Tavaszi munkálatok - avagy hogyan zsarol anyukám

Nemrégiben megosztottam anyukám egy írását, amely rólam, a kamaszkoromról és a Szalagavatómról szólt. Van olyan vidám és szórakoztató története is, ami a tavaszi kertészkedés és a családunk ehhez fűződő viszonyát mutatja be. Most szeretném az engedélyével ezt is közzétenni, azonban felhívom a figyelmeteket arra, hogy ez is kb. 10 éves történet, azóta AKÁR hiperszuper kertész is lehetett (volna) belőlem. Kíváncsi vagyok, hogy a ti családotokban hogyan történt anno a munkamegosztás. 

 A cikk Kristófné Ági írása

"Tavasz...
Február végén az emberek nagy többsége hihetetlen sóvárgással várja a tavaszt, s vele a napsütést, madárfüttyöt, bárányfelhőket, a macskák szerelmes nyávogását. Vitaminháztartásunk kiürülésével kedvünk is „fogy”, egyre nyűgösebbek, nyavalygósabbak leszünk. Ki nem fogyunk a méltatlankodásból, a család egyre gyakrabban veszekszik, esetleg hajba is kapnak a családtagok néhanap. Egyetlen és mindenható megoldásnak csupán a tavasz beköszönte ígérkezik. Kivétel: az az eset, amikor kamaszodó gyermekünk a tavaszi kikelet következményeként startot parancsol hormonjainak, s állandó rettegésben tartja családját kicsapongásaival, vég nélküli felfedező útjaival, késő esti hazalopakodásaival. 


Amikor aztán végre meghalljuk a fecskék csicsergését, a gólyák kelepelését, a cserebogarak zúgását, a fűnyíró búgásást, elfeledjük, hogy tegnap még házastársunk idegein táncoltunk, hogy a gyerekek már pótanyaszolgálat igénybevételén tűnődtek, ahányszor savanyú ábrázatunkra pillantottak, s végighallgatták aznapi szemrehányásainkat: „Úristen, hogy nézel ki már megint?” „Mikor vágod már le a karmaidat?” Hozd már haza a tornaruhádat, mindjárt magától hazamászik!” „Mi lenne, ha ma, csak úgy kivételesen, tíz helyett csak öt-hat gyűrűt vennél fel?!” 

Szóval…mindezt elfelejtjük egy csapásra az első madárfütty hallatán, sőt határozottan tagadjuk férjünk állításait, miszerint: „Ideje már hogy itt a tavasz, mert megőrülök arám kirohanásaitól, amit a téli-depi okozott!” S valóban: eddig fájhatott a derekunk, hasogathatott a fejünk, vérnyomásunk is ingadozhatott, most valóban ellenállhatatlan vágyat érzünk a virágmagok elültetésére, rózsáink metszésére, palántázásra, az egész ház átmázolására és átépítésére. Elképzeléseinket megosztjuk kedves barátnőinkkel, kolléganőinkkel, ötletet adva nekik, ha esetleg tanácstalanok lennének a tavaszi elfoglaltságok tervezésében (férjeikkel együtt).

Talán csak egyetlenegy probléma akadhat: nem biztos, hogy drága életünk párja is hasonlóképpen vélekedik tavaszi elképzelései tervezésében…pedig terveink végrehajtásának oroszlánrészét rábíznánk, mert valljuk be: kicsit túlterveztük magunkat! S újra kezdődnek apró kis összezördüléseink… Egyszerűen képtelenek vagyunk felfogni, miért nézi szívesebben a meccset a hűvös szobában hideg fröccs mellett, amikor kerítést is lehetne festeni! Miért olvassa a sportújságot, amikor sárgarépát is egyelhetne! Csodálatosképpen barátnőink is hasonló tapasztalatokról számolnak be! Ám ez ne szegje kedvünket, mert a motiválásnak számtalan módját alkalmazhatjuk ezekben az esetekben:
Előfordulhat, hogy egy ilyen motivációs eljárás kitart egészen az őszi munkák végéig. Igyekezzünk azonban leginkább személyes kisugárzásunkkal hatni drága párunkra, (sőt így tavasszal) vessük be zsenge leánykori mosolyunkat, kacér pillantást, csábos kacsintást! Ebben az esetben a kikelet hangulatát ötvözni tudjuk házaséletünk felturbózásával a tavaszi munkák elvégzésének kapcsán. Akad olyan férfiember is, aki az előzőekkel teljes ellentétben arája első szavára boldogan rohan kocsit mosni, akár az olimpiai döntő alatt is! Sőt olyan is előfordul, aki a kártyapartit és a horgászatot is elhalasztja egy jó betonkeverés kedvéért, és még mosolyog is hozzá.

