Itt a vége, fuss el véle...

Imádtam blogolni, mert itt minden gondolatom szárnyra kelt, és tovább repült..tovább, az álmaimmal. Volt idő, amikor sok időt szántam a blogra, volt, amikor kevesebbet. Utóbbinál folyton rosszul éreztem magam, mert hiányzott a kis világom, és nehéz volt nélküle. Bármennyire viccesen hangzik, ez olyan addiktív dolog, mint a gumicukor. Legalábbis számomra. 

Fotó: Simon Bálint, SBolterPhotography

Minden évben írtam a blogon évértékelőt december végén, de idén nem írok. Unalmas összeszedni, hogy mi mindent csináltam ebben az évben, no meg valljuk be, rajtam kívül valószínűleg senki mást nem érdekel, hogy merre jártam, mit csináltam, mit értem el. Nem untatlak benneteket, egyébként is nagyon szubjektív dolog, hogy ki mit él meg élményként, vagy éppen sikerként. 

A következő év páros lesz, ami azért fontos számomra, mert kevés dolgot utálok jobban, mint a páratlan számokat. 

Az egyetlen dolog, amit meg kell fogadnom éjfélkor, az, hogy megpróbálom jobban és hatékonyabban beosztani az időmet, hogy ne érezzem minden este azt, hogy vége a napnak, és egy percre sem álltam meg azért, hogy gondolkozzak picit, és álmodozzak. Hiányoznak azok az idők, amikor még volt energiám megtervezni egy napot, és kicsit lébecolni. Sajnos könnyen sodródom az árral, és sokszor azon kapom magam, hogy úgy telt el egy hét, hogy nem is emlékszem, mit csináltam 1-1 nap. 

Alig van időm a blogra, és borzalmasan idegesít, ha valamit félgőzzel csinálok, ezért arra jutottam, hogy vagy abbahagyom a blogolást, vagy jobban odafigyelek és tudatosan időt hagyok magamnak arra, hogy kibontakozhassak a kis blogos világomban. Remélem, hogy tudom majd folytatni, mert nagyon hiányozna ez az egész. Azt mondják, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Nem hiszek ebben. Van olyan időszak az ember életében, amikor annyi munkája van, hogy csak 4 órát alszik egy nap, és még így is tele van a határidőnaplója. És olyankor sajnos utolsó helyre szorul minden, ami a hobbi kategóriába tartozik. 

Fotó: Simon Bálint, SBolterPhotography

Sok mindent köszönhetek a blogomnak, akivel tulajdonképpen akkor is szimbiózisban élünk egymással, amikor szünetet tartunk éppen. (Zsuzsának ígértem valamit ezzel kapcsolatban, amit még 2018-ban meg kell valósítanom. Ha ez sikerül, anyukám és D. is boldog lesz, mert sokat rágják a fülem.)

2018-ra több lehetőséget, álmot, időt, energiát, és bátorságot kívánok magamnak. A családomnak, barátaimnak és ismerőseimnek pedig annyi mindent, amit még én is lusta vagyok leírni. Közhely, de igaz, a legfontosabb az egészség. Ebből szeretnék egy jó nagy zsákkal még, ha már a Mikulás nem hozott. 

Itt a vége fuss el véle...

Karácsonyi Kóborgrimbusz - Ez nem katasztrófa csak karácsony!

Amikor az ember lánya karácsony előtt lesz beteg, az rengeteg hisztivel és dühöngéssel jár. Bezzeg régen örültem volna annak, ha egy hétig táppénzen lehetek ezen a héten, most azonban nagyon sok meló lenne, és mindez kivitelezhetetlen hang nélkül, ha az a bizonyos lány egy rádiónál dolgozik. Szerintem jogosan hisztizek. De csak szerintem. 


Valamiért mindenkinek az az első kérdése, hogy D. mennyire örül, hogy képtelen vagyok magamból hangot kipréselni?...hahaha...egyébként valóban vicces helyzetekbe keveredtem az elmúlt napokban. Rájöttem, hogy marha nehéz péksütit vagy útbaigazítást kérni így, hiszen az emberek többsége nem érti a suttogást, és a mutogatást sem, szájról olvasni pedig végképp nem tudnak. A céges karácsonyi bulit teljesen némán kellett átvészelnem, és ha nem lett volna ott velem Anna, aki egy szőke tündér (és egyben a magyar hangom), biztosan idegbajt kaptam volna már az első 5 percben. Anna kivételesen azok közé tartozik, akik remekül olvasnak szájról, így a mosolygáson kívül érdemben is hozzászólhattam a pálinka körüli épületes beszélgetéshez - természetesen az ő hangján. 

Hat napja nincs hangom. Minden házi praktikát és gyógyszert kipróbáltam már, amit gyógyszerészek, családtagok, barátok, ismerősök, vajákos asszonyok és jósok javasoltak, de egyelőre minden hatástalan. Mézes kenyeret reggelizek fokhagymás pirítóssal és gyömbéres teával, Idegesítő Ábeles Fluimucillal, cukorkákkal, és zsebkendőkkel, MINDHIÁBA. Köhögök éjjel-nappal, kiszakad a tüdőm, és a hátam, fáj a homlokom. Itt ülök az ágyban és halálra unom magam, mert szívesen írnék bejegyzéseket és cikkeket, de a köhögés minden kreativitást és ötletet a földbe döngöl. A kutyák a lábamnál szundikálnak, boldogan, mert hétköznap itthon vagyok velük. 

Nem akarok csendben vergődni, bekapcsolom a tévét. Lakatosmárk műsorában egy csaj éppen azt ecseteli, hogy ő képtelen lenne felöltözni egy céges karácsonyi bulira 200ezer forintból, mert máskor annyiért egy cipőt néz ki magának. Teatttttyaúristen - gondolom magamban - én egy árva megveszekedett gombot sem vásároltam magamnak a mi bulinkra. No sebaj, majd jövőre. 


Átkapcsolok az rtl-re, ahol nincsenek éppen a helyzet magaslatán a műsorvezetők, minden második szavuk ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ-vel kezdődik, ám aztán elindítanak egy videót, amin két 13 éves kutyát láthat a nagyérdemű, akik gazdit keresnek. Együtt. Iszonyatosan hatásvadász a szöveg, amiben a fiú kutyus "kifejti", hogy miért maradtak árván (meghalt a gazdijuk), de sajnos én már csak ilyen bőgős csaj vagyok. Meghatott ennek a két kutyának a sorsa, és potyognak a könnyeim, miközben azon gondolkodom, vajon ki fogadhatná be őket együtt magához. 
Mikor vége a felvételnek, készítek magamnak egy teát, és mire visszaérek, már KAROLA jósnő, látó vagymiafene azt ecseteli, hogy küldjünk SMS-t bruttó 500-ért, vagy hívjuk fel őt, mert nyitva a gazdagság kapuja! Hű bakker - gondolom magamban - én meg mi a fenének dolgozom, ha egy telefonomba kerül, hogy besétáljak a gazdagság kapuján???? Zsuzsa71 már telefonál is, István53 követi. Hisznek a kapuban, Karola kezét csókolják virtuálisan, mert az betaszajtotta őket rajta. Jövőre már gazdagok lesznek. Ja kérem! Ingyen is kérhetünk ám jóslást ímélben! Semmilyen adat nem kell hozzá. Na, ezek vajon mit jósolnak mondjuk cukifiú@freemail.hu-nak? Mert így fészbúkon sem tudják lecsekkolni az illetőt egy jó kis csaláshoz. 

Letörve indítom el a Harry Pottert, mert én sajnos már nem fértem be a gazdagság kapuján. Vége lett az adásnak. Mivel nem akarok drágaköveket vásárolni csakittcsakmost 1 millió helyett háromezerért, a varázslótanonc történetéhez menekülök, mert mindig felvidít. Az egész lakásban füst van az égett pirítóstól...kellett nekem Karolára figyelni!!

Netezgetek, közben rátalálok az Igazából szerelem 2.-re, és rögvest meg is nézem. Naná, hogy itt is potyognak a könnyeim, mert bizony aranyos lett a második extrarövid változat. Kedves számomra az egész sztori úgy ahogy van. Bridzsitdzsónszon már túl vagyok, miután Anna meghozta hozzá a kedvem egy délutáni adásban. 


Szóval sírok a Red Nose Day Actually 15 percében, a kutyák még mindig alszanak a lábamnál, és olyan hangosan köhögök, hogy nem csodálnám, ha a bunkó szomszéd a nagy szeretet hevében maga kezdené el nekem faragni a koporsót. Tegnap anyukámmal krízisintervenció zajlott telefonon, de még ilyenkor is Kiscsillag, vagy Pipe vagyok. Apukámnál legtöbbször Csibe, ha valamiben saras vagyok, akkor leginkább Kislány. A tegnapi nap egyébként is szuper volt, mert két köhögésroham között találkoztam Zs.-vel, aki megmelengette a tanácsaival és őszinte figyelmével a szívem, így karácsony előtt nem is jöhetett volna jobbkor. 

Hétvégén sütit sütöttünk R. barátnőmmel, aminek a fele hófehér maradt, a másik része pedig szénfekete, de legalább egyik sem puhul meg soha. A sütögetést imádtam, rájöttünk, hogy igencsak öregszünk. Régen bulizni mentünk volna együtt, ma pedig közös sütést szervezünk....nemsokára jönnek a horgolási technikák, és a lumbágókrémek. Volt, hogy annyira nevettem valamin (persze némán, mivel nem volt hangom), hogy R. férje, Zombigyilkos L. kijött megkérdezni, hogy baj van-e, miért sírok...Vidám hétvége volt. D.-vel már elkezdődött a szokásos karácsonyfa körüli mizéria is, miértnemvettükmégmeg, mégismikorakartálelindulnimegvenni, utálomakarácsonytdetégedszeretlek...Minden a helyén, pont mint tavaly. 

A napi kincsem ma az, hogy körülvesz az adventi koszorú, a sok csodálatos karácsonyi dísz a lakásban, és a csend. Nem zavar a "karácsonyi kóborgrimbusz", hiányozna ha nem lenne. Mondjuk a köhögést szívesen abbahagynám már, de ezen kívül szórakoztat ez a sok mindenféle, ami körbevesz. A karácsonyi filmekben sem megy mindig minden simán, nem igaz?

Mit gondolsz, mennyire fontosak a szűrővizsgálatok?

Véleményem szerint egyetlen szórólap, plakát, konyhás néni, újságíró, blogger, ügyvéd, sportoló, híresség, és miniszterelnök sem sugallhatja azt soha semmilyen platformon, hogy a szűrővizsgálatok nem olyan fontosak, mint amennyire felhívják rájuk a figyelmet. 

Minden blogger azt ír a bejegyzéseibe, amit csak szeretne, hiszen az a saját kis birodalma, de azt gondolom, hogy vannak olyan témák, aminél nem lehet butaságokat "papírra vetni". Lehet, hogy soha egyetlen lejegyzett gondolatommal sem értett még egyet senki, de mint blogger, felelősséggel tartozom azokért a sorokért, melyeket másoknak írok. Még akkor is, ha az senkit nem érdekel. 


A minap egy blogbejegyzésen nagyon felháborodtam, mert a blogger elbagatellizálta a szűrővizsgálatok fontosságát. Ilyet senki nem írhat le. Ilyet nem képviselhetünk. Minden blogger egy átlagos emberke, akinek természetesen lehet véleménye erről vagy arról, de amikor az egészségügy nem győzi felhívni a figyelmünket arra, hogy egy idejekorán felismert betegség sokkal könnyebben és nagyobb valószínűséggel gyógyítható a korai felismerés mellett, akkor nem írhatjuk le egyetlen blogbejegyzésben sem, hogy ugyan már, kinek van ideje erre. Ez nem kifogás. Egyébként a szöveg, amin felháborodtam, így hangzik:

"Ha minden olyan bajra, ami előfordulhat és ami miatt ajánlják az évenkénti, sőt, sok esetben félévente történő vizsgálatot elmenne valaki, az egyrészt tuti hipochonder lenne pár hónap leforgása alatt, másrészt semmi ideje nem lenne a családjára, mert az összes szabadsága elmenne a hétköznaponkénti rendelési idők miatt."

Mindegy ki írta. Egyikünk sem írhat ilyet. Nem ismerhetjük minden olvasónkat, és nem tudhatjuk, hogy a sok bejegyzésből mi az, ami megfogja őket, éppen ezért felelősséggel tartozunk minden egyes leírt mondatunkért. Nem kell szeretnünk a punkokat, a csillámpónikat, a divatot, a sminkcuccokat, az olvasást, a politikát, a pszichológiát, a gyerekeket, a kutyákat, az időseket, a növényeket, az orvosokat, a vizsgálatokat, a komolyzenét, vagy éppen a karácsonyt. Nem kell szeretnünk. De nem is szeretném kiszámolni, hogy hány családtagom, ismerősöm, és barátom lenne bajban, ha semmibe vette volna az ajánlott szűrővizsgálatokat. És én csak egy vagyok a sokból. De az az egy is sokat számít!

Bőgős KARÁCSONY - Mert én így szeretem...

Ha egyenesen utáljátok a karácsonyi készülődést, akkor kérlek ne olvassátok tovább ezt a bejegyzést, mert nem nektek szól. Ez itt az én csillivilli birodalmam...gyere csak beljebb!!

Én odavagyok a karácsonyért. Komolyan. Sokan nevetnek velem, és sokan nevetnek rajtam emiatt, de sebaj. Mindenkinek van valami dilije, az enyém a karácsonymánia. Imádom ezt az ünnepet, minden csillogásával, bosszantó zsúfoltságával együtt. Minden nap kiszámolom, hogy hány nap van karácsonyig. Nem visszaszámolok, mert igazából nem szeretném, ha eljönne a Szenteste napja, hiszen akkor vége van a karácsonynak....és ezt nem szeretném. Ha a világ összes csodáját összegyűjtenénk egy helyre, akkor sem érne fel számomra semmi az adventi időszakkal, amikor semmi mással nem foglalkozom, csak a karácsonnyal.


Szóval... ülök a laptop előtt, és karácsonyi filmeket nézek. Minden nap. Nem, nem unom. Nem, nem zavar, hogy minden évben ugyanazok ismétlődnek. Nem, nem érdekel, hogy Te meg Te és Te unjátok a Reszkessetek betörőket, mert én nem unom, és az én adventem csak ezzel teljes. 
Halálosan unalmas vagyok a karácsonymániámmal, de D.-t nem érdekli. Mosolyogva nézi, ahogyan elsírom magam minden alkalommal, amikor megszólal a csengőszó a tévében, a rádióban, vagy éppen élőben. Elsírom magam minden karácsonyi vásáron, feldíszített fenyőfán, és az angyalformájú csokik láttán is, és az sem érdekel, ha percenként kinevet valaki ezért. 

A tévében az Igazából szerelem megy, utána az Aludj csak, én álmodom bódítja majd az agyam, de ha egész hónapban csak ezt a két filmet kellene néznem, azt is imádnám. Szerencsére azonban itt a Kiskarácsony mindenáron, a Kelekótya karácsony, a Karácsonyi Vakáció, a Télapu, a Négy karácsony, a Jégkorszak karácsony, és persze az összes többi giccses, szirupos karácsonyi film, ami úgy jó, ahogy van. Az egyik kedvencem a Holiday, de persze nagyjából mindegyik filmre legalább egyszer azt mondom, hogy a kedvencem, tehát ne higgyetek nekem. 

A hitvallásomat a karácsonyról ITT olvashatjátok.

Ülök a tévé előtt, és potyognak a könnyeim ezen a piros-arany-sötétzöld színben pompázó, csillivilli égősoros csodavilágon. 

Mondtam már, hogy az Igazából szerelem megy? Ja, persze. Mondtam. De nem tudok túllépni rajta, mert minden szereplőt imádok valamiért, és azt hiszem, szerelmes vagyok a szerelembe és a karácsonyba is, egyszerre. És imádom, hogy végre nem csak a reménybe lehetek szerelmes. Mert enyém Grincs, aki ugyan utálja a karácsonyt, de egy dolgot nem utál, ez pedig az, ahogyan én imádom a karácsonyt. Én pedig benne látom a kölyök Kevint, az összes hóembert, a Mikulást, de ő számomra a Holiday-ből Jude Law, és úgy néz rám, mint ahogyan az Aludj csak, én álmodom végén Bill Bullman Sandra Bullockra. 


Szóval itt ez a sok giccses karácsonyi film, mindegyiket végigsírom, és ezt fogom tenni a következő 200 évben. Jól van ez így. Alig várom, hogy újra és újra eljöjjön a karácsony, és belekússzon az orromba a halászlé és a rántott hal illata. Hallom a fülemben a csilingelő csengő hangját, és érzem a bőrömön a cserépkályha melegének simogatását, még akkor is, ha az utcán sétálok, és ömlik az eső. Még nyár közepén is. Ez a karácsony varázsa. És én így szeretem. 

Love & Dance & Ski - Nagycsoportos élmény sítábor

Szeretitek a szabadtéri programokat? Szívesen ismerkedtek? Nem riadtok vissza egy kis mozgástól, és örömmel kipróbálnátok egy rakat új, és izgalmas programot? Imádjátok, ha süt a nap, és másra sem vágytok, mint egy kis aktív pihenésre? Akkor nektek találták ki a NAGYCSOPORTOS ÉLMÉNY SÍTÁBORT! Íme a részletek.


Miért írok pont én a síelésről és a nagycsoportos élmény sítáborról, amikor olyan béna vagyok, mint hat másik? Nos, valóban könnyen keveredek balesetekbe, sőt, általában én magam vagyok a nagy betűs KÁOSZ. 😉😆 DE! Balogh Ádámmal, az egyik szervezővel nemrégiben arról beszélgettünk, hogy milyen előnyei lehetnek egy olyan tábornak, ahol 500 (egymás számára ismeretlen) ember közösen bulizik és sportol önfeledten, így MAJDNEM meggyőztem magam arról, hogy képes lennék 3 métert kéz- és lábtörést csúszni lefelé egy domboldalon, de aki ismer, az tudja, hogy ez lehetetlen. Ahogy mondani szoktam, maximum pufifóliába csomagolva vészelnék át egy sítábort, akkor is remegnék a félelemtől, hogy megint gipsz kerül a jobb kezemre...

Ádám elmesélte, hogy szakértők segítségével összeállítanak egy 13 hetes felkészítő programot azok számára, akik formába szeretnék hozni magukat a síelésig (márciusig). NA ÉS ITT JÖVÖK ÉN A KÉPBE! A terv az, hogy végigcsinálom vérrel-verejtékkel ezt a 13 hetet, és időnként beszámolok róla nektek (ahogyan a tábor részleteiről is). Elneveztem SÍ CHALLENGE-nek, meglátjuk, mennyire vagyok kitartó....Nem lesz könnyű menet, de ki tudja? Talán jövőre én oktatom majd a síelést Franciaországban! 😊 Hogy hol, az azonnal kiderül.


Ide utazhattok: 
2018 március 10. és 17. között fenomenális élményekben lehet részetek Franciaországban, a cél pedig nem más, mint Les Orres! Hóbiztos sípályák, hangulatos és egyedi stílusú városközpont jellemzi a közkedvelt sícentrumot, ahol az egész napos síelés után számos szórakozási és kikapcsolódási lehetőség közül választhattok. Az élménytábort a salsazumba.com szervezi, ezer és ezer kiegészítő programmal. 

Milyen programokra számíthattok? 
Reggelenként Horváth Ádám ZenDoin Jóga októ ZenDoin Gerincterápiás Jóga óráján vehettek részt, ezenkívül próbára tehetitek tánctudásotokat a Cha Cha, Rocky, Salsa, Bachata és Tangó órákon is. Botlábúak vagytok? Ugyan már! Ez nem számít, hiszen mire való a táncoktatás, ha nem arra, hogy ügyesebben kerüljétek el azt a kínszenvedést, hogy állandóan a partneretek lábára lépjetek? A táborban reggelig bulizhattok Dj Adalberto-val, és számos extra programon vehettek részt. Ilyen például a személyre szabott egészséges életmód tanácsadás, a szauna szeánsz és a Boldog élet szeminárium sorozat. 



Nem tudtok síelni? 
Nem probléma. A helyszínen lehetőség van profi felszerelés bérlésére, valamint sí és snowboard oktatással is segítik azokat, akikben nagyobb elhatározás bujkál, mint "sítehetség". 

Jogosan merül fel bennetek a kérdés: Hol fogok aludni? Mivel utazunk? Mennyibe fog ez kerülni? Minden kérdésre választ kaphattok, ha felkeresitek a salsazumba.com honlapot bővebb információkért. Nincs is más hátra, mint felcsatolni a síléceket, vagy felírni a sífelszerelést a karácsonyi "adduramhogyezlegyenafaalatt" listára, és belevágni a nagy kalandba. Síelésre (és edzésre) fel! 

Segíts te is ÖRÖMSÜTIVEL a rászorulóknak!

Ha hosszabb ideje követitek a blogot, több olyan bejegyzéssel is találkozhattatok, ahol jótékonykodásra buzdítottalak benneteket. Sokszor elmondom, hogy ez nekem nagyon fontos, és szívesen megosztok bármit, amivel szebbé és jobbá tehetjük az arra rászorulók napjait, vagy éppen karácsonyát. Most is erre kérlek titeket!


Miről is van szó? 
December 2.-án 17 órakor a Luppa-tó melletti pszichiátrián a Hangművelő Szalonzenekar  ad Téli mesék címmel furulyakoncertet, amit meghittebbé tehetünk egy kis süteménnyel. Ha ügyesen tudtok sós stanglit készíteni, vagy ellenállhatatlan a zserbótok, és szívesen készítenétek egy adaggal a pszichiátrián élők számára, akkor kérlek benneteket, ne fogjátok vissza magatokat! A sütiket december 2.-án a telepi templommal szemközti parkolóban 15.30-16.00 óra között gyűjtik, és a szervezők azt kérik, hogy mindenki jelezze feléjük "sütikészítési szándékát", hogy tudják, kire számíthatnak! 

Ami még fontos: Ahogy eddig is, az lenne a kérés, hogy olyan dobozokba csomagoljatok, amiket nem kell majd visszaadni Nektek. Jelezzétek azt is, ha szívesen elmennétek az átadásra, mert nagyon szép élmény szokott lenni. 

A blog eddigi legnagyobb adományozós akciója az volt, amikor a Napi Kincsek  Tárháza kis közössége karácsonyi ajándékokat gyűjtött és küldött a nágocsi Árvácska Anya és Csecsemőotthonnak. Abban az évben D. én személyesen is elutaztunk Nágocsra, hogy találkozhassunk az otthon vezetőjével és kis lakóival, és boldogan jöttünk haza azzal az érzéssel a szívünkben, hogy ezt mi, a napi kincsek tárházának csapata vittük véghez.

Erről bővebben itt olvashattok: 

Bízom benne, hogy ti, akik a Luppa környékén (vagy nem túlságosan messze) éltek, aktívan részt vesztek majd ebben az akcióban is, akárcsak a korábbi kezdeményezésekben (bár ez most nem a Napi Kincsek szervezése)!

Köszönöm a segítséget!


TOP 5 Mikulásváró huncutság - nem csak gyerekeknek!

Ugye ti is hatalmas izgalommal vártátok régen a Mikulást? Emlékeztek rá, hogy a kád fölött álldogálva milyen boldogan suvickoltátok a csizmácskátokat, és hogy hatalmas szívdobogások közepette aludtatok el, várva, hogy mikor érkezik a jó öreg kaporszakállú? 

Ha most, felnőttként is megdobban a szívetek, amikor december eleje közeledik, szánjatok egy kis időt a "Mikulásos mókákra". Máris mutatom, mivel tölthettek el borzalmasan sok időt a legkevesebb haszon nélkül. 


1. Töltsétek le a Santa Claus Voice alkalmazást, és szólaljatok meg Télapó hangján!

Az idei Meglepetés magazin Adventi különszámában találtam rá a Santa Claus Voice alkalmazásra, amibe első látásra beleszerettem. Bár az égvilágon semmi haszna nincs, és tulajdonképpen túlságosan sok funkcióval sem bír, mégis aranyos. A férfi hangokat kb. egy perverz, huncut Mikulás "mondja vissza", de a női hangot egészen hitelesen változtatja át. A Terminátor, a Mikulás és a sima számítógéphang elegye. Töltsétek le, próbáljátok ki és nevessetek egy jót!


2. Mikulás süti Eszter kotyvasztásában

Réges-régen rátaláltam egy csokis keksz receptre, ami egyáltalán nem sikerült jól, tekintve, hogy néhány dolgot kihagytak belőle az írói. Mivel nem vagyok egy sütibajnok, ezért jó hosszú idő volt, mire rájöttem, hogy hogyan kellene elkészíteni úgy, hogy a Mikulásnak is ki lehessen tenni belőle egy kis tejjel a konyhaasztalra. Mutatom, hogyan ne rontsátok el! 😊

Hozzávalók: 15 dkg étcsoki, 20 dkg liszt, 2 ek. cukrozatlan kakaópor, 1 kk. szódabikarbóna, fél kiskanál őrölt fahéj, 10 dkg puha vaj, 15 dkg kristálycukor, 1 tojás, tej

Elkészítése: A csokit szőlőmag méretű darabkákra vágjuk, majd a liszttel, a kakaóporral, a szódabikarbónával és a fahéjjal összeforgatjuk. A puha vajat először magában, azután a cukorral habosra keverjük. A tojással tovább keverjük, majd egy fakanállal a lisztes csokival is összeforgatjuk. Ehhez hozzá kell tenni annyi tejet, amennyivel sűrű, nyúlós állaga lesz. Egy nagy tepsit sütőpapírral kibélelünk, és a masszából evőkanállal 16 kis halmot teszünk rá egyenlő távolságban. Egy kicsit elsimítjuk, de sütés közben egyébként is kiterül. Előmelegített sütőben (200 fok, légkeveréses sütőben 180) kb 18 percig sütjük. Ha kivesszük a sütőből, hagyni kell egy kicsit hűlni, utána érdemes csak leszedni a sütőpapírról. Tenyérnyi méretű, hatalmas kekszek lesznek. Isteni finom!


3. Ünnepi posta - maga a varázslat

Ez a szolgáltatás nagyon aranyos, az egyik kedvencem az elmúlt években. Két évvel ezelőtt rendeltem tőlük D.-nek egy levelet, aminek én választhattam ki a mintáját és a szövegét is "segítettem megírni" a Mikulásnak. Személyesen vettem át végül a levelet, ami gyönyörű csomagolásban volt. Amikor elolvastam, nem akartam elhinni, hogy én is segítettem a megírásában, hiszen pontosan olyan volt, mintha az IGAZI MIKULÁS ÍRTA VOLNA.  Használjátok ki az alkalmat, és rendeljetek most az Ünnepi postától, nem fogjátok megbánni!



4. Mikulásfutás - szuper program tél elejére!

Az idén több városban(Vác, Nagymaros, Szentendre) is megrendezik a Mikulásfutást, ami nem csak remek móka, de egy jó kis futással az egészségetekért is tehettek. Vásároljatok egy piros sapkát, vagy egy vidám piros köpenyt, és nevezzetek be az ovis futásra, a váltóra vagy éppen a bulis futásra. Azok, akik célba érnek, csokit, vagy mikuláscsomagot kapnak, egyes helyeken pedig mikuláspólóval jutalmazzák a leggyorsabb versenyzőket. Irány a szabadba!


5. Mikulásos - Mikulásanyós ruhák: rosegal.com

Bár nyilván nem fogtok 0-24-ben ilyen ruhákban mászkálni, nagyon vicces lehet, ha felpróbáltok néhányat. A Facebook egyik hirdetésében találtam rájuk, azóta pedig nem győzöm csodálni őket. Giccsesek, lököttek, de ilyenkor megmelengetik az ember szívét. 
Az alábbi képre kattintva meg tudjátok nézni az összeset: 


Egy-egy ötlet gyerekesnek tűnhet, de egy évben egyszer - talán éppen Mikuláskor - nyugodtan lehetünk gyerekek. Ti hogy vagytok vele? 


Pánik az Árkádban - egy tanulságos nap margójára

Hangzatos főcímek, idegbeteg emberek, kamusztorik. Mindegyikből akad bőven, sőt, Dunát lehet rekeszteni velük. Az emberek néha olyanok, mint a zombik, és nekem ebből elég sokszor lesz elegem (percenként kb 70x), ha plázázok. Hogy stílusos legyek - hiszen jön a Mikulás nemsokára  - tele velük a puttonyom. 

A minap az Árkádban vásárolgattunk D.-vel, amikor megszólalt a tűzjelző. Mivel éppen külön nézelődtünk, az első, amit tettem, az az volt, hogy felhívtam telefonon, merre jár. Persze a telefonja már egy ideje elég rosszul működik, így nem tudta felvenni, tehát én körbenéztem, és elindultam a kijárat felé. Nem ijedtem meg a helyzettől, de tény, hogy a tűzjelző hangja igen hangos volt, és mivel mostanában állandóan zombis sorozatokat és filmeket nézek, elképzeltem magamban 1-2 frusztráló jelenetet. (Az emberek jajveszékelve futnak mindenfele, miközben egy hatalmas zombi horda sorra zabálja fel őket.)


Az emberek egyébként különbözőképpen reagáltak a tűzjelző hangjára. Voltak, akik megrohamozták a Spar polcait, és fel akartak vásárolni egy évre való élelmet, míg mások a pénztárhoz rohantak, és azon vitatkoztak, hogy kifizethetik-e a kosarukban lévő termékeket. Én a felső emeleten álltam és a tömeget bámultam. Vasárnap volt, a pláza dugig volt emberekkel. Az oldalsó bejáratokon úgy nyomultak kifele, mintha már minden lángolna körülöttük, néhányan egymást taposták, és lökdösték. Amikor megszólalt a tűzjelző, azonnal leengedték a folyosónál lévő függönyöket, gondolom azért, hogy ne egy helyre tömörüljön mindenki. Ezzel azonban csak még rosszabb lett a helyzet, mert sokan kényszert éreztek arra, hogy SZINTE hason csúszva még átlendüljenek a függöny alatt, mint ahogyan Bruce Willis és Stallone a tűzzáró ajtóknál szokta

Az üzletekből kiküldték az embereket, én pedig a mozgólépcső felé indultam csendben. Itt nem volt tömeg, mégis voltak olyanok, akik kb elém repültek, csak hogy előbb ráállhassanak, mint én. Egy idősebb férfi félrelökött, mert úgy gondolta, hogy neki valamiért fontosabb leérnie a földszintre, mint nekem, egy hatvan körüli nő pedig elkezdett sírni mögöttem a lépcsőn, hogy nem akar itt meghalni, és hogy már megint a migránsok....Fogalmam sincs, hogy most hogyan jöttek ide a migránsok, de mindegy. A tűzjelző hamar elcsendesedett, az emberek pedig még vagy 20 percet paráztak kint a 0 fokban, de nyilván nem fáztak, mert dolgozott bennük az adrenalin (elvégre a zombihorda miatt hatalmas veszélyben voltak). 


Ott álltam a karácsonyi díszek között, és azon gondolkodtam, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. Ha egy idős férfi lazán fellök a mozgólépcsőn, hogy "az életét mentse", amíg én nyugodtan bent éghetek a poklok poklán, az számomra azt jelenti, hogy valami nagyon nincs a helyén. A Holtak hajnala lófütty film volt ehhez a plázás élményhez képest. Már komolyan reménykedtem abban, hogy megelevenedik a The walking dead, és kedvemre csapkodhatok egy fénykarddal. 

A napi kincsem egyébként aznap az volt, hogy gazdagabb lettem egy 80 db-os ledes égősorral, ami gyönyörűen mutat majd a karácsonyfánkon. Másra nem is volt szükségem. 💓😊


Hajfestés kihívás - Így lettem (volna) szőke

A hajfestés az egyik olyan dolog az életemben (a többi ezer mellett), amiben az égvilágon semmi rendszer nincs. Míg a szorgalmasabb és gondosabb nők havonta egyszer festik/festetik a hajukat, addig én random vágok bele ebbe a kihívásba, többnyire sikertelenül. Hogy miért? Roppant egyszerű.

Soha nem lesz olyan a hajam, mint amilyen a dobozon lévő hiperszuperbomba nők fején lapul - vagy éppen nem lapul. Ott mindig olyan szép árnyalatokat látok, hogy kedvem lenne azonnal lecsapni rájuk, ezért általában 20-25 percet is el szoktam tölteni a drogériák polcai körül cápázva. 18 éves koromban lett először melírozva a hajam, akkor kezdődött a szerelem a hajfestés és köztem. Az elmúlt x+1 évben rengeteg árnyalattal randiztam, de sosem horgonyoztam le egynél. Mostanában vagy D., vagy pedig apukám festi a hajam, és meg kell hagyni, nagyon ügyesek. Én pedig....nos, hisztis vagyok. 


A hajam középbarna árnyalatú, és bármilyen festéket használok, sosem látszik rajta lenövés, viszont maga a szín sem. A hajfestés kétféle módon zajlik:

1. Ha D. vállalja magára a fodrász szerepét. akkor általában fél napot töltünk bent a fürdőszobában, mert lassan, aprólékosan, körültekintően ügyködik (és egy csiga is autóversenyzőnek tűnik mellette). 

2. Ha apukám viszi fel a festéket, akkor sikítozás és káromkodás hangja hallatszik még a falu végén is, mert ő a "gyerünkkislánybummbelebumm" taktikát követi. Gyors és közben húzza a hajam.

A végeredmény tulajdonképpen ugyanaz, csak a csomagolás más. A nagy bánatom az, hogy nem hasonlítok a hiperszuperbomba nőhöz a dobozon. Vagyis a hajához. Most egészen szőkés árnyalatot vásároltam, mert kitaláltam (és kaptam hozzá támogatást is), hogy én bizony ismét visszalépek a szőkék táborába. Utoljára kb. 10 éve voltam szőke, és tulajdonképpen akkor sem sikerült maradéktalanul megoldani a kihívást. 


Szegény apukám és D. egészen ügyesen próbálják kezelni a hisztiket, pedig ilyenkor nagyjából olyan hangom van, mint amikor a régi, tűzhelyre feltett kanna már fél órája sípol - jelezve ezzel, hogy felforrt a víz, a számon füst csap ki, mint egy sárkánynak, a szemem pedig üveges és félelmetes. Én vagyok a gonosz boszorkány, Hókuszpók és Gyagyás Tódi is. És akkor még nem beszéltem a folyamatos szövegelésről,  mert tulajdonképpen be sem áll a szám. Bár nem látok semmit a festés folyamatából, mégis úgy parancsolgatok, hogyha valaki velem tenné ezt, biztosan bemutatnám a vaslapátnak

Azt hiszem, nagy türelemre van hozzám szükség. Nem mintha úgy jobb lenne a helyzet, talán csak a túlélésre játszanak a család férfi tagjai...nem tudom. De gyanítom. A jó tanács mindig így szól: "menj el egy fodrászhoz, és pontosan olyan árnyalatú lesz a hajad, mint amilyenre vágysz". ÓÓÓÓÓ, ha elmennék, mi lenne az itthoni hajfestős bulikkal???? Hogyan érintené a srácokat, ha többé nem kellene a hisztimet és az idegesítő dumámat hallgatni?? Nem merek ekkorát kockáztatni. Maradok az örökös cápázásnál a hajfestékek körül, kémlelem a reklámok gyönyörű jeleneteit, és irigy vagyok. 

Megjegyzem: A hajam tökéletesen lett minden alkalommal befestve, és néhány napig még olyan is, aztán visszajön az unalmasan béna barna. Talán bele kellene törődnöm, hogy nem leszek soha szőke. Talán csak fejben - az öcsém legalábbis ezzel biztat. Szóval maradnak a hisztik, kerüljétek el a környéket ilyenkor, mindenki jobban jár. Balhés vagyok, de volt kitől örökölnöm. 😆😆😆

Így pecázd ki magadnak az álommelót (avagy hogyan élj meg írásból)

Persze könnyű mondogatni, hogy az álommeló egyszer majd besétál az életedbe, ha kitartóan és szorgalmasan dolgozol, valójában mindannyian tudjuk, hogy ez azért nem ilyen "egyszerű". Sokan soha nem lelnek rá arra a munkahelyre, amiről álmodoznak, sokan pedig nem ismerik magukat eléggé ahhoz, hogy tudják, mivel szeretnének foglalkozni.


Én már egészen kicsi koromban tudtam, hogy mi az, amivel nem szeretnék foglalkozni, és ez kamaszkoromban sem változott. Sosem voltam rossz tanuló, de az is igaz, hogy ami nem érdekelt, arra nem igazán szántam sem időt, sem pedig energiát, éppen ezért messze álltam 9. osztály után a kitűnő bizonyítványtól, pedig a képességeim bőven elegendőek lettek volna hozzá. Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, mert valójában soha nem tettem erőfeszítéseket azért, hogy sokkal jobb év végi osztályzataim legyenek, pedig a szüleim biztosan örültek volna neki. 

Nálunk mindig az volt az elvárás, hogy ami érdekel, abban igyekezzek jó lenni. Ilyen volt az angol, és - amikor már megjött eszem ahhoz, hogy ráébredjek, hogy VALÓBAN MAGAMNAK TANULOK - a történelem is. A magyart is szerettem, de főleg azt, hogy megtanítottak bennünket érvelni, és fogalmazni. Persze a verseket is nagyon kedveltem, de jobban szerettem magam kiválasztani, hogy melyik műveket szeretném elolvasni, így aztán itt is becsúszott néhány négyes osztályzat.  A mai napig imádok olvasni, ez az, ami igazán kikapcsol és feltölt, viszont se magyar, se angol tanár nem szerettem volna lenni, a pedagógusképzést így hamar kizártuk. 

Az első, aki megmondja, kik láthatóak a képen, napi kincset kap! 

Sok mindenből jó, de semmiből sem kiemelkedő

Igen, ez vagyok én. Mindig irigyeltem azért a tesómat, mert szuperügyes volt a reál tárgyakból, imádta a kémiát, és pontosan tudta, hogy - valamilyen formában - ezzel szeretne dolgozni egész életében. Én egyetlen tárgyat, képességet, készséget, tulajdonságot sem tudtam soha mondani, amiben kiemelkedő lettem volna. Picit mindenhez igyekeztem konyítani, de nem voltam eredményes, sikeres és bevallom, éppen ezért céltudatos sem. Mert nem volt célom. Én soha nem akartam ősanya lenni (anya persze igen!), és külföldre sem szerettem volna költözni. Olyan állóvíz vett körül, aminek nem volt ijesztően mély a közepe, de a parton sem sorakoztak napernyők, koktélok és kényelmes nyugágyak. 

Akkor mi legyen belőlem???

Fogalmam sincs. Ez volt a helyes válasz, és a következő években szintén nem jutottam előrébb ebben a kérdésben. Szociális munkásként végeztem az egyetemen, és bár 5 éven át dolgoztam a szakmában, tudtam, hogy ezt végképp nem szeretném csinálni. Főleg nem egész életemben. 


Hogyan tovább?

Nem volt sok munkahelyem, de ahol eddig dolgoztam, ott nagyon szerettem a munkatársaimat, és boldog vagyok, hogy az utam keresése közben ilyen nagyszerű embereket ismerhettem meg. Emellett boldogan blogolgattam, és élveztem az életet. Együttműködtem az Éjjel-Nappal Balatonnal, akiknek cikkeket küldtem, és közben szuper koncerteken, rendezvényeken vehettem részt. Nagyon szerettem. Egy szép napon kaptam egy linket Messengeren, amiben egy lehetőségre hívták fel a figyelmem. Mikrobloggert kerestek az I Love Dunakanyar nevű turisztikai honlapnál. A többi pedig...ahogyan mondani szokták, már történelem. Azóta beleszerettem a Habosbabosba, volt egy "egyéjszakás" kalandom a Kávéval, és néhány olyan együttműködésem is, amiből még csók sem született, de mégis tanultam valamit. És itt van a rádiózás, ami ugyan nem végcél, de megtanít arra, hogy melyek azok a területek, ahol a béka s*gge alatt vagyok, és amin biztosan rengeteget kell még dolgoznom).

Nos, amennyiben ti is vágytok arra, hogy az írásból, blogolásból éljetek, van számotokra egy jó tanácsom. Igenis kellenek az "ingyenmelók", kellenek a kitérők, és kellenek a mellékvágányok, mert nem feltétlenül akkor lesztek főállású bloggerek, ha a saját blogotok eladásából éltek. Vagyis persze szép dolog, ha a szponzorok pont titeket találnak alkalmasnak egy-egy brand népszerűsítésére, de törekednetek kell arra, hogy az írás legyen a középpontban, ne egy-egy termék. Akkor fejlődtök. 

Mégis jó vagyok valamiben?

Nem olyan régen volt egy rövid beszélgetésem T.-vel, a Dunakanyaros honlap tulajdonosával, aki arról mesélt nekem, hogy elegendő, ha tisztában vagyunk azzal, hogy miben vagyunk nagyon erősek, és arra nyugodtan építhetünk hosszú távon. Nála, és a páromnál, D.-nél ez az a képesség, hogy nagyon ügyesen mérik fel, hogy melyik embert melyik "fiókba" kell elhelyezni. Innentől kezdve tudják, hogyan szóljanak az eladóhoz a kisboltban, hogyan adjanak el valamit, és hogyan tárgyaljanak valakivel. 


Mindig vágytam arra, hogy valamiben nagyon erős legyek, de annyi dolog érdekelt egyszerre, hogy sosem tudtam választani. Most a jó(???) íráskészség mellett éppen az a szerencsém, hogy sok minden iránt érdeklődöm, és ezért szívesen találkozom egy csomó új dologgal. Az elmúlt évek alatt dolgoztam ingyen is, de volt, hogy egy cikkért több tízezer Forintot is kaptam. Révbe értem. Szeretem ezt csinálni, és nem kutatok görcsösen más lehetőség után, ami boldoggá tehet. Blogger vagyok, írással foglalkozom, és remek embereket ismerhetek meg. Ez a recept az álommelóhoz.

Ne szidjatok nagyon, kérlek!

Talán most éppen káromkodtok, mert nem egy "10 tipp, hogy megtaláld az álommunkát" című sablonokat durrogtató cikket írtam, de ha végigolvastátok a bejegyzést, akkor biztosan rájöttetek, hogy nem is ez volt a célom. Találjátok meg azt, amiben a legerősebbek vagytok, és építsétek arra az életeteket, bármilyen akadályon kell hozzá átvergődni. Kitartás, szorgalom és elhatározás kérdése minden. (Meg egy kis szerénység, alázat és elkötelezettség is kell a puttonyba). 

Díszsuttyók és más zamatos lények - avagy hogyan lettem egy nap alatt ősz!

Őszülök. Igen, őszülök. Jól hallottátok. Csak ugyebár festem a hajam 19 éves korom óta, így nem igazán tűnik fel senkinek ez a roppant szégyenletes, és marha sok hisztire okot adó tény. Amíg az utolsó pénzemből futja hajfestékre, addig ez így is marad, ám hála a sok nyominak, az ősz hajszálak száma egyre csak növekszik. 


A vég kezdete - avagy menekülj amerre bírsz!

A szerencse kegyeltje vagyok, két nap alatt kétszer is jártam a Westendben, és mégsem kaptam agyvérzést. Az egyik leggagyibb plázának tartom, a sok jó üzlet egy helyen ugyan kiszolgálja az igényeket, de a rajta áthaladó gyalogosforgalom - ha egyszerűen és szépen szeretném kifejezni magam - kritikán aluli színvonalat képvisel. Tele van olyan emberrel, akiket a hátam közepére sem kívánok, ugyanakkor jót mosolygok rajtuk. 

Bárki, aki szociológián, vagy valamilyen társszakon tanul, könnyedén megírhatná a szakdolgozatát csupán úgy is, hogy egész nap a Westendben bámulja az embereket. Annak ellenére, hogy szeretek plázában vásárolni, itt komoly lelki erőre van szükségem ahhoz, hogy ne induljak haza az első 5 perc után. Egy hatalmas Fradi-Diósgyőr rangadón sincs akkora fejetlenség, mint  a felkapott plázák még felkapottabb üzleteiben, hát még az előbb említett bevásárlóközpontban! 

Bolondok mindenütt!

Ha elfáradok a mászkálásban, általában beülök a Mekibe, és nézelődöm. Most végighallgathattam a mögöttem ülő két 70 körüli marhagazdagvagyokésmilyenmacsó vállalkozót, hogy szerintük mennyi "gáz" ember mozog a plázában. Eddig a pontig még igazat is adtam nekik, ám a következő percekben lerabolták a hülyeségükkel az agysejtjeim felét. 

Szóval, szerintük gázosak a plázázó emberek, főleg a középkorú vidéki nők, akik átjáróháznak használják az aluljárószintet. Merthogy őket (ha ti, kedves napi kincsek olvasók, nem tudnátok) arról lehet felismerni, hogy karika fülbevalót hordanak. (Ennél a pontnál már kezdtem bandzsítani, merthogy nem értem, mi a baj egyrészt a középkorú vidéki nőkkel, másrészt a karika fülbevalóval.) Olyan stílusban beszéltek a faluban élő nőkről, hogy egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy hátrafordulok, és a ceruzámat belenyomom valamelyikük szemébe, csak úgy kedvességből, de aztán rájöttem, hogy ezek az emberek valószínűleg abból sem értenének egy szót sem. 

És akkor ott vannak a kamaszok (akiket egyébként nagyon szoktam bírni). Olyan sztorikat hallok tőlük, hogy eldobom az agyam...ki melyik buliban/kivel/melyik mosdóban hogyan csinálta, és milyen gáz, hogy az a másik lány már 15, de még szűz...hogy bírja ki ilyen sokáig és miről marad le...és vajon hogyan fogja bepótolni a sok elvesztegetett időt...


A recept:

Na, ilyenkor néha már annyira leszívják az erőmet, hogy kénytelen vagyok bevallani magamnak, hogy alapvetően nem rajongok az emberekért. Persze 1-1 személlyel önmagában nincs bajom, de legszívesebben elmennék egy lakatlan szigetre, ahol rendelkezésemre áll egy hatalmas könyvtár, wifi, sok kutya és egy egész életre elegendő napsütés. Kellene a fenének a sok ember. Ismertek ilyen szigetet? Ha igen, kérlek küldjétek el a koordinátáit az eszter.kristof@gmail.com címre, és ígérem, a következő bejegyzést már onnan szállítom.

Ui.: Ja, és vendégeim vagytok egy hatalmas adag fagyira, egy kényelmes napágyra és egy ajándék kutyára!