Így jártam Szófiával - Interjú Bucsányi Krisztiánnal, a fergeteges Szófia történetek írójával

Ebben a bejegyzésben nem magamról mesélek. Nem a saját történeteimet szeretném megosztani, és nem szeretném a (szerintem) rám jellemző humort segítségül hívni ahhoz, hogy megfogalmazzam a gondolataimat. Ez a bejegyzés most az Így jártam Szófiával rovatról, Bucsányi Krisztiánról, és a rá jellemző humorról fog szólni. Hogy miért? Mert bár rengeteg blogot követek figyelemmel, csak Krisztián bejegyzései hoztak felszínre olyan érzéseket bennem minden olvasás alkalmával, melyek elemi erővel törtek rám. Melyekre nem is számítottam. 

2016. december 23.-án este hét órakor munkából hazafelé menet azt olvastam Szófia anyukájáról egy bejegyzésben, hogy súlyos beteg, és emiatt nem lehet olyan a család karácsonya, mint amilyennek elképzelték. Annyi fájdalom van abban az írásban, hogy a buszsofőr biztosan azt hitte, hogy nem vagyok százas, mert buszozás közben potyogtak a könnyeim egy olyan férfi érzéseit olvasva, akinek a kislányáról megjelent történetei megszépítik a napjaimat. Soha nem fogom elfelejteni azt az estét, mert ez olyan volt, ami nem megy ki az ember fejéből csak úgy. 

Az Így jártam Szófiával történetek megmozgatnak bennem minden anyai érzést, akkor is, ha még nem vagyok édesanya. Annyi szeretet, annyi humor és annyi ÉLET van Krisztián írásaiban, hogy teljesen mindegy, hányadszor olvasom el őket, mindig újabb és újabb élményhez juttatnak. Szófia már most igazi egyéniség, imádok a mindennapjairól, a huncutságáról, és a cseperedéséről olvasni. A képeken pedig fantasztikusan szép!


Mint sok más nőben, bennem is él egy kép arról, hogy milyen családot szeretnék. Rengeteg kérdés motoszkál a fejemben. Hogyan boldogulnék egy kisbabával, hogyan oldanám meg a nehézségeket, hogyan kezelném az új helyzeteket, hogyan lennék biztos abban, hogy úgy nevelem a gyermekem, amiről aztán évek múlva is azt fogom gondolni, hogy igen, boldog vagyok, hogy ezt vagy azt tettem/nem tettem. 
A Szófia történeteket olvasva mindig tudom, milyen családot szeretnék, és nem félek a kérdésektől, a bukkanóktól, és a kihívásoktól sem, mert látom, hogy létezik világ a "majd én megmondom hogyan neveld a gyerekedet" baba-mama Facebook csoportokon túl is. Egy olyan világ, ahol nem mi vagyunk három évesek, nem mi alszunk át ügyesen egy éjszakát és nem a mi fogacskánk bújt ki, hanem a gyermekünké. Ahol az apuka, ha kell, zümmög mint egy légy, ha az nyugtatja meg a gyermekét. Ahol az apuka óvja, félti a várandós feleségét, és nevet, ha a felesége a hormonok miatt azon sír, hogy milyen szép az éppen közeledő vonat. Egy világ, ahol a humor szuperképességgel ruházza fel a család tagjait. Az én párom, D. is pontosan ilyen apuka lesz. Ebben biztos vagyok.

Fogadjátok szeretettel a Krisztiánnal készített mini interjúmat, és kérlek benneteket, kedves Napi Kincsek olvasók, amennyiben van rá lehetőségetek és időtök, mindenképpen olvassátok el az összes Szófia történetet is! Hihetetlen élmény!

Olvastam, hogy a pisis terhességi tesztet szorongatva szurkoltál, hogy pozitív legyen. Honnan voltál benne annyira biztos, hogy lányos apuka leszel?

