Egyszer írtam már arról ITT, hogy imádom a lomtalanítások hangulatát. Persze nem az a sok vas és réz csábít, amire sokan annyira komolyan vadásznak, hogy szervezetten járják csatárláncban az utcákat és kemény harcokat vívnak azon a bizonyos előre meghatározott két lomis napon. Nem. Engem a ládák, kosarak, kerámiák érdekelnek. De szerencsére nem kell mindig lomtalanítás ahhoz hogy ilyen kincsre leljek.
A Deák téri az aluljáróban egyszer ült egy nagyon aranyos idős néni, aki kosárkákat árult. Nem tudom, hogy valóban ő készítette-e őket, de annyira megtetszettek, hogy vettem is egyet a száz másik kis kosárka mellé testvérkének, amik már otthon vannak (ami másnak csak lom, az nekem általában kincs). Azt hiszem, ez olyan mánia, amit már nem fogok kinőni, és igaz ami igaz, nagyon hiányozna, ha nem lenne. Annyiféle gyönyörű kosárka létezik, hogy addig nem nyugszom, míg fel nem kutatom és meg nem veszem mindet....vagy majdnem mindet...nem tudom akkor D. cuccainak vajon hol jut hely a lakásban(???), szóval ezen még gondolkodnom kell...mindenesetre kosárka nélkül nem élet az élet, számukra mindig lesz hely a szívemben és a lakásban is egyaránt.
Mivel földszinten lakunk, és van két neveletlen kutyánk, akiket gyakran viszünk sétálni, sokat mászkálunk a ház főbejáratán ki-be. Ilyenkor mindig el kell mennünk a kukák mellett. A múltkor éppen egy esti sétára készülődtünk, amikor megláttam a kukák mellé letéve egy csomó érdekes dolgot. Csupa üveget és kerámiát. Először ott akartam hagyni, aztán úgy gondoltam mégis megnézem. A kukák mellett van egy párkány, arra voltak letéve, tehát teljesen "sterilek" voltak. Oda szoktuk tenni azokat a holmikat, amire valami miatt már nincs szükségünk, de teljesen épek. Találtam három csavaros fém tetős, Ikeás üveget (még az árcédula is rajtuk volt) és néhány csodaszép kerámiát. Voltam olyan igénytelen, és bevittem őket a lakásba, lemostam, letisztogattam.
Egy régiségvásáron is hasonlókat vennék meg, azzal a különbséggel, hogy azokat már ötvenhárman összefogdosták, míg ezek a tárgyak egy I. kerületi lakásban szunnyadtak, valószínűleg hosszú évek óta. Kár lett volna ha a kukában összetörnek és egy szeméttelepen végzik. Gyakran kerülnek ki ilyen tárgyak a kuka mellé nálunk a házban, sokszor csak azért, mert a gyerekek, unokák eladják a nagyi lakását, és nem akarnak konténerbe dobálni olyasmit, ami szép és értékes lehet valaki más számára.
Persze ép ésszel tudom én hogy a tárgyaknak nincs lelke, de valahogy mégsem hiszek benne teljesen... mert a kosárkába azóta a nagymamámtól kapott emlékeket tettem, míg az Ikeás üvegekben (amik valójában nem is olyan kicsik) fűszereket tartok. Gyönyörűek, ahogyan teljes pompájukban egymás mellett sorakoznak.
Mikor még Kecskeméten laktam, D.-vel elmentünk néha vasárnap a vásárba néhány apróságért. Vettünk olykor zöldséget, gyümölcsöt is, de én főleg kincseket kerestem. Kosarakat, köcsögöket, esetleg antik ékszereket. Egyszer egy nagyon kedves nő meg is szólított, mikor már a vége felé jártunk a nézelődésnek és tele volt a kezünk mindenfélével.
Megdicsért, azt mondta hogy jó szemem van az ilyesmihez és ő a helyemben ezzel foglalkozna. Elmenne vásárokba, megkeresné a különlegesen szép dolgokat, megvenné potom áron és eladná az interneten őket. Megköszöntem, de nem foglalkoztam végül az ötlettel. Sajnálnám ha túl kellene adnom néhány szépségen...és amúgy sem tudnám hol tárolni az eladásra szánt holmikat. Most jutott csak eszembe pár hete, hogy a kedves tanácsból mégis megvalósítottam valamit. A kincskeresést. Igaz, hogy blog formájában és teljesen ingyen, de minden nap keresem a kincseket, próbálok hozzájuk jutni, megélni őket, vagy csak egyszerűen lefotózni és másokhoz is eljuttatni. Így lesznek az apróságokból nagy kincsek, a kidobott üvegekből büszke konyhalakók, a kis kosarakból emlékek őrzői. Ki a kicsit nem becsüli...ugyebár.
Február végén pedig újra lomtalanítás lesz a kerületben. Már most félek attól, ami rám és a velem egy fedél alatt élőkre vár, mert bár D. már kérte, hogy ha egy mód van rá, több kincset ne hozzak be az utcáról, de azt sosem tudhatom, hogy mások mit találnak lomnak. Az I. kerületben ugyanis (a többivel kapcsolatban nincs sok tapasztalatom) olyan egy lomtalanítás, mintha az Ikea akciós részlegén néznénk körbe. Lehet, hogy hajnali kommandó lesz a dologból, hogy D. ne lásson mindent, amit becipelek a lakásba, de akkor is megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni a megmenthető lomokért. :) Mert a tárgyaknak igenis van lelke...
Címkék: Kincsek
