A legszebb ajándék

Tavaly a munkahelyemen a kollégáimmal kihúztuk egymás nevét karácsony előtt az angyalkázáshoz. Biztosan tudjátok milyen ez, akit húztatok, annak ajándékot vesztek vagy készítetek és karácsony előtt egy kis ünnepségen átadjátok. Így volt ez nálunk is, annyi különbséggel, hogy ezúttal valóban nem tudtam ki húzott (nem úgy, mint a suliban anno).

Régen az iskolában is mindig kihúztuk egymás nevét karácsony előtt, aminek általában az lett a vége, hogy CSAK a legjobb barátnődnek mondtad el, milyen név áll a cetlin, de két nap múlva már semmi nem volt titok senki előtt. Összevissza csereberéltük a papírokat. Semmi értelme nem volt.

Tavaly a munkahelyi ajándékozás egy kis eszem-iszom után zajlott a klubhelyiségünkben. Mindig is jobban érdekelt, hogy kit húztam és mit adok neki, mint hogy nekem mennyire tetszik majd az ajándékom. Ez nem csak az én mániám, erre a szüleim neveltek. Mikor kicsik voltunk az öcsémmel, kézzel kellett ajándékot készítenünk a családtagjainknak, aztán kiskamasz korunkban kaptunk valamennyi zsebpénzt is, hátha "be kell segítenünk a Jézuskánknak". 

A szüleim a lehető legszebben neveltek minket. Sosem volt kacsalábon forgó palota és Legó város a fa alatt, mindig annyi ajándékot kaptunk, amitől aztán nem szálltuk el, hanem amivel békésen és boldogan játszottunk. Így aztán nem lett nagyszájú, pofátlan és telhetetlen kamasz, és aztán felnőtt belőlünk. Mindig tudtuk a határainkat. Anyuék sosem költötték el már hó elején a fizetésüket, hogy aztán hó végén lejárjunk a mamához enni, hanem szépen beosztották mindig amijük éppen volt, és ahhoz képest nyújtották MINDEN ESETBEN A MAXIMUMOT.

Szóval a munkahelyi karácsonynál tartottam.
Az ajándékozás közben sorra kerültem én is. A leghatalmasabb doboz került a kezembe, amit valaha kaptam karácsonyra. Mivel meg volt állapítva összeghatár, nem igazán értettem, hogy akkor ez most vajon mi lehet, de alig vártam hogy lássam. Egy kis műfenyő volt. Ahogy megláttam, rögtön elsírtam magam örömömben és H. nyakába borultam. 

Hogy miért?


Néhány héttel azelőtt, ügyfélfogadási idő előtt ültünk egy kupacban bent a munkahelyen, reggeliztünk és arról beszélgettünk, hogy kinek milyen lesz a karácsonya, hol mik a hagyományok,  szokások. Én elmeséltem, hogy minden évben a szüleimnél töltjük a Szentestét, Karácsony első és másnapján pedig mindig vándorolunk, igyekszünk minden rokonnál és családtagnál ott lenni az ünnepléskor. Mivel az albérletünkben karácsony előtt és két ünnep között vagyunk csak, így soha nincs saját fánk. Ez csak azért furcsa, mert soha nem tudnék szebb dolgot elképzelni a karácsonynál, karácsonyfánál, égősoroknál, stb..... igazi karácsonyimádó vagyok. Nem gondoltam soha arra, hogy szomorú vagy csalódott vagyok, hogy nincs karácsonyfa az albérletben, de lassan 30 évesen azért iszonyatosan boldog lettem volna egy saját fától. H., aki engem húzott, szintén ott reggelizett velünk aznap reggel, és meghallotta a történetem (nyavalygásom?). Gondolom ezután jöhetett neki az ihlet...

Abban a hatalmas dobozban életem egyik legszebb ajándékát pillantottam meg, pontosan egy évvel ezelőtt. Egy saját, előre feldíszített, saját égősorral körbetekert, icipici karácsonyfát. Valljuk be, nem sokan kapnak karácsonyfát ajándékba, éppen ezért soha nem gondoltam volna, hogy az egyik legkedvesebb munkatársam azzal fog meglepni. Csodálatos, maradandó élmény!!!!!


A kis fa idén már előkerült, ott van ahol tavaly, csak még több saját díszt tettem rá. És bár régen nem hittem, hogy szép lehet egy műfenyő, de ez a kis fa a legszebb nekem a világon. Ha majd egyszer tényleg lesz saját nagy karácsonyfám, ezt a kicsit berakom az éjjeliszekrényemre, vagy a konyhapultra, mert mindig arra fog emlékeztetni, hogy a szívből jövő ajándékok érnek csak valamit karácsonykor!!!


Címkék: