságnak tűnhet, de neki nagy örömet okoz. Az általa készített tárgyakból nekem az úgynevezett "bögrebugyi" a kedvencem. Olyan bögrebugyikat horgol, amikbe be tudod öltöztetni a bögrédet, és télen, mikor tűzforró a tea a bögrében, te meg tudod fogni az oldalát és kellemes otthonos élményt nyújt a színes "bevonat". Kicsit a cukormázra emlékeztet, ami nélkül lehet élni, de minek. A bögrebugyik közül kaptam egyet ajándékba, és vásároltam is egyet, hogy maradjon is egy saját, és a másikat elajándékozhassam. Klaudia kevés mintával dolgozik, azt mondja, hogy jobban kedveli az egyszerűséget. A bögrék körül magát a kisruhát egy gombbal rögzíti, ami aranyos dísze a munkájának, hiszen vannak mintás, műanyag és fagombok is. A kék bögrének a színe színátmenetes, így nagyon barátságos hangulatot sugároz, nekem viszont a pink a kedvencem, a rózsazsín mániám miatt. 


Kipróbáltam otthon, nagyon szerettem használni olvasás, listaírás (ami a mániám) és kutyázás közben is. (Bár Hami mindenáron be akart nézni a bögrebugyi alá, nem értette hogy minek van a bögrén - jelentem, nagyon stabilan van horgolva, nem sikerült neki.) A bögrebugyikon kívül Klaudia szívesen horgol zsebkendőtartókat, különböző színű fülvédőket is, jelenleg pedig kisállatkákat készít, amiket aztán ki kell tömni. Szereti nézni az alkotásokat különböző weboldalakon, ahol nem csak ötleteket tud begyűjteni, de szuper ismeretségeket is szerezhet. Azt mondja, hogy a horgolás szenvedéllyel végezhető hobbi, neki maga a horgolás szeretete a fontos, nem a tömeggyártás. A személyre szabott dolgokat sokkal jobban kedveli, és csak addig élvezi a munkát, amíg az nem kötelezően elvárt keretek között zajlik. Klaudiának nagyon fontos, hogy kreatív dolgokkal vegye körül magát. Pici lakásban lakik, aminek saját bevallása szerint az egyharmadát a fonalak foglalják el (köztük olykor elrejtőzik a cicája is). 

Nem csalódtam a bögrebugyikban, és a többi termékben sem, nagyon üdítő látvány volt mindegyik, főleg, hogy már könyvjelzők is készülnek (amit az olvasásmániám miatt nagyon jó dolognak tartok). Klaudia üde, vidám jelenség, abszolút optimista életfelfogással. Szeretem magam körül tudni a hozzá hasonló embereket, hiszen rengeteg ötletet, ihletet, motivációt merítek az ilyen ismeretségekből. Aki rendelni szeretne tőle akár bögrebugyit, akár fülvédőt, állatkát vagy egyéb más apróságot, azt ITT megteheti. Már maga a találkozás is maradandó élmény vele. Igazi Napi Kincs.



A pasi (és az anyós)

Hosszú évtizedes múltja van az anyósvicceknek. Változatosnál változatosabb gonosz, morbid szövegekkel találkozhatunk az ilyen témájú vicckönyvekben, rejtvényekben és plakátokon. Egy dolog biztos, minden viccnek van némi "ősi" valóságtartalma, úgy is mondhatnám, hogy valami azért csak megihlette azokat, akik szenya módon emlegették (emlegetik) az anyóst papírra vetve.

Oké, bocsánat ezért az anyósviccért, de nem bírom ki, hogy egyet se süssek el (és a nénikém kifejezetten imádja a fárasztó vicceket, szóval ha másnak nem, neki tetszeni fog) 
- Milyen a jó anyós?
- Amelyik olyan, mint az üstökös: ritkán közelít és akkor is húzza a csíkot.


Szeretem az anyós-vej témát, mert sok olyan cikket olvastam, rádióműsort hallgattam, ahol megkérdezték az utca emberét arról, hogy milyen az anyósával a kapcsolata. Iszonyatosan vicces dolgok derültek ki, amiken aztán sokszor napokig nevettem még a metrón vagy a villamosmegállóban magamban. Például volt, aki azért gyűjtögetett, hogy hozzáépíthessen a garázshoz, hogy ha jön az anyós, külön "lakosztállyal" lephesse meg, saját konyhával, vécével és hálószobával. Így nem kell folyamatosan összefutniuk a család igazi lakrészében. Vajon milyen bájos lehet ez az anyós??? Mindent (filmes, könyves, magazinos tapasztalataimat) összevetve az anyóst pontosan úgy képzelem el a viccekhez, mint az alábbi képen látszik: fog nélkül, gyenge bajusszal, retró szemüvegben, ötfelé lógó mellekkel. A bot és a kézrázás nyilván fakultatív, egyesek félelmetesen csattoghatnak a műfogsorukkal, vagy hideg téli estéket megkérhetik a kedves vejüket, hogy masszírozza meg vén, bütykös, itt-ott szőrös lábukat. 

A továbbiakban anyukám és D. kapcsolatát is meg fogom említeni, de le szeretném szögezni, hogy anyukám KICSIT SEM hasonlít erre a hölgyre (nem, nem azért mondom, mert elfogult vagyok). Sem bibircsók tekintetében, sem pedig a kedves mosolyukat összevetve nem passzolnak egymáshoz. Erről a képről egyébként a Christina Applegate féle 1991-es Kipurcant a bébicsősz anyának egy szót se Starek nénije jut eszembe. (Ki emlékszik amúgy a filmre?) 



Visszatérve anyukámra, egyik nap kijelentette, hogy hiába írok ilyen témájú bejegyzést, mert ő tudja (később arra módosította, hogy erősen reméli), hogy elég jó anyós. Szó, mi szó, valóban jól kijönnek D.-vel. Persze anyukám sem volt mindig mintaanyós, de szerintem akit igazán szeret, azzal maximálisan kedves és figyelmes. Amikor hazaköltöztem Kecskemétről, először anyuéknál laktunk. A gyerekkori szobámba nagyon kényelmesen berendezkedtünk, és mindig nagyon örültünk, ha apukám feljött bandázni hozzánk. Mindig csak 1-2 apróság miatt jött, de olykor fennmaradt nálunk, és nagyon jókat beszélgettünk. Egy idő után feltűnt, hogy anyu soha nem jön fel a tetőtérbe. Mint kiderült, nem akart a nyakunkon lógni, és ezért szinte egyáltalán nem is jött fel még a lépcsőn sem. Amikor ez mégis megtörtént, már a lépcső közepén ordítozni kezdett, hogy "Hahóóóóóóó, gyerekek! Jövök egy picit, nem zavarok?????"- ezt egyébként a harmadik szomszéd is hallotta valószínűleg. Mikor kérdeztük, hogy miért nem jön, azt mondta, hogy nem akar zavarni, az a mi saját kis birodalmunk. D. és anyukám úgy tudnak egymásnak udvarolni, ami szinte már a nyálasság határait súrolja. Anyukám minden alkalommal, amikor hazamegyünk, kőrözöttet készít D.-nek, a kedvenceit főzi ebédre és vacsorára és igyekszik mindenben a kedvében járni. D ezt úgy hálálja meg, hogy az egekbe isteníti anyukám főztjét, negatív tulajdonságait és "hirtelen jött" ötleteit. Nagyon vicces a dolog, mert az egész egy oda-vissza cukkolás csillámos mintás, cukorkaillatú csomipapírba csomagolva. A kölcsönös tisztelet persze mindkét részről mindig jelen van, így olyan, mintha egy 17-18. századbeli beszélgetést hallgatnánk végig. Persze D. már az elejétől nehezen tegezi a szüleimet, aminek biztosan az az oka, hogy szokatlan volt neki a közvetlen viszony. Az irántam és a szüleim iránti tiszteletből mindig megtartja a határokat, ami nagyon fontos szerintem a köztük lévő hosszútávú, jó kapcsolat megtartása miatt. De azért a huncutságok nem maradnak el, így este, elalvás előtt a lépcső tetején megszólaltatott szurkolói hangkürt éppúgy hamar lett anyukám kedvence, mint a falu közepétől hazáig (ami nem 5 méter) nyomott autóduda vicces, ritmusos nyomkodása. 