No de akad-e olyan nő, akinek kell egy ilyen férfi?
Akivel még egy jót veszekedni sem lehet?
Aki pincsikutya módjára ugrik, lesve minden kívánságunkat?
Amiért nem kell bedobni női praktikáinkat, anyaoroszlánként küzdeni, az már nem is olyan kívánatos! Akkor inkább maradjon minden a régiben…kreativitásunk lanyhul, hajmeresztő ötleteink elporladnak, tavaszi aktivitásunk mélypontra süllyed!

Gyermekeink tavaszi elfoglaltságaiba még véletlenül se avatkozzunk bele!

Életkortól függő, milyen mértékben hajlandóak segíteni tavaszi terveink megvalósításában:

Ilyenkor célszerű az apjához hasonlítani, aki ugyanilyen lusta, érdektelen, és folyton csak a tévét nézi! Azért néhány motiváló eljárást gyermekeink esetében is alkalmazhatunk:
Ha családunk tavaszi manipulálását tökélyre fejlesztettük, bátran ajánlgassuk ezt barátnőinknek, kolléganőinknek, kikérve természetesen az ő tapasztalataikat, ötleteiket is. Összegzéseinket elküldhetjük ilyen témájú szaklapnak, mentálhigiénés szakkönyvnek. A lényeg azonban a következő: ha minden erőfeszítésünk hiábavalónak bizonyul családunk kikeleti mozgósítására, ne veszítsük kedvünket! Fogadjuk kitörő örömmel továbbra is a mezei bodobácsokat házunk falán, kandúrmacskáink szerelmes szerenádját (mely legalább tíz oktávig terjed), a jácint és a tavaszi istállótrágya illategyvelegét!

Egy idő után még elégtételre is számíthatunk: amikor drága családtagjaink felfalják vacsorára a frissen kihúzott újhagymát—talán lelkiismeretfurdalással gondolnak arra, hogy egyetlen dughagymát sem duggattak, sőt nem is láttak olyat! Amikor minden arra elhaladó ember a kertünkben gyönyörködik, metszési tanácsot és virágmagot kér—büszke lelkesedéssel szólnak gyermekeink, hogy jöjjünk és meséljük el agrártevékenységünk rejtelmeit, még üdítővel is megkínálják a gyönyörtől elalélt kertcsodálót, esetleg neylonzacskót hoznak a magnak-palántának!

Családunk boldog mosollyal veszi tudomásul az irigy pillantásokat, a kert művelőjének szóló dicshimnuszt! Innentől kezdve ők is szíves tájékoztatást adnak arról, ami nálunk a leghosszabb, legzöldebb, legszínesebb, legzsengébb, és a világon egyedülálló!!! Ennek eredményeképpen talán egyszer-egyszer kibogozzák az összegubancolódott gumislagot, amíg kapálunk nem fekszenek ki napozni, sőt egy pohár vizet is hoznak néhány óra múlva, amikor látják patakokban folyó izzadságunkat!


És ennek igenis örülnünk kell, mert a tendencia javuló, bíznunk kell benne, hogy tíz-húsz éven belül már megkülönböztetik a kapát az ásótól, az ibolyát a napraforgótól, a tulipánt a szilvafától! És akkor boldogan dőlhetünk hátra: „Már nem éltünk hiába!”


Címkék: