Volt már olyan könyv, amit alig vártál, hogy
belekezdhess, pedig tudtad, hogy meg fog viselni, mert annyira
drámai/horror/érzékeny témát érintő?
Imádtam ezt a kérdést is. Sok olyan könyv van, amiről már előre tudtam, hogy meg fog viselni. Horror/krimi műfajban nem tudok kiakadni semmin, sajnos immúnis vagyok rájuk, viszont imádom őket. Jöhet bármilyen gyilok, belezés, halk suttogás a sötét szobából, nem alszom tőle sokáig rosszul. Vannak viszont olyan könyvek, amiktől igen. Ilyen például az Árnyalatnyi remény (Ruta Sepetys), a Kisdarázs (Viviane Villamont) és az Árvák vonata (Christina Baker Kline). Utóbbit olvasom éppen, és bár nagyon izgalmasnak és érdekesnek találom, de szörnyű érzések kerítenek hatalmába minden egyes oldal olvasása közben. Fantasztikus könyv, olyan történettel, ami utánozhatatlan.
A könyvespolcomon jelenleg négy olyan könyv várakozik, amibe még nem mertem belekezdeni, szintén a téma miatt. Biztosan betegesnek tűnik, hogy olyan könyveket olvasok, amik ennyire mélyen beeszik magukat a szívembe, de ezek hatnak rám a legjobban. A holtaknak vetett kenyér (Bogdan Wojdowski), a Fél testben ép lélek (Lisa Genova), az Anyám ajándékai (Cecilie Enger) és A lehetetlen valóra vált (Leon Leyson) szintén ebbe a kategóriába tartoznak.
Hogyan lett megtörhetetlen az optimizmusod?
Mindig optimista beállítottságú voltam, ám az optimizmusom úgy érzem, azóta megtörhetetlen, mióta nyugalmas, de mégis izgalmas, szeretetteli párkapcsolatban élek. Nem a párom miatt, magam miatt érzem így. Végre a helyére kerültek a fejemben a gondolatok, az érzések, így annyira kiegyensúlyozott vagyok, hogy mindenben meg tudom vagy meg akarom látni a szépet és a jót. Most már bármerre megyek, bármit csinálok, mindenkitől függetlenül hiszek abban hogy csak rajtunk múlik, hogyan akarunk élni és gondolkodni. Persze én sem örülök annak, ha bal lábbal kelek, bokáig elsüllyedek egy pocsolyában, elborít a papírmunka, elejtem a könyvem és az toccsan a latyakban, fordítva veszem fel a felsőmet, vagy otthon hagyom a szemüvegemet. Káromkodok, hisztizek vagy csapkodok jobbra-balra. Ennek ellenére tudom, hogy ezek apró dolgok, amiken nem érdemes sokáig problémáznom. A komoly nehézségekkel megbirkózom előbb-utóbb, (kizárólag?) az optimizmusomnak köszönhetően.
Milyen film, ill. melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással?
Nagy filmnéző vagyok, sok olyan alkotás van, ami nagy hatással van rám, és amit időnként újra megnézek. No, nem túl gyakran. Ilyen a Fehér leander, a Madárka, a Forrest Gump, a Philadelphia. Ezek a kedvenceim. Mindig elsírom magam rajtuk, megérintenek és olyan gondolatokat ébresztenek bennem, amiktől erősebb leszek.
Olvasni jobban szeretek, mint filmezni, így talán könyvből még több van, ami hatással van rám. Vannak olyan romantikus sztorik, barátságról szóló történetek, krimik, drámai hangvételű regények, amik együttesen sokat alakítottak rajtam. Reményt adnak, hitet, vidámságot, lendületet. Ezek például:
Milly Johnson: Tavaszi affér és Itt jönnek a csajok
Lois Lowry: Az emlékek őre
Chevy Stevens: Nincs menekvés
Emma Donoghue: A szoba
Ruta Stepetys: Árnyalatnyi remény
Christina Baker Kline: Árvák vonata
Miért jelentkeztél ilyen későn erre a játékra?
Nem tudom mennyire jelentkeztem későn a játékra, nem is gondolkodtam ezen még. Vártam a napot, mert nagyon szuper érzés a Nap bloggerének lenni. Nem azért, mert középpontban lehetek, nem azért, mert ezáltal jobban odafigyelnek aznap rám. Igazából csak azért, mert szeretek blogolni, sok színt, izgalmat, vidámságot hozott a blog az életembe. Szóval inkább úgy mondanám, hogy sokáig vártam rá, hogy én lehessek a Nap bloggere.
Legjobb tanács, amit valaha kaptál? És van olyan, amit Te gyakran
tanácsolsz másoknak?
A legjobb tanácsot azt hiszem egyszer az anyai nagymamám adta nekem. Kicsit furcsán lázadó kamasz voltam (nem vittem nagyon túlzásba a dolgot, de azért anyu olykor kiakadt rám), és a nagymamám békésen figyelgetett. Nem szólt bele, hogy hogyan öltözöm, nem szólt meg a hosszú, ronda kék körmömért, nem piszkált semmiért. Gyakran aludtam fent náluk Visegrádon, gimis koromban minden csütörtökön onnan mentem iskolába. Egyik este éppen történelmet tanultunk együtt (abban nagyon jó volt), és azt kérdezte tőlem, hogy azért öltözöm-e ilyen "egyedien", mert esetleg nem akarom mindenkinek megmutatni, milyen az igazi Eszterke. Arra gondolt, hogy az ő kicsi unokáját vajon szeretik-e azok is, akik amúgy irtóznak a hivalkodó, túlontúl színes vagy furcsa öltözködéstől (és ezáltal szóba sem állnának velem). Bár a mama sosem adott kimondottan tanácsot, de azzal, hogy ezt kérdezte tőlem, elgondolkodtatott. Akkor megfogadtam, hogy megpróbálok közvetlenebb és nyitottabb lenni, hogy véletlenül se maradjak ki semmi jóból és hogy ösztönözzek másokat arra, hogy meg akarjanak ismerni.
Tanácsot a munkám során gyakran kell adnom, de a magánéletemben igyekszem csak akkor tenni, ha valaki kéri. Ha bárkinek adhatnék egy tanácsot, az az lenne, hogy törekedjen a boldogsága elérésére, még akkor is, ha le kell zárnia az élete egy nehéz, problémákkal teli kapcsolatban vergődő szakaszát.
Van olyan ember, akiről tudtad, hogy nem érdemelné meg, de te mégis
kedves voltál vele?
Ezt a kérdést egy olyan ember tette fel nekem, aki nem először hívta fel a figyelmem erre a dologra. Valószínűleg van ilyen ember, és az is biztos, hogy F. talán jobban látja ezt kívülről, mint én. Sok mindenkivel vagyok sokáig kedves, talán még akkor is, amikor hatodszorra, vagy huszadszorra bánt meg. Nem tudok egyszerűen lemondani semmiről, amiben egy pici reményt látok. Nehezen zárok ki valakit az életemből, pedig néha minden sokkal könnyebb lenne úgy. Tehát mély önvizsgálatot tartottam és a válasz a kérdésre az, hogy igen. Van olyan ember, akiről tudtam hogy nem érdemelte meg, mégis kedves voltam vele. (De szerencsére vannak olyan barátaim, F., akik felhívják erre a figyelmem.)
A blogon kívül is mindig ilyen pozitív vagy?
Nem tudom mennyire lenne hiteles a blogom, ha jómagam nem lennék pozitív, csak a blog. Szerintem semennyire. Mindig is vágytam arra, hogy olyan ember legyek, aki élvezni tudja az életet, aki bármikor szívesen felül a vonatra hogy megnézze, milyen télen a Balaton, vagy hogy napozzon a Velencei tó partján, aki boldog, ha egy fadarabot lát ringatózni a Dunán, és imádja az orgona illatát. Sajnos hamar fel tudom húzni magam minden apróságon, és olyankor talán a családom vagy a barátaim agyára megyek, de mindig látok/találok valamit, ami kizökkent ebből. Például a kutyáim öröme amikor hazaérek egy nehéz nap végén, a párom mosolya, amikor meglát vagy amikor figyelem a Lánchídról a kivilágított Budai várat, és Halászbástyát. A blogommal ezt próbálom átadni (és fent felsoroltak is igazak rám).
A Nap bloggere játék sokat segített abban, hogy átgondoljak néhány dolgot magammal kapcsolatban. Fontos számomra mások visszajelzése, és hogy ezeket a kérdéseket kaptam, az azt mutatja, hogy a kérdezők időt szántak rám és a blogomra. Köszönöm nekik! Ez is napi kincs.
