Amikor elhatároztam, hogy megmutatom, ki az a 9 blogger, ki az a 9 lány, aki a mindennapokban motivál engem, nem is gondoltam, hogy ennyire csodás érzés lesz megírni ezeket a bejegyzéseket. Írás közben jobban elmerülök a lányok blogjaiban, és gyakran órákra ottfelejtem magam. Imádom! Az előző részben Szilviről, a Pillecukor Blog bloggeréről olvashattatok, most ebben a bejegyzésben Enikőről, a Kialakító blog bloggeréről fogok írni.
Rengeteg blogot követek, rendszeresen olvasom őket, de ezek között minimális a szépség és divat témájú blog. Nem azért, mert engem nem érdekel a téma, de képtelen vagyok arra, hogy nyolcvanhatszor végigolvassam majdnem ugyanannak a terméknek a tesztjét, és az is igaz, hogy néhány outfit poszt annyira silány minőségű, hogy elveszi a kedvem a lejjebb görgetéstől. Azon kevés fashion és beauty blog közül, melyet rendszeresen követek, az egyik Enikőé. Olyan gyakran és olyan változatos témákban posztol, hogy más oldalakra alig-alig kell ellátogatnom (Instagram Facebook). Persze most felsorolhatnám Enikő érdemeit, de valójában mégsem a blogja miatt írok most róla (remélem nem bántom meg ezzel), hanem azért, mert szeretem benne azt az elhatározást, ami segíti abban, hogy egyre jobban és jobban írjon, annak ellenére, hogy "diszes".
Bizony, sokan nem is gondolnánk, hogy mennyi problémát okozhat egy ilyen tanulási zavar. Amikor az öcsém kisiskolás korában olvasás és írás közben felcserélte a betűket, és nehezen ment neki a helyesírás, a szüleim elvitték a nevelési tanácsadóba (ma már pedagógiai szakszolgálat a neve) vizsgálatra, ahol ki is derült, hogy diszes. Ez nagyon sok mindent megmagyarázott nála, és szerencsés volt, amiért nála időben kiderült ez a probléma. Nem mindenki ilyen szerencsés. Bár nem vagyok szakember, de a páromon eddig egyedül én vettem észre, hogy hasonló nehézségekkel küzd. Amíg a gyermekvédelemben dolgoztam, számos szakvéleményt volt alkalmam végigolvasni, így tudom, mi az, ami egyértelműen ezt a részképesség zavart jelzi. A páromat annak idején nem vizsgálták meg, nála nem derült ki, hogy miért cseréli fel a betűket, miért nem "érzi", hogy hol hosszú, hol rövid egy magánhangzó és mássalhangzó, stb. Én azonnal láttam, hogy itt nem azzal van probléma, hogy béna, hanem valószínűleg ő is diszes. Enikőhöz hasonlóan.
Enikő ezt soha nem titkolta, egy bejegyzésében olvastam erről nála, és utána facebookon is posztolt egy tesztet, amit kitöltve, nagy valószínűséggel feltételezhető valakiről, hogy van-e tanulási zavara. Tudom, hogy a testvéremnek és a páromnak is nagy erőfeszítésekbe kerül, hogy hosszan írjanak, fogalmazzanak valamit, így le a kalappal Enikő előtt, amiért nem csak vlogol, de blogol is. Méghozzá gyakran és majdnem napi rendszerességgel. Ő a kérésemre így írt erről:
"Sokig nem tudtam, hogy diszlexiás vagyok és mivel a családban halmozódik a disz, így teljesen normálisnak tűnt számukra is, hogy amikkel nekik problémájuk volt az iskolában azzal nekem is lett. Szerencsém mégis az volt, hogy pedagógus családba születtem, így újra tanítottak elsős koromba olvasni (szótagolva, ahogy amúgy is kellett volna a suliban képolvasás helyett), minden tantárgynál, ahol jelentkeztek a tünetek igyekeztünk megtalálni hogyan kompenzálhatnék.
Nagyon sokáig jó tanuló voltam, gimnáziumban viszont a nyelvek területén erősen látszottak a nehézségeim. Minden nap ahogy hazaértem ezekkel a tárgyakkal küszködtem, ennek köszönhetően elvettem az időt a többi tárgytól és romlott sok más tárgyból is az eredményem. 11.-es voltam amikor már láttam, hogy bizony nekem sehogy se mennek a nyelvek, de nem adtam fel, még 10 évig próbáltam mindenfélét tanulni, németet, angolt és eszperantót. Sajnos sikertelenül sorra adták fel a nyelvtanárok mellettem.
A diszlexia, diszgráfia és diszkalkulia egy tanulási nehézség, ennek vannak fokozatai és érintettségi területei, szerencsés vagyok, hogy a lehető legtöbb részen kompenzálni tudtam. Sok más területen is érzem ezen részképesség hiányoknak, zavaroknak a létét, például rossz az egyensúlyérzékem, kéz-láb koordinációm, így nem tudok biciklizni, még mindig nem mertem belevágni a jogosítvány megszerzésébe. Egész életemben béna voltam labda játékokban, komoly küzdelem volt oviban megtanulni labdát pattogtatni.
Diszlexia ide, vagy oda imádok viszont írni, szerintem ez ösztönös terápia is. Persze néha egy egy betű felcserélődhet, de már nem érdekel, mert magamért, magamnak is írok. A nehézségek ellenére, ahol csak tudok küzdök és amióta tudom a diagnózist, azóta egy kő esett le a szívemről, hogy nem hülye vagyok, csak másképp gondolkozom."
Amikor megkerestem Enikőt, hogy szeretnék egy bejegyzést írni, amiben a személye mellett diszlexiája is központi téma lesz, nagyon készséges volt. Abban is a segítségemre volt, hogy kiderüljön, a párom, D. nem azért nem tanult meg annak idején rendesen úszni, mert képtelen rá, hanem ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy diszes. Érdekes utólag ebből a perspektívából végiggondolni, hogy vajon mi, miért és hogyan alakult kamaszkorában. Enikő azt is elmesélte nekem, hogy tudomása szerint a diszesek IQ-ja még emelkedik is aközben, mikor megpróbálnak küzdeni, kompenzálni egy-egy helyzetben.
Ha nem keresem meg a bejegyzéssel kapcsolatban, talán sosem derül ki az, ami számára és számomra is nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon sok ponton egyezik az életünk, a véleményünk, és sok mindenről nagyon hasonlóak a meglátásaink. Talán nem voltunk menő csajok a gimiben, talán nem vagyunk tökéletesek az életünk minden területén, de boldog kapcsolatban élünk, csajos csajok vagyunk és örömmel blogolunk. Akár diszesen, akár anélkül.
Címkék: Kincsek