Krisztián: Egyszerűen tudtam, ezt megérzi az ember. Annyira, hogy amikor még csak terveztük, hogy babánk lesz, akkor sem gondoltunk fiúra. Nem is volt fiúnevünk :) Valahogy az ilyet megérzi az ember, ott, abban a pillanatban, a pisis teszttel a kezemben, ráírtam egy papírra, hogy "Már, nagyon vártalak Szófia Léna". Csak hetekkel később derült ki, hogy kislány. De én már akkor tudtam.

Az esti fürdetések, és a babamasszázs mellett van még olyan pillanat, ami csak a tiéd és a lányodé?

Krisztián: Sajnos, volt 3 hét, ami csak az övé, és az enyém volt, az a három hét, amikor az anyukája súlyos betegen kórházban volt. Persze, minden olyan pillanat, amikor csak ő és én vagyunk, ilyen. És ez lehet akár egy bevásárlóközpontban is. Egy apa kapcsolata mindig kicsit spirituális is a lányával: én, egyszerűen akkor is tudok csak a lányommal lenni, ha sokan vannak körülöttünk. Ők nem érzik azt, amit mi ketten, igen. :)

Szófia mellett nagy kedvencem a történetekben Vakond. Egyszerűen imádom figyelni, hogy milyen sorsra ítéli őt hónapról hónapról a kislányod. Mesélnél Vakondról? Kitől kapta Szófia és hogyan lett belőle kedvenc?

Krisztián: A vakondnak különös története van. Minden évben tartunk egy nagy nyárnyitó partit a kertes házunkban, ahol 20-40 barátunkkal együtt bulizunk. Főzünk, iszunk. Idén pont a buli előtt pár nappal vakondinvázió történt, így mindenkitől azt kértük, hogy hozzon valami vakondűzőt, mert a fél kert tele volt túrásokkal, és mivel hasznos állat, és védett, nem bántjuk. Laura (akinek a csaladinet.hu oldalán megjelennek Szofi történetei) hozott egy igazi, zenélő kisvakondot, ami abban a pillanatban Szófia kedvence lett, és most már fél éve az :) Ezen nem csodálkozom, én 6 évesen kaptam egy nyulat, és a mai napig velem alszik.

Fontos kérdést feszegettél akkor, amikor arról írtál az egyik történetedben, hogy hogyan maradhatnak meg a korábbi barátok annak ellenére, vagy éppen amellett, hogy egy párnak gyermeke születik. Tervezted esetleg, hogy más fórumon jobban kifejted a témát? Szerintem nagyon hasznos lenne. 

Krisztián: S​oha semmire nem mondom, hogy soha. Szófia történetei róla szólnak, minden más csak van, körülötte, ezért az Így jártam Szófiával, Szofiról fog szólni. Persze mindig benne lesznek a barátok is épp annyira, amennyire az Ő történeteit segítik. Semmiképp nem akarok új oraveczkrisztián lenni, aki megmondóemberré válik, mert van egy gyereke :) Nem tervezem ezt, bár, tény, hogy sok sok levelet kapunk éppen azért, mert kicsit humorral, kicsit néha odamondva, de valóban feszegetnek a történetek bizonyos társadalmi sémákat, és elvárásokat. 

Nagyon egyedi, vicces stílusban írsz a Szófia körüli forgatagról, a közös élményekről, és a peches helyzetekről. A mindennapokban is ilyen humorral éled meg őket?

Krisztián: Csak így lehet, vagy érdemes. Amikor Szófia lepisil fürdés után, vagy rákeni a falra a brokkolit, vagy egész nap kiabál, mert rossz napja van, vagy órák óta nem alszik, csak humorral lehet oldani a bosszúságot, feszültséget. És, igen: az életben is.

Talán sablonos kérdés, de sok nő kíváncsi rá. Illatgyertyát veszel a vajúdáshoz, és elkíséred a kislányodat és a feleségedet a gyerekorvoshoz. Sajnos ritka madár vagy manapság. Mitől lesz egy férfi olyan jó apuka és férj, mint amilyennek téged ismerhettünk meg a Szófia történetekben? 

Krisztián: Szerintem minden modern férfinek ez a dolga. Támogatni a nőt, aki a gyerekét hordja a szíve alatt. Az ilyen viselkedésnek amit teszek, nem szabadna különlegesnek lennie. Egyébként nem én vagyok a legjobb férj, és a legjobb apa sem. Mi is vitatkozunk, a mi életünk sincs juharsziruppal nyakon öntve, nálunk is vannak extrém nehéz periódusok, napok, percek.

Azt olvastam, hogy a nagypapád karácsonyai különlegesek voltak számodra. Melyek azok az értékek, amiket gyermekkorodban "kaptál", és amelyeket mindenképpen át szeretnél adni a kislányodnak is?

Krisztián: Elképesztően rossz gyerekkorom volt. Alkoholista anya, válás, mindennapi viták, most már úgy mondják, családon belüli erőszak. Nem pontosan tudom mi az amit át szeretnék adni a kislányomnak. Azt tudom mi az, amit mindenképp elkerülnék, amiben semmiképp nem lehet része. Volt miből tanulnom.

Végezetül egy számomra nagyon fontos témáról kérdezlek. Nagyon szeretjük a kutyákat, van kettő sajátunk is. Láttam, hogy nektek labradorotok van, és örömmel olvastam, hogy nem "óvjátok túl" Szófiát, vagyis hagyjátok, hogy a kutya közelében legyen, hozzáérjen, és úgy szocializálódjon, hogy a kutyák szeretete teljesen természetes. Óvodás kor előtt is. Mesélnél erről a döntésetekről? Hogyan ismerkedett meg a kutyus a kislányoddal?

Krisztián: Volt egy pillanat amikor eldőlt minden: a feleségem hasára hajtotta a fejét Honey (ő a kutya) akkor amikor Szófia anyukája 5 hónapos terhes volt. Megvan, fotón, a jelenet. Ők, már akkor tudtak egymásról. Honey érezte. Amikor születés után hazahoztuk, megmutattuk Szófiát Honeynak. Alig volt 5 napos. A kutya pontosan tudta, ki ő, és mindent értett. Azóta, Szófia legjobb barátja: egyetlen másodpercnyi okunk nincs aggódni miattuk: egészen elképesztő - örökké tartó - barátság alakult ki köztük, miközben Honey pontosan tudja a határait. Egyébként sem kell a gyereket túlóvni. Szófia akkor is el fog esni ha egész nap mellette állok, akkor is beveri a fejét, ha minden másodpercben ott vagyunk, akkor is beteg lesz, ha nem akarom, nyilván lesz bölcsiben, oviban barátja, ellensége, elveszik majd a játékát, és ő is másért. Kap majd egyest az iskolában (remélem) és lehet, hogy részeg is lesz majd, egyszer. Nem lehetek mindig, mindenhol ott, és nem is ez a feladatom.

Amikor felvettem Krisztiánnal a kapcsolatot és megkértem, hogy válaszoljon néhány kérdésemre, nagyon kedvesen fogadta az ötletet, és miután a kérdéseimet megkapta e-mailben, szinte azonnal reagált rájuk. Krisztián! Köszönöm neked ezúton is az élményt, hogy hétvégén a könnyeim folytak a nevetéstől, ahogyan a páromnak felolvastam a kedvenc részeimet az írásaidból! Köszönöm, hogy bátorítasz a történeteiddel és azt sugallod, hogy ha humorral értjük és érintjük meg a világot, minden sokkal egyszerűbb és világosabb lesz. Ezt maximálisan így látom én is. Köszönöm, hogy arról is írsz, hogy milyen mély és különleges lehet a szeretet egy apa-lánya kapcsolatban. Az édesapám és a köztem lévő kapcsolat is ilyen, én pontosan tudom, hogy mit fog érezni irántad Szófia 31 évesen. Meglátod, az is fantasztikus lesz!

Szófia történeteit erre a linkre kattintva olvashatjátok el.


Címkék: