Időkapszula - amolyan eszteresen

Időkapszula. Tetszik ez a szó. Sok filmben láttam már ahogyan a földbe süllyesztenek egy időkapszulát, majd egy, öt, vagy akár száz évre "elfeledkeznek" róla. Olyan tárgyakat, leveleket rejtenek bele, amelyek valószínűleg fontosak lesznek abban a korban, abban a pillanatban, amikor előkerülnek a föld mélyéből.


Most, hogy vége az évnek, mindenki évértékelő beszédet mond, vagy ír, amely tartalmazza az előző évi lista feldolgozását és a következő évre vonatkozó határozott célokat, terveket. Azt hiszem képtelen vagyok arra, hogy ilyet közzétegyek a blogon. Általában nehezen birkózom meg a kudarccal, és mivel tudom, hogy a listámon lévő fogadalmaknak legalább a felét nem tudnám betartani, nem szeretnék abba a helyzetbe kerülni hogy egy év múlva le kelljen írnom mi nem sikerült. Anyukám maximalizmusra nevelt, amely sok esetben áldás, de gyakran bizony átok is.
Végül arra a döntésre jutottam, hogy megírom egy füzetbe (lent látható pöttyös balerinás füzetbe, amit az öcsém menyasszonya külön nekem készített) a gondolataimat, vágyaimat és fogadalmaimat, de elteszem egyfajta időkapszulába, amit egyszer a 30. születésnapomon (amit nagyon nem várok) nyitok majd ki júliusban, egyszer pedig év végén. Közben nem nyúlok hozzá. Persze majd megosztom veletek, mi az amihez sikerült tartanom magam.


Viszont vannak olyan dolgok, amiket már most is meg tudok fogadni úgy, hogy biztos vagyok a sikerben. Ezeket örömmel megosztom veletek:
  • Továbbra is hűségesen támogatom majd a fizetésem elköltésével a nagyreményű Haribo gyárat 
  • Valószínűleg az időm igen nagy százalékát ismét könyvesboltokban fogom tölteni
  • Női hiszti/hormontúltengés esetén biztosan megint előfordul majd hogy úgy érzem, azonnal könyvet kell vásárolnom
  • Az ebay csodálatos világától nem hiszem hogy meg fogok válni
  • Továbbra is gyűjtöm majd a Legó minifigurákat és nem vagyok hajlandó lemondani a legózás öröméről sem
  • Rendszeresen ellátogatok majd a Kik, Kika, Ikea, Obi, Pepco és Jysk nevű csodák birodalmába
  • Nem fogom vissza magam, ha a karácsonyi készülődésről lesz szó
  • Igen elképzelhető, hogy lesznek még újabb és újabb ékszereim  
  • Különválogatom a ziziben, a francia drazséban és a dunakavicsban a színeket és külön eszem meg őket
  • Rendszeresen veszek majd a kisboltban gumipatkányt, aminek a farka a legfinomabb
  • Felvásárolom a lehető legszebb virágos sportcipőt
  • Újra és újra kiolvasom a kedvenc könyveimet
  • Megnézem a Bruce Willis klasszikusokat
  • Hatalmas hajókat fotózok a Lánchídról
  • Beszerzek egy álomszép tavaszi kabátot. Vagy kettőt. 
  • Minden héten ellenőrzöm az Alexandrás és Libris akciókat
  • Ezredszerre is illóolajozok majd, természetesen a lehető legTVmentesebb helyen
  • Ezentúl is mindig magammal hordom a táskámban a legtöbb sminkes cuccomat
  • Mindig lesz nálam 2-3 körömlakk is, mert sosem lehet tudni mikor lesz rá szükség
  • A H&M home-ban szerzett lepkés fogasoknak végre keresek helyet a lakásban
  • A virágaimat továbbra is megvédem a lakásunkban röpködő foci/kosár/gumilabdáktól
  • Nem mondok le ezután sem a furcsa színű/állagú műkajákról
  • Megveszem a női magazinokat, ha ajándék jár hozzájuk, hiszen arra mindig S.O.S. szükségem lehet 
  • Ezután sem lesz ciki a rózsaszín/extraszőrös/extrapuha/nyuszis vagy fókás otthoni mamusz
  • A reggeli munkahelyi kávémat az Alakreformos vagy Karib-tenger kalózai bögréből iszom majd
  • Megnézem és elolvasom újra a Harry Potter összes részét
  • Beszerzem és kiírom DVD-re az összes karácsonyi filmet
  • Megtanulok ismét egy őrült reklámzene szöveget és mindenkinek az agyára megyek vele
  • Mindenhol keresni fogom a wifit, hogy le ne maradjak a legújabb cukiságokról
  • Mindig naprakész leszek a legújabb menyasszonyi ruha trendekből
  • Amikor csak tehetem, meglátogatom Dorka és Sára tündérkéket, és a csodálatos anyukájukat :)
  • Mint minden évben, ezután is fürdőruhát kérek a névnapomra
  • A pufi továbbra is az életem része marad
  • És a hajfestést is felvirágoztatom ismét
  • További 2000 képet készítek majd a kutyáinkról, bármennyire is ciki
  • Minden kávét, teát és szörpöt felváltva iszok majd a kedvenc bögréimből
  • Nem mondok nemet egy újabb szép színes tollra
  • 66-szor megnézem majd az "Apám beájulna" című filmet, ami a kedvencem
  • A Walking dead évadjainak sem kell nélkülözniük a társaságomat a következő évben sem 
  • Kipróbálom a fényvillamost végre
  • Beszerzek egy új szemüveget
  • Elmegyek majd a kedvenc turkálóimba és kilóra veszem a legjobb ruháimat
  • Mindig mindent cuki naplókba, noteszekbe fogok ezentúl is listázni
  • Gyönyörködni fogok a balatoni naplementében, a Velencei-tó szépségében és a Duna látványában
  • Kék vattacukrot eszek majd a Margit szigeten
  • A mézes Negro illata mindig a nagymamámra emlékeztet majd
  • Rálépek a befagyott pocsolyák tetejére
  • Epekedve várom az első hóesést
  • Ismét veszek majd egy gumimatracot nyáron, és legalább 2 strandtáskával megyünk le a Balcsipartra
  • Megveszem az összes adventi újságot
  • Addig megyek amíg nem találok magamnak hóemberes zoknit
  • Lemegyek a Dunapartra hogy érezzem a vìz illatát
  • Elkerülöm a bohócokat, a pókokat és a ronda kicsi rágcsálókat
  • Szalonnát sütök a Szobi révnél a vízparton
  • Sírok, ha vakvezető kutyát látok
  • Töretlenül hiszek a királylányokban, mumusokban, varázsszőnyegekben, beszélő tárgyakban, a Mikulásban, Jézuskában, varázslatokban és varázslókban, a csodákban, a mesékben, a Disney hercegnőkben, a gumimacikban, a szerelemben, a barátaimban, anyukám erejében és szívében, apukám huncutságában és egyediségében, a testvérem álmaiban és terveiben, a nagynéném racionális döntéseiben és pótolhatatlan személyiségében, D. örökkön örökké tartó gondoskodásában és féltésében, a kutyák feltétlen szeretetében, az optimizmus erejében, a család egységében, és a gyümölcsös fruttiban
  • Nem vagyok hajlandó abbahagyni a napi kincsek keresését, mert azzal kizárnék az életemből rengetek vidámságot, könnyekig tartó nevetést, kérdőjelet és bolondságot


Vágta a sorok között

Az elmúlt hetekben rengeteg könyv került hozzám. Mivel nagyon szeretek olvasni, ezért ez nagyon jó érzés számomra, viszont az kissé nyomaszt, hogy mindegyik történet érdekel, és alig várom hogy "kivégezzem" őket, de nem tudom vajon mi alapján állapítsam meg a sorrendet???




Sokáig nézegettem a könyvespolcomat egyik este, és azt láttam, hogy tele van új könyvekkel. Össze-vissza. Kiválogattam és szépen sorban kiterítettem őket a szőnyegre. Mivel nagyon sokféle stílust, műfajt kedvelek, így szerencsére mindig bőven választhatok olvasnivalót az aktuális idegállapotom, kedvem és mániám szerint. 

Régebben bevezettem egy szabályt, amihez igyekszem magam tartani. Sajnos (vagyis dehogy sajnos) nagyon sok krimi, horror, zombi könyvet olvastam egy időben egymás után, aminek az lett a következménye, hogy minden éjjel rosszat álmodtam. Mire rájöttem, hogy ez az oka, már elég sok "fázom, mert rosszat álmodtam, leizzadtam, majd kitakaróztam" éjszakán voltam túl. Annyit tanultam a dologból, hogy egy hasonlóan "bájos" témájú könyv után mindig valami könnyebbet, lazábbat kell választanom, hogy az egyensúly megmaradjon és az agyam ne égjen ki. A szőnyegre lefektetett könyvek közül tehát jó sorrendben kell kiválasztanom az éppen aktuálisan soron következőt. Nem akkora küldetés, mintha meg kellene oldanom egy gimis matekfeladatot vagy egy bonyolultabb mértékegység átváltást, de így is elég nehéz. Próbáltam csoportosítani a könyveimet, hátha úgy könnyebben megy majd a dolog. 

Első körben itt vannak a (kissé) nyomasztó témájú olvasmányok. A Libriben találtam rá a Nézz a szemembe, fiam, az Anyám ajándékai és A lehetetlen valóra vált című könyvekre. Korábban egyikről sem hallottam, pedig rendszeresen figyelem a piacra kerülő könyveket. Egy hatalmas leárazáson ráakadtam a Senki fia-ra is, amit azelőtt szintén nem ismertem. Mind a négy könyv erősen különböző témákat boncolgat (asperger szindróma, szexuális abúzus, alzheimer kór, és zsidóüldözés), a közös bennük, hogy olyan területekben mélyedhetek el jobban, melyeket vagy nem ismerek eléggé, vagy pedig nagyon érdekelnek.


Aztán itt vannak azok a könyvek, amiknek sokkal inkább a szórakoztatás a célja, mint az ismereteink bővítése. A Rosie projekt karácsonyi ajándék volt idén apukám húgától, aki lassan a reklámarca lehetne a sztorinak, annyi jót mesélt róla. A bíbor lakosztály F. barátnőmtől költözött hozzám kölcsönbe (amolyan ígéretes Szürke 50 árnyalata sztori ígéretével), míg Csernus könyve, A nő-csajsziknak könyve szintén karácsonyi ajándék volt. Erre azért vagyok nagyon kíváncsi, mert Csernus látványától hatalmas vörös kiütések jelennek meg a testemen és a fülem azonnal csengeni kezd, hogy "Nenenenene", viszont így voltam Havas Henrikkel is, akinek azóta minden könyvét elolvastam már.


Szeretem az olyan könyveket is, amiknek az elolvasására sokáig kell várnom, pedig legszívesebben azonnal belevágnék. Ilyen az Asszonyok városa, ami második világháborús sztori, de olyan szemszögből mutatja be, amire nagyon kíváncsi vagyok. Kölcsön kaptam, szintén apu húgától. Anyukámék Jézuskája hozta a Csodákkal teli éjszaka-t, amelyben magyar és világirodalmi szerzők karácsonyi történeteivel melengethetjük a szívünket. 14 rövid történet, 14 napra való elemózsia. Az Árvák vonata pedig olyan könyv, amit már a borítója alapján is elolvasnék. Elég felkavaró, tartalmas olvasmányra számítok, és az összefoglalója szerint az is lesz.


Egy könyvesbolti "hogyan töltsünk el járkálással és olvasgatással egy fél napot" séta alkalmával D. mutatta nekem a következő könyvet. Walking dead sorozat nagy kedvencem, és nagyon örülök hogy be tudtam szerezni a a színfalak mögötti, kulisszatitkokkal teletömködött sztorikat tartalmazó kiadást. Hazudnék ha azt mondanám hogy még nem lapoztam bele, de szeretnék majd nyugodtan leülni egy bögre teával és végigolvasgatni a történeteket. Mindig alig várom a sorozat új évadjait, új részeit, ezzel a könyvvel pedig bármikor felidézhetem a korábbi részeket is.

A szőnyegen levő 20 könyv közül most csak tizenegyet választottam ki, de a többit is legalább annyira szeretném megismerni. Azt hiszem bőven van most olvasnivalóm. Elég gyakran szoktam könyvet kölcsönadni, így F. barátnőm is megjegyezte már, hogy amint lesz rá ideje és lehetősége, helyes kis könyvtárat farag belőlem. Mindig szívesen osztom meg a könyveimet azokkal, akik igazán szeretnek olvasni és vigyáznak a könyveimre. Az olvasás olyan hobbim, amit nem cserélnék el soha de soha semmivel.

Nektek is van a polcon néhány olvasásra váró könyv?



Kajadömping - avagy hogyan élünk egy hétig ingyen

Most, hogy legnagyobb bánatomra vége a karácsonynak, hazajöttünk D.-vel az albérletünkbe. Előtte körbejártuk a rokonságot, mert sokan szóltak, hogy csomagolnának nekünk valamit a hatalmas ételáradatból. Nem gondoltuk volna, hogy annyi kaját kapunk, amiből jól tudnánk lakatni egy éhező falut is. Vagy amivel nyithatnánk egy éttermet.

Bár dolgoztam egy hónapot étteremben némi zsebpénzért (jó, azért a jatt sokkal több volt mint a mostani fizetésem), de sosem vágytam arra hogy saját vendéglátóipari egységem legyen. Most D.-vel megnyithatnánk a K&K éttermet csupán a karácsonyi menüből készített csomagjainkkal. Az autóban egyetlen centi szabad hely sem maradt, mindenhol hatalmas bevásárlószatyrok voltak, telis tele finom falatokkal. A málhás szamár hozzánk képest balerina volt. 



A szatyrokból, három háztartásból kapott komplett kamrát kipakolva a következő menüsort tudjuk jelenleg felsorakoztatni:

Italok:
  • Szénsavas narancslé
  • Szénsavas szőlőlé
  • Házi eperszörp
Hideg előételek:
  • Tojás
  • Kolbász
  • Paprikás szalámi
  • Fokhagymás szalámi
Levesek:
  • Halászlé
  • Húsleves csigatésztával
Egytálételek:
  • Töltött paprika
  • Töltött káposzta
Husik:
  • Töltött hús
  • Karaj
  • Sült kacsacomb
  • Sült csirkemell
Köretek:
  • Svéd gombasaláta
  • Majonézes burgonyasaláta
  • Franciasaláta
  • Párolt kukorica/borsó
Desszertek:
  • Túrós stangli
  • Rácsos sajtos keksz
  • Máktorta
  • Linzer
  • Mézeskalács
  • Isler
  • Bejgli
  • Huszárcsók
  • Mézeskrémes
  • Hatalmas halom szaloncukor

Nos, a szatyrokat röpke 2 órán keresztül pakoltuk ki, az ételeket szortírozás/csoportosítás/azonosítás után további egy órán keresztül raktuk a hűtőbe és a szekrényekbe. Nagyon-nagyon jó érzés, hogy ennyi mindenünk van otthon, mert ha ezt a sok mindent nekem kellene megfőznöm/sütnöm, talán jövő karácsonyig sem végeznék. Ha kedvem tartja, újra és újra végigehetem az ünnepi menüt, ha pedig holnap csupán egy kis salátát ennék ebédre, rögtön többféle közül is választhatok. Csodálatos érzés!!! Remélem ha majd nekem is lesz gyerekem/unokám, én is rásózhatom a legtöbb olyan kaját, amit három ünnepnap után már a hátam közepére sem kívánok, és aminek ő azért fog örülni, mert legalább egy hétig ingyen svédasztallal dőzsölhet....

Nálatok is gyakori a "csak még ezt vigyétek magatokkal" projekt?



Kettyós karácsony

A mi családunkban olyan karácsonyi hagyományok vannak, amik nagyon régi emlékeket idéznek fel bennem. Ünnepek idején szívesen gondolok a régi karácsonyok melegére, izgalmára, gyermeki sóvárgására. Annyira vártam december 24.-e minden mozzanatát, hogy már hetekkel előtte izgultam. Talán innen ered a menthetetlen vonzalmam a karácsony iránt.



A szüleim rengeteget kísérleteztek, zsonglőrködtek, varázsoltak hogy sikerüljön titokban tartani a Jézuska misztikumát. Ha egy mesében lettek volna, azt is mondhatnám, hogy megküzdöttek volna a hétfejű sárkánnyal, az óriásokkal, kicseleztek volna néhány undormány bibircsókos boszorkányt és Csipkerózsikát is fel kellett volna valahogy ébreszteniük hosszú álmából. 

Mivel minden részletnek passzolnia kellett, ezért minden évben mindig mindent ugyanúgy csináltak. Hiszen a Jézuska sem tenne másképp. Édesanya és édesapa pedig rendíthetetlenek a mai napig. Csak ma már nem kell órákat ülnöm a kádban míg feldíszítik a fát. No, de nem vágok a közepébe, kezdem az elején a szüleim karácsonyi küzdelmeinek krónikáját (hogy még szépen is alliteráljak).

Már egy hónappal karácsony előtt elkezdtek engem és az öcsémet kérdezgetni, hogy mit szeretnénk a Jézuskától. Ha egészen pontos akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy nagyjából 6 és 13 éves korunk között minden alkalomra Legot kértünk. Z.-vel ezerszer átlapoztuk az aktuális katalógust és felírtuk az áhított készletnek a cikkszámát. Persze jó sok ilyen volt...Maga az ajándékvásárlás rész nekem kimaradt, gondolom lepasszoltak minket addig a nagyszüleinknek. 





Nálunk mindig a mézeskalács volt a fő süti. Minden évben segítettünk anyunak kiszaggatni, aztán sütés után díszítettük is cukormázzal. Ezt úgy kellett csinálni, hogy anyu előkészített egy üres pici zacskót, amibe beletöltötte a ragacsos fehér trutyit, kivágta a zacskó csücskét, és indulhatott a díszítés....ja, persze az a lyuk mindig valahogy túl nagy lett, így orrán száján dőlt a lötyi. Anyu csapkodott, szitkozódott, mi pedig a díszítés végére nyakig ragadtunk. De ez mind így volt rendjén. Anyu sem akart minket közben tisztogatni, nem szólt hogy a mézeskalácsok összevissza lettek cicomázva, és nem dirigált a tökéletesség erejéről. Igazi gyerekek lehettünk.  Közben KIZÁRÓLAG a Kormorán: Betlehemi királyok albumát hallgathattuk, mert ez volt hagyomány.



Nagyon szerettem, hogy Szenteste napján egész nap otthon lehettünk, akkor nem kellett nagymamázni. Amivel amúgy nem volt bajunk, de kimaradtunk volna a teendőkből. Apukám már reggel "odatette főni" a halászlét, anyu pedig viszonylag jó helyzetben volt, mert előre megcsinálta a legtöbb köretet és salátát, így maradt ideje mindenre. A halászlét apu passzírozta, de én mertem hozzá mindig a levet és a halat. És kiszedegettük a hatalmas szálkákat. Ebédre csak valami könnyűt ettünk, mert tartogatni kellett a pocakot estére. Így anyu krumplit sütött félbevágva, amit megvajaztunk,megsóztunk.

Ebéd után be kellett ülnünk a tesómmal a kádba. Apu felhozott a garázsból egy deszkát, amit keresztbe tett a kádon, és kaptunk kis tálkákban almát, mandarint, sütitropitperecet, hogy amíg a szüleink díszítik a fát, mi csendben maradjunk. Miután bekajáltuk a fél karácsonyi kínálatot és anyu már hatszor utánatöltött nekünk meleg vizet a kádba, már kezdtünk irtóra unatkozni, kisorsoltuk öcsémmel magunk között hogy ki kiabáljon, hogy "Mikor jöhetünk kiiiiiii?". A válasz legtöbbször az volt, hogy "Még egy picit fürödjetek, csak akkor jön a Jézuska, ha tiszták vagytok!!!"- gondolom még időre volt szükségük a díszítéshez. Anyu azt mesélte, hogy az ajándékokat többnyire este csomagolta, miután lefeküdtünk. 

Szenteste estéjén, amikor megérkezett a család, már nem lehetett bemenni a nappaliba. El volt torlaszolva az ajtó, hogy a Jézuska zavartalanul dolgozhasson. Néha megfordult a fejemben hogy vajon a plafonig érő fát hogyan hozza a Jézuska, de anyu megnyugtatott, hogy a kinyitott ablakon keresztül. Ezután nem volt kérdésem, hiszen elég nagy volt az ablak és sokszor volt nyitva szellőztetés miatt. A nagypapám mindig korán elkezdett cukkolni minket, leselkedett az ajtón, kulcslukon, anyu pedig elkezdte sütni a halakat. Mivel minden egyszerre melegedett, ezért valami állandóan leverte a biztosítékot. Apu akkor még dohányzott, kint állt úgyis a teraszon, így anyunak csak kiabálnia kellett, hogy "Papiii, csinálj már valamit, hát nem igaz hogy ennek minden karácsonykor így kell mennie". 

Anyu!! Azóta már biztosan rájöttél, hogy enélkül szinte túl nyugodt lett volna minden.

Nyaggatunk mindenkit hogy mikor jön már a Jézuska, a válasz mindig az volt, hogy majd ha kisült a hal...ami csak félig volt igaz, mert azt is meg kellett várni hogy besötétedjen. Az a fránya hal se akart soha megsülni..legalábbis mi úgy éreztük.



Maga a csengetés-Mennyből az angyal-csillagszóró-ajándékozás-ajándékbontás már csendben, nyugalomban és vidámsággal telt, ma is arra emlékszem vissza legszívesebben. Akkoriban volt még hó is karácsonykor, ami nagyon nagy kincs, bármit megadnék hogy most is legyen. A karácsonyok szépsége a mai napig megvan, bár egyre kevesebben állunk mindig a fa körül. Tudom, hogy ez az élet rendje, de a legjobb akkor is az volt, amikor még a két dédi is ott volt velünk. A halsütés hossza, a várakozás izgalma és az ünnep meghittsége évről évre nem változik -de már nem kell a kádban három óra hosszát áznunk.

Nektek hogyan zajlik a készülődés december 24.-én?

Megkésett hálaadás

A hálaadás nálunk itthon nem ünnep, nem úgy mint az Egyesült Államokban. És bár mi nem adunk hálát, én most mégis szeretném megtenni, mert vannak olyan emberek az életemben, akik nap mint nap újra erőt és vidámságod adnak nekem!!! Ezért szeretném elmondani, hogy mennyire fontosak nekem. Nézzétek el nekem ezt a kis érzelgősséget Karácsony idején.



A Jóbarátok című sorozatot ezerszer végignéztem már, így nincsenek ismeretlen részei előttem. Egyik reggel belefutottam egy olyan epizódba, ahol éppen a Hálaadást ünnepelték, és Monica egy hatalmas pulykával a fején parádézott Chandler albérletében. Valakinek megvan a fejében a jelenet? No, viccet félretéve, sok amerikai filmben láthatjuk, ahogyan a szépen megterített asztal körül ül a család és mindannyian hálát adnak valamiért. Szeretem ezeket a jeleneteket. Szeretem ha pozitívan szemléljük a körülöttünk zajló eseményeket.



Most összeszedem azokat a dolgokat, amikért ebben az évben hálás lehetek. Mivel sok rossz dolog is történt velem, így különösen fontos számomra, hogy a jókra is gondoljak.
  • Hálát adok azért, hogy továbbra is ugyanazon a munkahelyen dolgozom, amit ugyan nem szeretek, de néhány munkatársam valóságos angyal. Szeretek nap mint nap velük lenni.
  • Hálát adok azért, hogy van egy csodálatos párom, aki mindig mindenben támogat és akinek érzem, hogy fontos vagyok.
  • Azért is hálával tartozom, hogy Hami és Dézi kutyánk minden napomba vidámságot csempésznek 
  • Hogy van egy királylány (T.), aki megajándékozott a barátságával, aki mindig tudja hogy mire gondolok és aki tudja hogy miért és hogyan kenem meg reggel a májkrémes kiflimet.
  • Hogy F. pici lányai egészségesen jöttek a világra és már otthon lehetnek a saját vattacukor szobájukban, F.-el és T.-vel 
  • Hogy F. együtt örül velem az én örömömnek és annyira izgul értem, mint én érte
  • Hogy a szűk családomban bármi tragédia, baj történik, mi ott vagyunk egymásnak és a szeretetünkkel átevickélünk bármilyen viharos tengeren
  • Hogy anyukámmal kamaszkorom óta egyre kevesebbet vitatkozunk (talán mert mostmár kedvemre sminkelhetek), mellettem áll, ugyanúgy gondolkodunk (néha gonoszkodunk), "rózsaceremóniázunk" és mégsem akar soha a legjobb barátnőm lenni
  • Hogy apukámmal jókat tudok beszélgetni, hogy fel tudom hívni napközben ha rinyálok és azt akarom hogy leállítson, és hogy szuper etetőanyagokat keverünk élő csontikból
  • Hogy a tesóm pontosan annyira gyerek még, mint én, imád legózni, rózsaszín mikrofonba beszélni és az Ace Ventura filmek lejárt poénjain is századszorra nevet velem
  • Hogy a korábbiakhoz képest sokat javult K.-val a kapcsolatom
  • Hogy M. barátnőm még mindig ugyanolyan kis vidám 150 centis tündérke, mint volt, és hogy ő az egyetlen akit ismerek, aki valóban hisz abban, hogy mindenki megtalálja az igaz társát
  • Hogy apukám húga, T. rátalált az ő kis idegesítő, lábfetisiszta, hajnalban zaklatós Bella kutyusára
  • Hogy a facebooknak köszönhetően rátaláltam újra néhány korábbi kedves munkatársamra (főleg K.-ra, aki már szerencsére nyugdíjas és a legjobbakat kívánom neki!!!)
  • Hogy O., D.barátja sosem hagy nyugodni és gyakran figyelmeztet, ha kevesebb a bejegyzés mostanában a blogon
  • Hogy R. kolléganőm ugyanannyira tud örülni a mókusos rajzszögeknek és a budapesti karácsonyboltnak, mint én
  • Hogy K. kolléganőmmel végre megszületett az első közös képünk és segített nekem felrakni a karácsonyi csillagokat a bejárati ajtó köré
  • Hogy a Karácsony imádók oldalának szerkesztőjét megismerhettem, és rádöbbentem, mennyi hasonlóság van bennünk
  • Hogy két hónapnyi blogos adományozós akcióval sikerült igen sok kedves játékot összegyűjteni csecsemőotthonban élő gyerekeknek
  • Hogy láttam, hogy Sz., korábbi pécsi barátnőm férjhez ment, és hogy nem kiabálja már kissé kapatos állapotban egy buliból hazafelé menet, hogy "Férjhez akarok menni!!!!!!"
  • Hogy B.-vel egy szobába kerültem a munkahelyemen és már tudom milyen túlélőfelszerelést kell beszerezni zombiapokalipszis idejére
  • Hogy az idióta szomszéddal egyre kevesebbet találkozunk
  • Hogy túléltük a maratoni karácsonyi bevásárlást és jókat nevettünk közben
  • Hogy gyönyörű kirándulást tehettünk Egerben ősszel, Siófokon és Bécsben télen
  • Hogy a Haribo egyre többféle gumicukrot dob piacra
  • Hogy van már Lego kísértetem
  • Hogy mindig úgy élem az életem, hogy találok benne valami szépet és jót
  • És végül hálát adok hogy többen biztattak, hogy kezdjek el blogot írni, és így fél évvel ezelőtt megszülethetett a Napi Kincsek Tárháza.

Azt hiszem ha akarnék, az idén történt/történő negatív dolgokról hasonlóan hosszú listát tudnék írni. De nem akarok. Úgyis itt vannak nekem. Mégis bízom abban, hogy nincsenek véletlenek és mindig minden megoldódik és jóra fordul. Nem akarok másképp élni. Hálás vagyok azért, amim van!!!
Ti miért adtok idén hálát?


A legszebb ajándék

Tavaly a munkahelyemen a kollégáimmal kihúztuk egymás nevét karácsony előtt az angyalkázáshoz. Biztosan tudjátok milyen ez, akit húztatok, annak ajándékot vesztek vagy készítetek és karácsony előtt egy kis ünnepségen átadjátok. Így volt ez nálunk is, annyi különbséggel, hogy ezúttal valóban nem tudtam ki húzott (nem úgy, mint a suliban anno).

Régen az iskolában is mindig kihúztuk egymás nevét karácsony előtt, aminek általában az lett a vége, hogy CSAK a legjobb barátnődnek mondtad el, milyen név áll a cetlin, de két nap múlva már semmi nem volt titok senki előtt. Összevissza csereberéltük a papírokat. Semmi értelme nem volt.

Tavaly a munkahelyi ajándékozás egy kis eszem-iszom után zajlott a klubhelyiségünkben. Mindig is jobban érdekelt, hogy kit húztam és mit adok neki, mint hogy nekem mennyire tetszik majd az ajándékom. Ez nem csak az én mániám, erre a szüleim neveltek. Mikor kicsik voltunk az öcsémmel, kézzel kellett ajándékot készítenünk a családtagjainknak, aztán kiskamasz korunkban kaptunk valamennyi zsebpénzt is, hátha "be kell segítenünk a Jézuskánknak". 

A szüleim a lehető legszebben neveltek minket. Sosem volt kacsalábon forgó palota és Legó város a fa alatt, mindig annyi ajándékot kaptunk, amitől aztán nem szálltuk el, hanem amivel békésen és boldogan játszottunk. Így aztán nem lett nagyszájú, pofátlan és telhetetlen kamasz, és aztán felnőtt belőlünk. Mindig tudtuk a határainkat. Anyuék sosem költötték el már hó elején a fizetésüket, hogy aztán hó végén lejárjunk a mamához enni, hanem szépen beosztották mindig amijük éppen volt, és ahhoz képest nyújtották MINDEN ESETBEN A MAXIMUMOT.

Szóval a munkahelyi karácsonynál tartottam.
Az ajándékozás közben sorra kerültem én is. A leghatalmasabb doboz került a kezembe, amit valaha kaptam karácsonyra. Mivel meg volt állapítva összeghatár, nem igazán értettem, hogy akkor ez most vajon mi lehet, de alig vártam hogy lássam. Egy kis műfenyő volt. Ahogy megláttam, rögtön elsírtam magam örömömben és H. nyakába borultam. 

Hogy miért?


Néhány héttel azelőtt, ügyfélfogadási idő előtt ültünk egy kupacban bent a munkahelyen, reggeliztünk és arról beszélgettünk, hogy kinek milyen lesz a karácsonya, hol mik a hagyományok,  szokások. Én elmeséltem, hogy minden évben a szüleimnél töltjük a Szentestét, Karácsony első és másnapján pedig mindig vándorolunk, igyekszünk minden rokonnál és családtagnál ott lenni az ünnepléskor. Mivel az albérletünkben karácsony előtt és két ünnep között vagyunk csak, így soha nincs saját fánk. Ez csak azért furcsa, mert soha nem tudnék szebb dolgot elképzelni a karácsonynál, karácsonyfánál, égősoroknál, stb..... igazi karácsonyimádó vagyok. Nem gondoltam soha arra, hogy szomorú vagy csalódott vagyok, hogy nincs karácsonyfa az albérletben, de lassan 30 évesen azért iszonyatosan boldog lettem volna egy saját fától. H., aki engem húzott, szintén ott reggelizett velünk aznap reggel, és meghallotta a történetem (nyavalygásom?). Gondolom ezután jöhetett neki az ihlet...

Abban a hatalmas dobozban életem egyik legszebb ajándékát pillantottam meg, pontosan egy évvel ezelőtt. Egy saját, előre feldíszített, saját égősorral körbetekert, icipici karácsonyfát. Valljuk be, nem sokan kapnak karácsonyfát ajándékba, éppen ezért soha nem gondoltam volna, hogy az egyik legkedvesebb munkatársam azzal fog meglepni. Csodálatos, maradandó élmény!!!!!


A kis fa idén már előkerült, ott van ahol tavaly, csak még több saját díszt tettem rá. És bár régen nem hittem, hogy szép lehet egy műfenyő, de ez a kis fa a legszebb nekem a világon. Ha majd egyszer tényleg lesz saját nagy karácsonyfám, ezt a kicsit berakom az éjjeliszekrényemre, vagy a konyhapultra, mert mindig arra fog emlékeztetni, hogy a szívből jövő ajándékok érnek csak valamit karácsonykor!!!


A napi kincsek rohama

Amióta írom a blogot, sokan jegyezték már meg, hogy olykor olyan vagyok, mint egy lesifotós, akinek mindig a kezében a telefon, hogy SOS meg tudjon örökíteni minden (számára fontos) eseményt. Valahogy tényleg így van. A fotózás sosem foglalkoztatott, de a lényeges pillanatok megörökítése már akkor kezdett a mániám lenni, amikor alsós koromban megkaptam az első filmes-tekerős fényképezőmet.

Nem állítom, hogy mindig olyan képeket készítek, amik hasznosak és kivételesen tökéletes minőségűek, de nagyon sajnálnám, ha olyan pillanatokat nem tudnék megörökíteni, amelyek akár 20 év múlva is megsiratnak vagy újra megnevettetnek. Nagyon lassan szántam rá magam a blogírásra, hosszú ideig csak gyűjtögettem a Napi Kincseimet, majd aztán vettem egy nagy levegőt, és megosztottam veletek őket. Azóta is ezt teszem.

Azt nem gondoltam volna, hogy ti is egyre gyakrabban fogjátok elküldeni nekem a ti napi kincseiteket. Imádom olvasni az üzeneteket, amik általában így érkeznek: "nézd Eszti, milyen napi kincset fotóztam neked.." Ilyenkor mindig boldog vagyok, mert keresitek, észreveszitek ti is azon a napon a vicces, vidám, emlékezetes dolgokat!!!!

F. barátnőm idén elküldte nekem T.-vel, a férjével a karácsonyi ajándékot, amit nekem szánt, mert azt hitte, hogy már nem találkozunk addig. Persze arra ő sem számított hogy még aznap elfolyik a magzatvíz és délután a Szülőszoba előtt mosolygunk majd egymásra. Mikor onnan hazaértem, megnéztem, mit rejt az ajándéktáska. Egy doboz volt benne, csodaszép, szolid csipkeszalaggal átkötve. Mikor kibontottam a szalagot, és felnyitottam a doboz fedelét, egy kincseskamra termett előttem. Rajta is volt a dobozon: Eszter kincsei.
A felső fakkokban találtam pasztell lila körömlakkot, üzenetes csokit, masnis, szívecskés és csillogós hercegnős matricát, valamint a Nyilatkozatot, amit viccből F munkahelyi búcsúztatóját küldtem T.-nek. Azt tartalmazza hogy ha F.-nél beindul a szülés, mindenképpen felhív. És ezt a Nyilatkozatot pont akkor kaptam vissza aláírva (!!) amikor valóban aktuálissá vált. Folytatom a doboz tartalmának felsorolását. Werther's Original, gyümölcsös illatú, csillag formájú szappan, tea, és Mikulásos, valamint fenyőfamintás ragasztószalag. A legjobb pedig a levél volt, amit F. írt nekem. A tartalma a barátságról szól, és arról hogy mit jelentenek neki a Napi Kincseim. Majd készített egy listát arról, hogy bennem szerinte mik a kincsek. A kedvencem az volt hogy "Tudom, hogy hiszel a csodákban és az álmaid valóra fognak válni."....


Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy F.-en kívül más barátnőm és munkatársam is küld Napi kincseket. R. egy karácsonyi kirakatot örökített meg és küldött el nekem, valamint egy halálosan cuki rénszarvasos zoknit. T.-re, a királylányra sütés közben mosolygott egy szíveske formájú hús, O. pedig szintén a Napi kincsekre gondolt amikor az Angyal utca tábláját fotózta le nekem. K. az utcán talált rá egy igazán motiváló "süt a nap, mosolyogj" krétarajzra, M. barátnőm pedig olykor megjelöl egy-egy régebbi közös fotón, ahol "Kiseszterrel" bálozott. Imádom mindegyiket. Mert tudom, hogy a csodákra nyitott szemmel járnak, akármilyen rossz legyen is a napjuk. 


Még október végén kaptam L.-től egy képet facebookon a Napi Kincsek oldalára egy eperről, ami akkor kezdett érni. Ki ne örülne egy piros epernek a kertjében ősszel??? Pontosan az ilyen és ehhez hasonló üzenetekért érdemes írni a blogot. Ha ma egy ember kincset talál, holnap talán kettő fog. Vagy három. Nem a lájkok száma a lényeg. A kincseké!!!




Karácsonyi könyvkavalkád

Nincs olyan év, hogy ne olvasnék karácsonyi témájú könyveket adventi időszakban. Nem olyan régi hagyomány ez, de elhatároztam, hogy míg élek, ez bizony így lesz. Az e heti Könyvek szerdáján olyan könyveket ajánlok a figyelmetekbe, melyek meghozzák borús időben is a karácsonyi hangulatot. Aki pedig karácsonyimádó, az teljesen be fog zsongani olvasás közben.

A legutóbbi könyvajánlómban karácsonyi témájú gyermekkönyvet hoztam nektek (elolvashatjátok újra ERRE kattintva), most azonban "igazi felnőttes" könyveket ajánlok figyelmetekbe. Körülbelül 2-3 évvel ezelőtt szereztem be először "karácsonyos" regényt. Persze mindig könyvmoly voltam, de az "ahogy esik úgy puffan" elvet követve mindig amikor kiolvastam valamit, követte egy másik könyv, tekintet nélkül karácsonyra, Mikulásra, nyuszira. Azóta azonban, mióta rájöttem, hogy nincs is szuperebb, mint karácsonyi történetek olvasásával kitölteni a metrón utazást Újpest és a Deák tér között, a dugóban csücsülést a 16-os buszon vagy a kilométer hosszú sor kivárását a Sparban, mást sem csinálok, mint karácsonyi könyveket falok. Mutatok nektek is néhányat, ami meghozza majd a kedveteket a sokak által unalmasnak, feleslegesnek, elcsépeltnek tűnő ünnephez. 



Lisa Kleypas: Karácsonyéj a Péntek kikötőben

Ezt a könyvet még egy Ulpiusházas hatalmas akcióban vásároltam, mielőtt beadta volna a kiadó a kulcsot. Idén olvastam el először, bár már korábban ott várakozott a polcomon. A cím egyébként félrevezető, a sztori egy Friday Harbor nevű helyen játszódik. A könyv hátulja mintha egy teljesen más sztorit mutatna be az ajánlóban, mint amiről valójában szól. Hatásvadász, igazi happy end végű amerikai csodát ígér. Olyan történetet, amiből vagy 5 tucat parkol a könyvesboltokban. Annyi igazság azért van benne, hogy pontosan azt adja a könyv, amit várunk tőle, nincsenek váratlan fordulatok, nincs izgalmas befejezés. Amit mégis nagyon szerettem benne, az az a varázslat, amivel a szeretet, az empátia és a vidámság együttes ereje rendelkezik. És a szereplők is igazán szerethető figurák. Nagyon ajánlom azoknak, akiket a közelmúltban valamilyen veszteség ért, vagy érezni szeretnék olvasás közben azt az érzést, melyet régen a népmesék nyújtottak: a jó elnyeri jutalmát és minden jó ha a vége jó. Egy csepp fahéjjal, kis narancskarikákkal, tündérekkel, karácsonnyal.
(A tartalom elolvasásához kattints IDE)

Katie Fforde: Karácsonyi lakoma és más történetek

Katie Fforde könyveivel úgy vagyok, hogy ha könnyű olvasmányt akarok, akkor biztosan tőle választok valamit. Igen sok könyve jelent meg hazánkban, ezekből a legújabb a Karácsonyi lakoma. Viszonylag hamar beszereztem, de gondoltam várok az olvasásával addig, amíg el nem jön a karácsony, mert nyilván most aktuális a téma. Érdekes könyv, tele van apró sztorikkal, néhány oldalas történetekkel, melyek egymással nem függnek össze. Ez a könyv tipikusan azoknak való, akiknek nem biztos hogy van ideje egy egész könyvre, akik belealszanak este néhány sor elolvasása után, vagy -ahogyan a szerző fogalmaz- eltöltik vele az időt míg kisül a mézeskalács vagy tele lesz a kád forró vízzel. Bevallom, ezt a könyvet éppen most olvasom, tehát a végéről még nem tudok véleményt mondani, de kipróbáltam azt a bizonyos "kádas dolgot", és valóban remekül működik. Lehetőségem van olvasás közben vagy után továbbgondolni a történeteket, úgy ahogyan nekem tetszik. Nagyon jó olvasmány az ünnepvárás időszakában. 
(A tartalom elolvasásához kattints IDE)

Carole Matthews: Szeress karácsonykor

Ez az abszolút kedvencem!!! Annyira szeretem, hogy legszívesebben nyár közepén is ezt olvasnám. A történet főszereplője, Juliet pontosan olyan mint én. Imád mindent ami a karácsony ünnepéhez kapcsolódik. Az ünnepi ételeket, a díszeket, az ajándékvásárlást és a szervezkedést. Annyira várja az ünnepeket, hogy szinte sokkolja, hogy mennyi probléma, gond szakadhat "csőstül" viszonylag rövid idő alatt az egész családra. Azt imádom a sztoriban, hogy akár az én családomról is szólhatna, hiszen elég sok "egyedi" családtagot sorakoztat fel az Író, jó sok vicces eseménnyel, váratlan fordulatokkal és csak és kizárólag imádni való szereplőkkel. Rengetegszer pityeregtem, sírtam a történet olvasása közben, úgyhogy gondolom a metrón és a buszon biztosan sokan nézhettek hülyének. Ebben az esetben ez egyáltalán nem zavar, hiszen annyi melegséget, optimizmust és szeretetet ad a könyv, hogy egy lakatlan szigetre biztosan ezt vinném magammal. Bárkinek ajánlom olvasásra, nem szirupos, nem átlagsztori, de még csak nem is kiszámítható. Olyan mint az IGAZI KARÁCSONY.
(A tartalom elolvasásához kattints IDE)

Van még néhány olyan karácsonyi könyv amit szintén szívesen elolvasnék, ilyen pl. Fejős Évától a Karácsony New Yorkban, és Jenny Colgan Karácsony a Cupcake Kávézóban című regénye (ami már régóta megvan, de sajnos még az első részt sem olvastam). Cecelia Ahern Évről évre és Sarah Morgan Hóvarázs című könyve a - még idén- kötelezően beszerzendő listámon van. A Hóvarázst már megvettem volna, csak kicsit igénytelen lapokra nyomtatták, nem annyira jó kézben tartani (ami persze a könyv értékéből nem von le), ezért halogattam a dolgot. Az Évről évre c. könyvre pedig egy blogon akadtam rá.

Ezek szerepelnek hát a karácsonyi könyvlistámon. Remélem, hogy kedvet kaptok valamelyikhez, biztos vagyok benne, hogy nem nyúltok egyikkel sem mellé. Ha esetleg bárkinek van javaslata a témában más könyvre is, szeretettel fogadom!



Kulisszatitkok bizalmasan - avagy az érem másik oldala - 4.rész

Egy szép hétfői napon (amikor szakadt az eső és hideg szél fújt), éppen egy hete láttam, hogy F. keres telefonon. Megörültem, hogy hív, mert előtte 1-2 órával küldte el nekem a karácsonyi ajándékomat a férjével, T.-vel, mondván, hogy mivel mi Bécsbe utazunk, nem biztos hogy találkozunk karácsonyig. Nagyon, de nagyon megijesztett, amikor felvettem a telefont, mert egy kétségbeesett, vékony hangocska szólalt meg...hogy mit mondott?


D.-vel éppen Szentendrén mászkáltunk a Lidlben, mikor befutott F. hívása két nappal a Bécsbe indulásunk előtt. "Eszter! Elfolyt a magzatvíz, megyek szülni! Hívtam T.-t, nemsokára jön értem...én úgy izgulok!!!!"-na mondanom sem kell, rögtön elsírtam magam és mondtam F.-nek hogy tudom hogy nagyon, de nagyon ügyes lesz és hogy a kórházban találkozunk. Erre ő csak annyit mondott, hogy nem kell bemennünk, mert ki tudja meddig tart majd, és hogy ő nemsokára láthatja a kislányait. (és bár sokszor mondogattam hogy jó lenne ha akkor szülne, mikor én is Pesten vagyok, de azért ennyire komolyan nem gondoltam a kérést. A babák viszont odafigyeltek rá.)

Nos...ezután kicsit homályos volt a kép, de D. segítségével összeraktam. Fogtam magam és otthagytam csapot-papot (és D.-t a kasszánál, azzal hogy gyorsan fizessen) és kirohantam két kolléganőmet (akiket szintén imádok és akik szintén nagyon izgultak F.-ért) felhívni telefonon. Egy helyben ugrándoztam és toporzékoltam, mire elindultunk kocsival be Pestre. 

A Szentendre-Pest távolság igazán nem lett volna nagy táv, vagy hosszú idő, ha F. kislányainak nem éppen délután 16 órakor a csúcsforgalom közepén jut eszébe kopogtatni. Tik-tak. Tik-tak. Olyan lassan teltek a percek, hogy azalatt még én is (!!!) megsütöttem volna egy egész feketeerdő tortát krémmel, töltelékkel, piskótával együtt. Minden egyes mentő szirénájának hallatán elkezdtem pityeregni, hogy lehet hogy F. ül/fekszik bennük, és közben felhívtam anyukámat, apukámat, M. barátnőmet (aki ugyan nem ismeri F.-et, de mindig érdeklődött, hogy hogyan vannak a csajok a pocakban), és elsírtam nekik, hogy F. szülni fog és ugye minden rendben lesz?!?! Nem tehetek róla, de ez nekem akkora sokk volt, hiszen tényleg figyeltem a kicsik sorsát, bámultam F. növekvő hasát, és megismertem a babavárás apró kulisszatitkait. Iszonyatosan izgultam. 

Ha az előzményeket is szeretnétek elolvasni, itt megtehetitek: 


Mikor beértünk D.-vel a kórházba, megkerestük a Szülészetet, ahol MÉG NEM VOLT OTT F. Mi már türelmetlenül várakoztunk az egykor csodálatos állapotban lévő, egykor bézs színű kanapén, mikor F. és T. befutottak. F. nagyon vidáman integetett, kapkodta a levegőt, de fele olyan pánikban nem volt, mint a férje, T. Van egy csengő a szülőszoba ajtaján, amire az van írva: "Kizárólag szülő nők részére". Elég egyértelműen tudtára adták az embernek hogy ki mehet tehát oda be. Nos, T.-is kiküldték. 

Onnantól kezdve egy hatalmas homokórában éreztem magam, mint Jázmin Hercegnő az Aladdin 1-ben. Olyan lassan folydogált lefelé  a homok, hogy azt hittük, már sosem tudunk meg semmi infót a babákról és F.-ről. T. fejben lejátszott ezerkétszázhatvan féle lehetőséget, hogy milyen vizsgálaton, milyen szobában lehet éppen a felesége, mi D.-vel pedig próbáltuk kicsit nyugtatni, de leginkább próbáltunk számára megbízható társaságot nyújtani, hogy ne legyen egyedül a várakozásban (ami igencsak őrjítő kezdett lenni az első óra után). Mikor végre kigurították F.-et egy kerekesszékben, és megláttam a parányi rikító rózsaszínű cipőfűzős edzőcipőit, F. csak nevetett, integetett, és vidáman odaszólt néhány kedves mondatot. Mint aki be volt szívva. Nem tudtuk elképzelni, hogy akinek már több órája a szülőszobában kellene lennie (a filmes tapasztalatainkat figyelembe véve, ahol a magzatvíz elfolyása után rögtön megvan a gyerek), az hogyan lehet még mindig egy kórházi folyosón mosolyogva a saját ruhájában, cipőjében. (T. várakozás közben elmesélte, hogy F. még indulás előtt keresett egy fülbevalót is magának, azonban ő felvilágosította, hogy talán nem ez a legjobb időpont erre)

Végül kiderült, hogy egy másik kórházban fog szülni, ahova T. és mi is versenyautó sofőröket megszégyenítő bravúrossággal hajtottunk. (és mint utólag kiderült, F. az autónk előtt haladó mentőautóban ücsörgött közben) A második kórház folyosója -hogy szépen fogalmazzak- egy kicsit sem volt olyan jó állapotú, mint ahol eredetileg szült volna. Ocsmány ezeréves csempéket számláltam hosszú-hosszú perceken keresztül, és ugyanannyira nem tudtunk semmi infót arról, hogy mi van F.-el és a Bogyókákkal. Én benyomtam egy csomag automatás gumicukrot idegességemben, T. és D. pedig amolyan férfias módon vizet kortyolgattak. (T. kb hat liter vizet is megihatott volna, akkor sem lett volna ott igazán fejben, ahol mi. Ő gondolatban valahol bent járt a feleségénél.) A folyosón várakozott még egy család, akiket élvezet volt figyelni, hiszen nem az általam elvárt vagy gondolt módon tették azt. Az 50 év körüli dédnagymama kicsapta a padra a paprikát, szalonnát, zsemlét, és közölte hogy ő minden gyerekénél, unokájánál és dédunokájánál így várakozott, mert ez legalább lefoglalja. Maga az unoka (mint később egy elkapott beszélgetésből kiderült) nem tudta pontosan megmondani az orvosnak, hogy hányszor szült, és maga a dédi sem emlékezett rá 100 százalékig. 

Mire aztán megérkeztek F. szülei és testvére, már T.-t is beengedték F.-hez a szülőszobára, és megtudtuk, hogy (az orvos reményei és elképzelései szerint) ott aznap este vagy éjszaka bizony nem lesz szülés. Miután meggyőződtünk arról, hogy mindenki jól és jó helyen van, hazamentünk. 

Pár óra múlva hajnalban F. SMS-ére ébredtem. Hogy megszülettek a lányok. 

(A pontosság kedvéért szeretném elmondani, hogy sok részletet természetesen kihagytam, tekintettel arra, hogy az intim részek csak a családra és arra tartoznak, akinek F személyesen is szívesen elmeséli azokat.)

A hajnali SMS-t követő információ és érzelemlavináról majd a következő bejegyzésben írok, meghagyva ezzel F.-nek a lehetőséget, hogy a saját sztoriját ő mesélje el a saját szemszögéből. Ennek a bejegyzésnek a felét vagy annál nagyobb részét személyesen nem velünk élte át, mi viszont azt nem tudjuk, hogy mennyi élményben, félelemben, várakozásban, izgalomban lehetett része a csukott ajtók mögött. A csodálatos szépsége az volt a hosszú várakozásnak, hogy láthattam T. arcán és viselkedésén azt a mérhetetlen szeretetet és aggodalmat amivel viseltetett a felesége és a születendő kislányai iránt. Nem adnám semmiért azokat az órákat, mert fantasztikusak voltak. Ha nem F.-ért, akkor vajon kiért ültem/álltam/unatkoztam/izgultam volna ott a hideg koszos folyosón???



"Nagykarácsony immár eljő..."

Ma van advent második vasárnapja. Minden évben epekedve várom az adventi időszakot. Természetesen már szeptember elsejétől csak a karácsonyra tudok gondolni, amint vége a nyaralásnak és a felhőtlen napsütésnek. Elkezdem részletezni az ajándékos listámat, összegzem a rám váró feladatokat és ahogyan mondani szokták, a szívemet elkezdem díszbe öltöztetni.

Szívem szerint azonban már októberben a lakást is díszbe öltöztetném. Amint egy-egy hűvösebb fuvallat megcirógatja az arcomat ősszel, előkeresem az illatlámpámat és felvásárolom az Obiban fellelhető összes illóolajat. Minél messzebb rakom az összes gyufát/olajat/vizet a tévétől, D. annál jobban megnyugszik, hiszen nem mindig voltam ilyen körültekintő....nos..igen. A részleteket ERRE kattintva elolvashatod. De tanultam a hibámból. Ezen kívül nem hiszem hogy az új lapos tévé nagyon boldog lenne egy forró, olajos fürdőtől..ez valószínűleg  leghidegebb időkben is a kádban van jó helyen. Tehát ott tartottam, hogy októberben mindig előveszem a karácsonyi díszeket és egyenként ellenőrzöm őket. Sorba rakom méret, szín és minta szerint. Ezt követően D. leültet és szépen elmagyarázza hogy talán ismét egy picit korán kezdtem el a leltárt és TALÁN várni kellene vele egy picit. Jobban belegondolva, amikor még süt kint a nap és a Margit szigeten pólóban lehet a kutyákkal sétálni, valóban nem biztos hogy jó az időzítésem. Várok, várok, látszólag...reggelenként azonban megnézegetem a tavalyi adventi időszakban készült képeket, és a Batthyány tér felé gyalogolva legtöbbször a Reszkessetek betörők filmzenéjét vagy Mariah Carey féle O Holy Night feldolgozást hallgatom.


Amikor aztán újra megnézem a tavalyi karácsonyi készülődésről a fotókat, kezdek igencsak lendületbe jönni, és fejben minden fontos kérdést előre eldöntök. Például hogy a tavalyi díszeket idén ugyanoda teszem-e a lakásban, és hogy kell-e még több égősor a nappaliba. D. nem szól bele ezekbe, neki majdnem mindegy, hogy mi hova kerül fel. Persze a megfelelő időben. Idén úgy alakult, hogy egy családi ügy kapcsán kiutaztunk Bécsbe a nagynénémhez. Utazás előtt néhány nappal már kezdtem mondogatni otthon, hogy mivel  jó pár nap múlva megyünk csak újra haza, ezért fel kellene díszíteni a lakást, hogy teljes díszében fogadjon majd minket. D. az érvelésemnek köszönhetően ráállt a dologra és az égősorokon kívül minden fel is került a maga helyére. (Persze a díszítés csak az égősorral lehet teljes, hiszen az körbeöleli a hatalmas nappali ablakunkat.) A kutyáknak D.-vel bekészítettük a jutalomfalatokat a saját, kézzel varrott adventi kalendáriumukba, és Hami kutya segítségével felsorakoztattam a fél Jysk karácsonyi kínálatát és az aprócska díszeket. Minden olyan, mint amilyennek előre elképzeltem. A bécsi adventi vásárok csak dobnak az amúgy is 100 fokon perzselő karácsonyi lázamon, de erről majd egy másik bejegyzésben írok. 


Vannak olyan hagyományok, amikhez ragaszkodom. Azért, mert ezek így zajlanak hosszú évek óta, változatlanul. Mikor gyerek voltam, anyukámtól megtanultam Pickwick teatasakból csillagokat hajtogatni, különféle formájúakat és színűeket. Minden évben, mikor közeledik a karácsony, előveszem a Pickwick tasakokat rejtő fémdobozomat és szakadatlanul gyártom a szebbnél szebb csillagokat. Enélkül nekem nem karácsony a karácsony. Ilyen hagyomány még az adventi koszorú készítése, amit szintén együtt készít a család. Anyu mostanában már "adventi koszorú készítő partynak" nevezi az eseményt, mert akkora feneket kerítettünk neki, mintha maga a karácsony lenne. Együtt gyártjuk a koszorúkat saját magunknak és segítünk a másikéban is, hogy minden szögből a legszebb formájában pompázhasson. Ezek a gyerekkori megszokott, jól bejáratott családi programok, események az elmúlt éveimet mind-mind végigkísérték. Vannak azonban olyan apróságok is, amiket már a saját karácsonyfüggőségem eredményezett. Minden évben végigjárom az összes fellelhető, és számomra elérhető adventi vásárt és mindig vásárolok valamilyen kicsi, de csodálatos és egyedi díszt (ami egyszer majd, ha már az albérletben is lesz saját karácsonyfánk, azon pompázhasson). Újpesten, a Bazilikánál, a Vörösmarty téren, Pécsett, Kecskeméten, Újbudán, Dunabogdányban, Szentendrén, Bécsben és bármerre amerre járok, keresem a karácsonyi kincseket (is). Így költöznek az angyalkák, rénszarvasok, hóemberek, mikulások, minifenyők, szánkók és csengettyűk egymás után a karácsonyi dobozomba. Onnan pedig már mindegyikük csak jó helyre kerülhet. Ahogyan Kiss László, A kis fenyőfa álma... című versében olvashatjuk a kis fenyőfáról, nálam is minden dísz megtalálja a maga helyét és szerepét az otthonunkban. 

Neked is vannak kedvenc karácsonyi hagyományaid?