Amikor még "hamvas, fiatal lány" voltam

Kamaszkoromban anyukámmal gyakran vitáztunk. Többnyire azért, mert feszegettem a határokat. Nem kicsit. Amikor túlságosan kifestettem magam suli előtt, mindig ugyanazt a mondatot ismételgette: "Eszterke, ne pingáld már magad annyira! Egy ilyen szép, hamvas, fiatal lánynak nem kell így kinéznie!"- ha annyi ötforintosom lenne, ahányszor ezt hallottam, már én lennék a Haribo vagy a Lego többségi tulajdonosa. 

Egyik este éppen hazafelé tartottam a munkahelyemről, amikor szembejött velem egy srác, két bottal a kezében. Sajnáltam szegényt, mert látszott, hogy nagyon szorult helyzetben van, kért is tőlem egy kis pénzt (amit elvből elutasítottam). A következő mondat hangzott el a szájából: "Ne haragudj, nem azért szólítalak meg, mert pedofil vagyok, vagy ilyesmi..."

Nos, nem akartam hinni a fülemnek....nem mondhatnám, hogy olyan nagyon öreg vagyok, de idén 30 leszek. Mondjuk ki őszintén: nem nézek ki 18 alattinak, bármennyi erőfeszítést teszek is érte. Az alábbi képek között kb. tíz év különbség van. 18 évesen szőke voltam és "hamvas, fiatal lány". A bal oldali képen már egy tízessel "tapasztaltabb" vagyok. Rátok bízom, hogy eldöntsétek, melyiken tűnök megnyerőbbnek (de semmiképpen sem 18 alattinak). 


Szerencsémre még mindig "jócskán fiatalabb" vagyok annál a kornál, ami a rémálmaimban üldöz (hiszen még 2 hónapom van a 30-ig), ám vannak olyan dolgok, amik megdöbbentenek és elgondolkodtatnak. Csak hogy néhányat említsek:
Sajnos cseppet sem érzem magam hamvasnak, ha erre a listára nézek. Sokat változtam az elmúlt években, volt már mindenféle színű a hajam, voltam rocker, kissé hippi, korábban rapper, most meg amolyan keverék vagyok. Imádom a nőies ruhákat, a cukiságokat. Ez 10-12 évvel ezelőtt egy kicsit sem volt jellemző rám, sőt! 

Az arcom átalakult, a hajam hossza mindig változik, azonban a puszifészkeim nem mentek sehova. Egyszer beszélgettem egy 95 éves nénivel, akinek szintén megmaradtak a kis gödröcskék az arcán. Ő mondta nekem, hogy legyek rá büszke, mert az évek elmúlhatnak felettem, de a kis mosolygós lukacskák velem lesznek. Meg az emlékek a vidám, szőke kamaszkorról.


Időközben persze rájöttem, hogy hiába "pingálom" magam, a kevesebb olykor valóban több, és hogy a 2 centi vakolat és arcfelvarrás várhat addig, amíg olyan lesz a fejem, mint egy bulldognak. Szerencsére még nincsenek ráncaim, de ha majd lesznek, örülnék, ha olyan nevetőráncaim lennének, mint anyukámnak. Most kb. valahol a hamvasság és a bulldogpofivá válás között dekkolok. Rohamosan közeleg a születésnapom, és én csak remélni merem, hogy lesz elég lelkierőm emelt fővel kezdeni a harmadik X-et.

Remélem, hogy 10 év múlva, ha idepasszintom majd az aktuális képeimet, még meg fogtok ismerni. Egy tipp: hagyatkozzatok a kis puszifészkeimre, azok nem fognak cserbenhagyni.


Címkék: