Gyakran előfordul, hogy annyira idegesítenek mások rossz tulajdonságai, hogy legszívesebben az égbe kiáltanám a véleményem, aztán rájövök, hogy nekem ugyanannyi - ha nem több - defektem van, mint nekik. Ilyenkor aztán megrémülök saját magamtól, és elkezdem sorra venni a bennem rejlő, többszörösen összetett és maximálisan bosszantó hibákat, végül elhatározom, hogy amin csak tudok, baromi gyorsan változtatok. De valahogy soha nem megy úgy, ahogyan elképzeltem.
Igen, ez vagyok én. Eszter. Sokaknak Eszti, apukámnak Csibe, olykor "Kislány". Anyukámnak legtöbbször Eszterke, az öcsémnek - ha puncsol nekem valamiért, vagy ha bosszantó vagyok - "Nővérkém". Van, akinek Királylány, van akinek Esztike, van, akinek KisEszter és régen sokszor Eperke is voltam. 30 éves vagyok, és a legfontosabb számomra az, hogy akiket szeretek, közel legyenek hozzám (akár km-ben, akár a szívemben). Ez a sok ember - mert igen sokan vannak - reményeim szerint lát bennem valamit, amit szeretni tud annyira, a hibáim ellenére (vagy azokkal együtt) elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Talán nem ismerik mindannyian minden negatív tulajdonságomat, de biztosan kaptak már bemutatót néhányból (és ha csak néhányból, akkor is örülök annak, hogy nem ültek azonnal vonatra, és robogtak el vele az ország másik végébe). Bizony, gyakran érzem azt, hogy egy gonosz boszorka vagyok. És akkor még szépen fogalmaztam. Ha igazán kegyes szeretnék lenni magamhoz, akkor is el kell ismernem, hogy
Néha annyira szórakozott vagyok, hogy elindulok gyalog hazafelé, aztán rájövök, hogy nagyon közel van a metrómegálló, és nem kellene -15 fokban fagyoskodnom az utcán a meleg aluljáró helyett. Lemegyek a metróhoz, amikor eszembe jut, hogy mégis gyalog kell mennem, hiszen be kell ugranom hazafelé a DM-be, és a Pepcoba. Útközben leesik a tantusz, hogy nincs is nálam pénz, a kártyámat pedig otthon hagytam, vagyis nem tudok sehol vásárolni. Ilyenkor visszafordulnék a metróhoz, de már közelebb van a buszmegálló. Mikor lenézek a lábamra, akkor látom, hogy elfelejtettem átvenni a váltócipőmet, és nem a meleg bakancsban sétálgatok, hanem a vékonyka tavaszi cipellőmben. És képes vagyok ezt a szórakozottságomat a végtelenségig fokozni minden témában, minden területen, minden áldott nap.
Bizonyos dolgokban csak a minőségre hajtok, míg más területeken meglepően igénytelen vagyok. Gondolkodás nélkül megeszem az instant leveseket (a rákos Vifon leves a tuti), tésztákat, ha éhes vagyok, nem érdekel, hogy mennyi E betű van bennük. És a gumicukrok....jó ég!!!! Egyik kezemmel a kutyákat etetem, míg a másikkal én eszem. Nem izgat a kutyaszőr, kutyanyál, és egyéb undiság. Ugyanakkor ha pólót csináltatok valakinek, képes vagyok felkeresni 5-6 helyet is, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy a legjobb helyen készíttetem el a számomra fontos emberek ajándékát. Majd a nyakára járok a szolgáltatónak, hogy hibátlan munkát végezzen.
Én vagyok maga a két lábon járó ügyetlenség. Elesek, leesek, megbotlok, kiöntöm, leborítom, elhagyom, elveszítem, és elfelejtek mindent, amit/ahol/ahonnan csak el tudjátok képzelni. Bármennyire próbálok figyelni a mozdulataimra, valahogyan mindig az sül ki a végén, hogy ismét béna és ügyetlen voltam.
Amilyen türelmes tudok lenni másokhoz, a saját dolgaimmal kapcsolatban annyira lobbanékony vagyok. Ha egy néni fellök sorban állás közben (mert igenis sok van köztük aki pitbull), ha elém tolakodnak a gyógyszertárban (mert másoknak nyilván mindig minden sokkal sürgősebb), ha úgy érzem, hogy valaki szemétkedik velem, vagy ha olyan helyzetbe hoznak, amit az igazságérzetem nem tud lenyelni, gyakran olyan nagyon felhúzom magam, hogy nem ismerek magamra. Ilyenkor jó mélyre szívom a levegőt, és madárkákra, meg pónikra gondolok, hogy ne daraboljam fel őket. A lobbanékonyságomat "örököltem", és pontosan tudom, mennyire idegesítő tulajdonság.
Az egyetemen azt tanították nekünk, hogy soha ne adjuk fel a kritikus gondolkodást, mert az visz mindig előbbre minket az életünkben. Már korábban is erős volt rá a hajlamom, de megfogadtam a tanácsot, mert én is úgy látom, hogy kevés dolog lehet hasznosabb számomra, a világot szemlélve. Sokszor azonban túlzásba esem, és azon kapom magam, hogy igazságtalan vagy gonoszkodó vagyok. Gyakran tévesen vagy korán ítélkezem valami vagy valami felett. Sosem rosszindulat vezérel, inkább csak a hevességem. (És ilyenkor gyakran gondolok arra, hogy most engem darabolna fel legszívesebben valaki)
Bosszantóan makacs tudok lenni. És öntörvényű. Ha valamit a fejembe veszek, akkor történhet bármi, mindent félbe kell hagynom és azonnal el kell érnem vágyaim tárgyát. Teljesen mindegy, hogy mi az, lehet egy apróság is (mint egy kiszemelt könyv), vagy akár egy távlati cél. Konokul megyek előre, és olyankor szerencsére ott van nekem D., aki szelíden, de lerángat a földre, és eléri, hogy lassítsak a tempón. Nem is tudom, hogy a makacsságom meddig vinne el nélküle. Rosszabb vagyok mint a csacsik, akik akár két napig is egy helyben állnak az utca közepén, ha éppen azt vették a fejükbe. Ha kattogok egy bizonyos témán, lehet felőlem cunami vagy lávafolyam is az utamban, akkor is megyek előre. Írogatom a kis füzeteimbe a teendőket és minden gondolatom az, hogy kipipáljam a listán szereplő tételeket. Nagyon sok fölösleges energiát vesz igénybe.
Ez a pár dolog, amit most felsoroltam, töredéke annak a listának, ami a negatív tulajdonságaimat tartalmazza. Sokszor vagyok undok, Hókuszpók, Gyagyás Tódi, Megaagy, Bigiboy, Mekk Elek, Jágó papagáj, Timon és Pumba, Okoska, Morgó és Bibircsók is. Próbálok változni, de legalábbis változtatni. Ha sikerül egy kicsit tennem magamért, számomra az is nagy lépés. A kulcsa a dolgoknak a próbálkozás. Fél siker. Nézzünk magunkba, és soroljuk fel gondolatban a saját listánkat. Ha mindannyian ennyit tennénk magunkért, talán szebb lenne a világ, csak egy parányit.
Addig is köszönöm minden ismerősnek, barátnak és a családomnak, hogy a hibáimmal együtt vagy a hibáim ellenére bírnak engem. Kitartás! Már csak évek-évtizedek kérdése, és olyan többfunkciós leszek, mint a kedvencem, Jinny.
Nektek is van olyan rossz tulajdonságotok, ami már titeket is nagyon zavar?