A családunk női tagjai nem egyszerűek. Nagyon nem. Tehát biztosan van olyan tulajdonságom nekem és anyukámnak is, amitől nem vagyunk mindig népszerűek, de alapjában véve szerintem D. elég jó veje anyukámnak, és anyu elég jó anyósa D.-nek. Biztos sokat segít, hogy drága párom nem büfög hatalmasakat az asztalnál, nem mondja az ebédre, hogy nem volt rossz, de ettem már jobbat is, és nem dobja a koszos zoknit és alsónadrágot a lépcső tetejéről az aljára "mosd ki anyós" rikkantás kíséretében. Anyukám pedig amikor otthon vagyunk náluk, nem tart üvegpoharat a szobám falához, hogy kihallgasson minket, nem jelenik meg nálunk munka után, hogy ellenőrizze a lakásunk tisztaságát és nem kérdezi D.-t minden percben, hogy "Jól keresel? El tudod majd tartani a leendő unokáimat?" A pasi és az anyós téma végére érve, arra jutottam, hogy ha mindkét fél megfelelően odafigyel a másikra, nem kell, hogy utálják egymást. Persze ettől még ugyanolyan murisak az anyósviccek, de érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy vajon az anyós-meny kapcsolatokról mennyi vicckönyvet lehetne megírni? 



R. esküvője - Az őrület indul

Mivel nagyon szeretem az esküvőket, ezért rengeteg esküvői magazinom van otthon, pontosan tudom mindig mi az aktuális trend a lagzikon és hogy melyik típusú menyasszonyi ruha milyen testalkatú nőknek áll jól. Imádom a különféle menyasszonyi csokrok színeit, az egyedi meghívókat és a kis koszorúslányokat. És most végre első sorból figyelhetem egy kedves munkatársam esküvőjének előkészületeit.


Már egyszer írtam esküvői témájú bejegyzést ITT, de muszáj megint elkövetnem ezt a merényletet ellenetek. Annyira sokszor néztem már esküvős videókat, hogy viszonylag sok ötletet be tudtam zsebelni, és rengeteg abszurd, vicces, felesleges dologgal találkoztam. Tetszenek a vidám ruhák, akár azok is, amik nem teljesen fehérek. Feleslegesnek tartom a gyémánt kövekre hajazó, álkristályokkal kirakott lovaskocsikat, a békatalpas, búvárruhás szertartásokat azoknál, akiknek valójában semmi köze a vízhez és a több tízezer Forint/fős lánybúcsúztatókat, ahol kénytelen vagy kifizetni a polgárpukkasztó "kötelező elemeket", ha azt akarod, hogy a menyasszony boldog legyen. Úgy gondolom, hogy lehet olyan esküvőt szervezni, ami nívós (vagy apró rafinált megoldásokkal azt a hatást kelti), ugyanakkor ízléses, és valóban a jegyespárról szól. Csak nem szabad hagyni, hogy elszaladjon velünk a ló.

Egy tündéri munkatársam, R. éppen az esküvőjére készül. Jövő nyáron lesz, de persze már most megkezdték a szervezést, nagy-nagy örömömre. R. szolid, visszafogott pasztell külseje vidám, humoros és huncut belsőt takar, mindig meg tud nevettetni, és amikor az én optimizmusom hanyatlóban van, akkor az biztos, hogy neki még van energiaraktára valahol egy titkos helyen. Az a típusú nő, akiről már első látásra megmondanátok, hogy elegáns/romantikus esküvő illik hozzá. 

Nagy szerencse, hogy R.-nek nagy százalékban délután és este vannak ügyfelei, így reggelenként be tud számolni a legújabb ruhapróbáról, esküvői kiállításról vagy csokor-ötletről. Tagja mindenféle esküvős csoportnak a facebookon, így értesül mindenféle akcióról, újdonságról. Manapság már annyi mindent meg lehet vásárolni másodkézből olcsóbban, hogy ha az ember türelmes, szuper dolgokat begyűjthet potom áron. Egy alkalommal végighallgattuk a bevonulózene jelöltjeit, amiket gondosan tárol egy pendrive-on az összes esküvős ötletével együtt. Jelenleg a tökéletes ruha megtalálása a cél, ami igen nehéz feladat. R. uszályos ruhát szeretne, nem túl nagy szoknyával, szív alakú kivágással. Nem lehetetlen rátalálni, de annyi átlagosan szép ruha van jelenleg a piacon, hogy alaposan meg kell dolgozni azért, hogy az ember rátaláljon a részleteiben is tökéletes darabra. A "Mondj igent a ruhára" című amerikai műsor abszolút megelevenedik előttem, amikor R elmeséli a ruhapróbákat (szinte már látom őt a műsorban). A ruhákat sorra viszik hozzá, mindegyiket felpróbálja, de még nem tud igent mondani, mert a tökéletes még nem sétált elé. Randy, a műsor munkatársa tuti tudna R.-nek segíteni, de ő sajnos tényleg csak Amerikában (és a gondolataimban) van...




Legalább annyira beleélem magam ezekbe a történetekbe, mint ő, sőt, talán kevés olyan ember van, aki nálam jobban vele tud örülni az apró sikereknek, szív alakú dekoltázsoknak, csipkés uszályoknak. Látom magam előtt az egész ceremóniát, mert R. nagyjából olyan dolgokra vágyik, mint én (kivéve a magassarkú menyasszonyi cipőt, amit én biztosan nem fogok felvenni). Csodaszép, finom díszek, természetes kisugárzás, igazi NAGY NAP. Az, aki mindennek tud örülni, meg fogja találni mindenben a legszebbet és leginkább hozzá valót. Szükség van persze jó ötletekre és kreativitásra is, de ez ebben az esetben eleve adott. 

Azért írom le mindezt, mert ez a téma maximálisan leköt minket, ha egyszer belekezdünk. És ezt imádom (mert szuper dolog egy esküvőbolonddal témázgatni, hiszen pontosan tudja mikor mire gondolsz). Szeretem ha valaki ilyen izgalmas személyiség, szereti az életet színesen, vidáman és kreatívan élni, minden nehézséggel és árnyoldallal együtt...igen nehéz...Mivel még sok feladatot kell megoldani/megszervezni/legyűrni/kipipálni a lakodalomig (helyszín, meghívók, pontos smink, étterem, zene, stb.), nyilván lesz bőven alkalmunk reggelenként végigvenni a lehetőségeket, vészterveket. Izgatottan várom, milyen cuki, szép, vagy ötletes megoldások születnek majd, remélem azokat is elmeséli nekem. Jó dolog látni az örömét, és az izgatottságát. Ez a mai Napi Kincsem. Ki tudja, talán még el is lesek néhány trükköt.



A pasi (és a betegség)

Betegnek lenni nagyon rossz. Mindenki ismeri azt az időszakot, amikor először csak kapar a torka, másnapra pedig már elmegy a hangja, szárazon köhög és be van dugulva az orra. Ez csak fokozódik, mikor elmegy az orvoshoz, aki köptetőt ír fel, ami (valljuk be) az egyik legundorítóbb dolog a világon. Amikor kezd felszakadni a köhögés, akkor legszívesebben átvállalnád a világ összes fejfájását, vagy lázát, csak ne kelljen megtapasztalnod a felszakadó köhögés gusztustalan tüneteit. Lássuk, hogyan éli meg a férfi, ha beteg. Nem kis móka.


A kamaszok (fiúk és lányok egyaránt) általában örülnek annak, ha betegek. Nem kell iskolába menni, az orvos kiírja őket, legálisan lóghatnak dolgozatokról, felelésekről és házit sem kell csinálni. Vagyis mostanában lehet, hogy már kell, de "az én időmben", amikor még nem volt facebook, viber, nem volt otthon számítógép és internet, SAJNOS - mint beutazó- nem volt soha otthoni feladatom. Imádtam, hogy egyszer-kétszer otthon lehettem, no, nem sokat, mert anyukám maga a TERMINÁTOR. Sosem beteg, ha mégis, akkor is jár dolgozni és ezt tőlünk is elvárta a sulival kapcsolatban. Szóval nem sok okom volt lógni (betegség miatt). Mikor általános iskolás voltam, egyszer nagyon köhögtem, és otthon kellett maradnom a nagymamámmal. Beszedtem a köptetőt, mire a nagyim hozta a lavórt, hogy akkor most abba nyugodtan lehet köpködni. Mondom:mit csinálni??? Na, ez szóba sem jöhetett. Én ilyen iszonyatosan undorító dolgot soha nem csináltam volna, akkor inkább betegen jártam volna iskolába. Bár elég alacsony a fájdalomtűrésem, de a betegségekből gyorsan fel szoktam gyógyulni. Nem úgy, mint drága párom, D.

Ne hidd, hogy kibeszélem a háta mögött, D. bármikor simán felvállalja, hogy kisebb betegség esetén is orvos helyett papot hívna, és hogy egy "laza" influenza vagy nátha ígérete olyan rettegéssel tölti el, hogy gond nélkül magába erőlteti a fél Fény utcai piac zöldség/gyümölcs kínálatát, és beszedi a legnagyobb dózisban kapható C vitamint már augusztustól. Egy fogfájással képes évekig is kínlódni nagy-nagy kitartással, míg egy igazi f*sós, hányós vírusnak még a gondolatától is pánikrohamot kap. Éppen ezért, ha bekövetkezik a tragédia és egy kicsit tüsszent, beveszi az összes csodaszert a kedvemért, és megiszik egy kancsó teát néhány perc leforgása alatt. Ha lázas, akkor már ki sem kel az ágyból, amíg újra használhatóvá nem válik. (Visszatérve a fogorvoshoz, oda csak azért nem ment évek óta, mert nagyon fél tőle.) Egy alkalommal, mikor úgy igazán rossz bőrben volt, csak feküdt a kanapén, betakarózva és a rövid, szörnyű jövőjére gondolt, már odáig is eljutott, hogy megeszi a natúr rizst sárgarépával, mint diétás ételt (bár az sem sokáig maradt benne). Egy szó, mint száz, szörnyű egy beteg. Nála nincs középút, vagy teljesen egészséges, vagy jöhet  a végrendelet. Gyakran tapasztalom ezt már pasiknál is, ezért gondolom, hogy ez valami "pasidolog". Apukám pontosan ugyanilyen, csak nagyon ritkán vesz be gyógyszert. Soha nem megy orvoshoz, a patikust már-már főorvosi szintre helyezi, hiszen kizárólag az ő véleményét kéri ki bármelyikük (anyu vagy a saját) betegsége esetén. Apukám általában befekszik a tévé elé, betakarózik és halkan szenved, vagy ha már nagyon beteg, akkor addig nyomja az ágyat, amíg az alvás meg nem gyógyítja. Hogy mi olyan nagy mutatvány abban, hogy el kell menni az orvoshoz, nem tudom. Mindenesetre tény, hogy D. is nagy ívben kerüli az összeset.



Ismerek olyat is, aki viszont azonnal próbálja "orvosolni" az összes búját-baját, ő O., D. barátja. O. olyan gyakran beteg, hogy azt már követni sem lehet, és minden problémájára szerez valami gyógyírt. Ha beteg, akkor azonnal elpanaszolja, és a meglepő az, hogy valóban hordozza az influenza, megfázás, stb tüneteit. Ha ég, vagy kiszárad a szeme, azonnal elmegy a patikába szemcseppért, lehetőleg olyanért, ami más, allergiás reakciót nem produkálhat. Mivel egy közeli rokona orvos, így könnyen elvégzik a vizsgálatokat amikor csak szükséges, és onnantól jöhet a hosszú, pihenéses, kúrálásos időszak.

Az biztos, hogy a férfiak másképpen állnak a betegségekhez, mint mi, nők. Ha egy férfi beteg, arról általában mindenki tud, míg amikor egy nő beteg, ugyanúgy elvégzi a napi teendőit, mert tudja, hogy az influenza nem halálos kór, és hogy a nátha és orrfújás bizony egészen természetes dolgok ősszel és télen. Nem egy ritka, félelmetes, csak latin néven futó afrikai betegség hirtelen előbújó következményei. A férfi jajgat, "hisztizik", látványosan kínlódik, amíg te el nem mész a gyógyszertárba, fel nem vásárolod az összes náluk kapható náthaölő szupercsodát, majd amikor hazaviszed, közli, hogy ő Batman, és nem szed be sz*rokat. Még szerencse, hogy a hasmenést nem fogják fel túl nagy csapásként, amíg van Nemzeti sport, Egri csillagok regény, Zsaru magazin és 1998-as futball évkönyv a vécében.



Mese M.-ről

Szereted a meséket? Vagy már úgy érzed, kinőtted őket? Ha még mindig szívesen olvasol olyan történeteket, amik elröpítenek a képzelet és a fantázia világába, akkor ezt a bejegyzést most igazán Neked ajánlom. Nekem az egyik kedvencem.



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. M.-nek hívták. Lepencefürdőn élt egy kis fehér földszintes házban az apukájával, az anyukájával és a testvéreivel. Eléggé szűkén voltak a pénznek, de az apuka keresetéből azért szépen éldegéltek. Rajongva szerette M.-et. Édesanyja régen cselédként dolgozott, gazdagabb családoknál szolgált. A gyerekeit megfelelően ellátta, és mivel egy magányosan álló házban laktak, nagy szabadságot tudhattak M.-ék magukénak. Ha boltba vagy templomba mentek vasárnap, begyalogoltak a faluba, ami igen hosszú út volt, sok időt vett igénybe. M. nagyon szeretett sétálgatni, jó levegőn lenni, ezért nem bánta, hogy nem a faluban laktak. 

Kislány korában nagyon rossz volt a lába, így - Forrest Gump lábán lévő fémtámaszokhoz hasonlóan - az ő lábait is meg kellett támogatni. Emiatt egy ideig nem is tudott iskolába járni, magántanulóként próbálta elsajátítani a tananyagot. Imádta. Itta magába a tudást, szívesen elolvasta az ajánlott olvasmányokat, magolás nélkül pillanatok alatt tudta a történelmet, és még számolni is szeretett. Amikor a szülei megbízták azzal a feladattal, hogy vigyázzon a tehenükre, vigye el legelni, ő egy regénnyel leheveredett egy fa alá és elmerült a történetben. Kit érdekelt akkor a tehén? M imádott a Dunában fürdeni. Amikor csak tehette, felkapta a fürdőruháját és megmártózott a habokban. Élvezte a víz sodrását, hűvös érintését, természetes illatát. Gyakran mesélte, hogy amikor a második világháború idején menekülniük kellett az erdőben álló faházba karácsonykor, ő abban reménykedett, hogy a Jézuska ott is megtalálja, és megkapja a várva várt kalapot. Nem kapta. De élete végéig sajnálta. Ahogy nőtt, növekedett, gyönyörű lány lett belőle, akinek a kegyeiért sokan versenyeztek. Végül megtalálta az ő hercegét, hosszú levelezgetés, udvarlási időszak után. Sok barátnője volt, sokan szerették a csodálatos természetét, az okos beszélgetéseit és az életszeretetét.  Az összes unokáját saját gyermekeként szerette, ahogyan a gyerekeit is mindig igazi anyaként támogatta.

M.-nek rengeteg rossz jutott életében. Az egyik testvérét elveszítette a második világháborúban, eltűnt a fronton. Soha többet nem kapott hírt róla. M. egész életében tovább kereste őt, levelekkel bombázta a Vöröskeresztet. Nem adta fel a reményt. Az elsőszülött gyermekét 5 év szeretet és boldogság után elveszítette, pillanatok alatt. Egy pici sírhoz jártak ki ezután a temetőbe, amin rajta van a kislány arcképe. Egy boldog, gyönyörű kislányé. Talán ez volt élete legnagyobb fájdalma.  Soha nem panaszkodott, nem kesergett és nem sírt. Emellett az, hogy leégett a házuk és a hőn szeretett emlékei, könyvei egy kormos kupaccá váltak, igazán semmiség volt. Több komoly műtét, fájdalom, hosszan tartó, lassú kínlódás után egy vasárnapi napon szólították magukhoz hirtelen az angyalok. 

Nem ismertem nála boldogabb embert. Minden napot kincsként élt meg, soha nem panaszkodott és soha nem volt gyenge.  Az a szeretet, amivel ő szerette az életet, nem mérhető az általam ismert mércékkel. Bölcs, szolid jelleme hamar megmutatkozott. Imádta a gyerekeket, az állatokat és az élet összes apró, jelentéktelennek tűnő parányi kincsét. Remek ember volt. A "kicsi M." mindig megmaradt benne, a lelke mélyén mindig a tehenet legeltető, vörös hajú, szeplős kislány maradt. Így érdemes élni. Olyan erővel és tartással, ami csak a mesék szereplőinek van. 



Színes "csodafüzetek"

Nem minden könyv születik arra, hogy egyszerűen csak könyv legyen. Vannak, amik olyanok, mint egy festmény, egy mestermű vagy egy időgép, ami visszavisz a gyerekkorodba. Most mutatok neked három olyan példányt, amit mindenképpen be kell szerezned, ha vidámságra vágysz. Hidd el, érdemes belekukkantani mindegyikbe.

F. barátnőmmel a Duna Plázában találkoztunk, és ujjongva mesélte, hogy be fog menni a Dm-be, mert már lehet kapni a Life Bookot. Jó, hát fogalmam nem volt, hogy mi az, de amikor elkísértem F.-et a drogériába és megláttam, rögtön beleszerettem. Mivel én nem gyűjtöm a pontokat, ezért magamtól nem tudtam volna beszerezni eme csodát, de F. segítségével végül hozzájutottam egyhez. Mint arról már korábban írtam ITT, nagyon szeretek írogatni, listázni. Szinte mindig képes vagyok újabbnál újabb noteszek beszerzésére, hiszen így mindent külön füzetecskében tudok vezetni téma/hangulat/aktuális idegbeteg állapot vagy ünnep szerint. Megmutatom neked, milyen a Life Book, hogy te is bátran elcsörtethess érte akár munka előtt/alatt/közben/után a DM-be.


Adott egy szép színes doboz, amiben egy vaskos határidőnapló lapul. A határidőnapló fedele szimplán fekete-fehér, viszont a dobozban volt hozzá négy színes borító. Olyan volt megpillantani, mint egy mesekönyvet. Szinte csengett a fülemben a mondat: "egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy unalmas kisváros. Minden szürke volt, a bolttól a kávézóig, az utcán nem jártak emberek, a házak ablakai szomorúan álltak tárva-nyitva." A könyv készítője (a Papetri) is unalmasnak találhatta a képet (jó, persze tudom, hogy direkt így csinálták), így készített hozzá a négy évszaknak megfelelő, cserélhető borítókat. A tavaszi borítóra virágban pompázó fákat, kiülős kis kávézót varázsoltak, kéz a kézben sétáló párral, színes virágokkal hatalmas cserepekben. A nyári képen van egy pirinyó piac gyümölcs és kolbászárussal, vállfákon lógó csinos nyári ruhákkal, focizó kisgyerekkel. A fák lombkoronája hatalmas és zöld, sokan éppen a piacra tartanak a kosaraikkal. Az őszi képen hullanak a rozsda színű falevelek, valaki éppen egy kupacba söpri őket. Ketten kutyát sétáltatnak. Mindenkin sál van, pont olyan lehet az idő, mint mostanában. A téli borító a kedvencem. A hóemberkészítés, hógolyózás, szelídgesztenye sütögetés, a fák feldíszítése, és a madáretetők sem maradnak le a képről. Minden elismerésem a Papetrié, (imádok elveszni a részletekben) ha csak emiatt lenne különleges a napló, már akkor is megérte volna beszerezni. A belsejében persze még több meglepetés rejlik, hiszen a személyes infók után teleírhatjuk a heti és havi tervezőt, helyet kapnak a pénzügyi terveink, a mérőóra állások és a receptjeink is. Természetesen rengeteg jegyzetelős oldal is van, valamint bevásárló lista és teendő lista is. Esküszöm, ezt a naplót nekem találták ki, minden egyes listámat be tudnám pattintani valahova. Iszonyatosan aranyosak az illusztrációk, tele van minden aranyos kis figurákkal. A végén még matricák is vannak. A szerelem első látásra új értelmet nyert, mikor összenéztünk ezzel a csodanaplóval. Alig várom 2016-ot, hogy használhassam. 




Persze van még néhány olyan könyv méretű "munkafüzet", amit szívesen lapozgatok. A születésnapomra kaptam, szintén F-től, a Wreck This Journal füzetet, ami ugyan angol nyelvű, de nem kell tolmácsnak lenni a vicces feladatok megértéséhez és megoldásához. Nagyon jól szórakóztam, amikor először átlapoztam a füzetet, és rögtön kiválasztottam azokat a feladatokat, amiket  azonnal meg szerettem volna csinálni. Kaptam hozzá színes ceruzákat is, így tényleg szép színes dolgokat varázsolhatok. 

A Johanna Basford féle Titkos Kertet pedig nyilván már többen is ismeritek, számos hasonló könyv várakozik a könyvesboltok polcain. Egy vidám, kedves színezőről van szó, ami néhány helyen arra kéri a "munkás kezeket", hogy maguk is rajzoljanak valamit a lapokra, ne csak színezzék a mintákat. Egy oldalon például egy rakat bogárral találtam szembe magam, amiknek a páncélját szivárványszínűre kezdtem gyártani. Csak a képzelet szabhat határokat a szórakozásnak. 

A Life Book mellett valószínűleg sok más noteszem és határidőnaplóm lesz még 2016-ban, de akkor is jó érzés várni az új évet (ami remélem sokkal, de sokkal jobb lesz, mint az idei) egy ilyen vidám darabbal. Mindig beszerzek hordozható füzeteket is, amik könnyen elférnek a táskámban, és persze van olyan noteszem is, ami állandó. Abban évek óta gyűjtögetem a megvalósításra váró, eszement ötleteimet. Talán egyet-kettőt valóra váltok belőlük jövőre is.