Elérkeztünk annak a sorozatnak a második részéhez, melyben megmutatom, ki az a 9 blogger, ki az a 9 lány, aki a mindennapokban motivál engem. Az előző részben Bettiről, a Nancykeh MakeUp bloggeréről írtam, és nagyon sok visszajelzést kaptam, aminek borzasztóan örültem. Most ebben a bejegyzésben Szilviről, a Pillecukor Blogbloggeréről fogok írni, aki olyan számomra, mint a gyújtózsinór.
Már az egyetemen is sokat gondolkodtam azon, hogy szívesen írnék blogot az érzéseimről, és minden másról, ami engem foglalkoztat. Talán nem is pontosan a blog szó fogalmazódott meg bennem, de nagyon vágytam arra, hogy kiéljem a kreativitásom valamiben, amiben valamennyire jók a képességeim. Régen évekig zongoráztam, batikoltam, rajzoltam, így természetes volt számomra, hogy él bennem a vágy, hogy kifejezzem magam valahogyan. Mivel azokban az években nem volt mellettem támogató társ, így elhessegettem a csipogó madárkát a fülem mellől és leginkább a barátaimmal vagy a tesómmal garázdálkodtam Pécs utcáin. Évekkel később a facebookon nézelődve rábukkantam Szilvi blogjára, a Pillecukorra(A blog Instagramja és Facebook oldala itt található). Ezt dobta ki először a FB, mikor beütöttem, hogy "blog" és megnyomtam az Entert. Egy olyan világot fedeztem fel nála, ami annyira csodálatos volt számomra, mint egy mesekönyv.
Színes, mint a szivárvány, amin Kököjszi és Bobojsza lecsúszott Török Sándor történetében, hogy időben odaérjenek Andris születésére.
Illatos, mint a mézeskalácsház, amire Jancsi és Juliska rátaláltak az erdőben.
Izgalmas, mint amikor Dorothy elindult a piros lakkcipőben a sárga köves úton Óz Birodalma felé.
Vidám, mint Jinny, amikor Aladdin tízezer év után megdörzsölte a lámpát, és ő végre kinyújtóztathatta elgémberedett nyakát.
Annyira lenyűgöző, mint Peroci Papucsok című meséje, amit ezredszerre is szívesen elolvasok. (És amiről nem tudom megmondani, hogy mi a titka, mi a varázsa. Egyszerűen csak érzem)
Annyi cukiság van benne, mint amennyi mesehős megszállja karácsony este Shrek házát a mocsár közepén.
Vicces, mint Timon csípőriszálása, amikor meg akar szabadulni az őt felfalni készülő hiénáktól.
Szilvi blogját hetekig bújtam, minden bejegyzését elolvastam, és azt éreztem, hogy pontosan ilyen világra, ilyen buborékra vágyom, mint amilyet ő varázsolt magának. Mi más lenne ő számomra, ha nem a gyújtózsinór? Szeretem, ahogyan ironizál, számomra mindig felüdülés olvasni az írásait (mert számomra is olyan az irónia, mint éhezőnek egy falat kenyér). Megkértem, hogy meséljen nekem arról, hogy mit jelent számára a blogolás, és ő hogyan kezdett el írni. Olvassátok szeretettel Szilvi írását.
"A blogolás nekem mindig is egy kedves hobbi volt és biztos vagyok benne, hogy az is marad. Sosem terveztem, hogy ebből szeretnék megélni, egyrészt mert nem vagyok profi író (sőt még amatőrnek sem mondanám magam), másrészt nem szeretek semmit sem muszájból írni. Persze, ha valaki jó benne, nem jelent neki akadályt, hogy naponta, kétnaponta friss és érdekes tartalmat állítson elő, vannak, akiknek a kisujjukban van a blogolás. Nos, én nem ilyen vagyok.
A blog nekem egy olyan felület, egy olyan hely, ahol csakis olyan tartalmat osztok meg, amik engem érdekelnek, nem megyek a trendek után, nem írok csak azért valamiről, mert most a csapból is az folyik, mindenki erről beszél. Nem azért, mert nincs róla véleményem, hanem mert a blogot szeretném megtartani egy olyan helynek, ahová nemcsak én, hanem mások is kikapcsolódni járnak. Ha ez azzal jár, hogy napokig - sőt néha hetekig - nincsenek friss posztok, ám legyen. Régen sokat görcsöltem azon, hogy mindig írjak valamit, hetente minimum 3-4 bejegyzés kerüljön ki, de így, 4 évnyi blogolás után rájöttem, hogy ez számomra baromira (bocsi a szóért) nem buli, a lelkiismeret-furdalás rendesen rányomta a bélyegét a napjaimra, ha épp semmi sem jutott eszembe, amiről írhatnék. Van, hogy egy nyúlfarknyi poszt is napokig készül, mert egyszerre csak egy-két mondatig jutok el benne, mert közben elszáll az ihlet és persze van, hogy egy hosszabb terjedelmű irományt pikk-pakk összedobok, de én pontosan ezt szeretem a blogolásban. A magam ura vagyok, akkor és arról írok, amikor és amiről szeretnék, nincsenek kötöttségek :)
Az én "gyújtózsinórom" Via volt, ő inspirált arra, hogy létrehozzam a Pillecukor blogot :) Eleinte nagyon bizonytalan voltam, sokáig kerestem a hangom, s ez az akkori írásaimon meg is látszik :D túl hivatalos, kimért voltam, nem igazán tudtam, hogy hogyan is kell megszólítani az olvasókat, de idővel belejöttem. Végre sikerült belevinnem a személyiségemet, bár néha egy picit visszafogom magam, ugyanis a privát életben többször használom az iróniát."
Látogassatok el Szilvi blogjára, ha tehetitek, fantasztikus az egész! Ha pedig kedvet kaptatok egy saját bloghoz, azt tanácsolom, hogy keressetek magatoknak egy saját gyújtózsinórt. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja erősíteni az elhatározásotokat. Mielőtt elkezdtem írni, küldtem egy e-mailt Szilvinek (ő már biztosan nem emlékszik rá), és az arra érkezett válaszában benne volt minden energia, amire szükségem volt ahhoz, hogy létrehozzam a saját kis birodalmam. Gatyát felkötni, és ragadjatok billentyűzetet!
A sorozat első részét a linkre kattintva olvashatjátok el:
