Mitől olyan átkozottul vonzó a középsulis Travolta?

Talán nem kell bemutatnom senkinek az 1978-as, Grease című amerikai filmet, Olivia Newton-John és John Travolta főszereplésével. 1958-ban játszódik, a fecskefarkú limuzinok, a lófarkak, az Elvis hajak, a pörgős szoknyák és a rock and roll korszakában. Olyan világ ez, amiért bármikor elcserélném a mostanit. Nem hiányoznának az okostelefonok és a plázák, imádnám a derékban szabott ruhákat és az autósmozikat. 


Anyukám 14 éves volt, amikor bemutatták a filmet, ami akkoriban hatalmas erővel robbant be a mozikba, és minden idők legsikeresebb musicalje lett. Mivel én 1986-ban születtem, ezt akkoriban aligha tudtam értékelni, de akár ciki, akár nem, 14 éves koromban legalább annyira rajongtam érte, mint akik 78'-ban voltak kamaszok. Sőt, még most is. Az mp3 lejátszómon évek óta fent van a filmzene, és sokáig így csörgött a telefonom is. Aki hozzám hasonlóan ennyire odavan a musicalért, az tutira belezúgott már Travoltába legalább ötven alkalommal, vagy annyiszor, ahányszor élete során megnézte a filmet. Oké, bevallom, nekem még a háttérképem is ő volt hónapokon át. 

No, de vajon mitől olyan átkozottul vonzó Travolta?

Bár a bőrruha manapság nem annyira menő középsulis viselet, neki borzalmasan jól állt, ahogyan a hajában fénylő pomádé is. A rosszfiús megjelenést tökéletesen kiegészítette a szájában lógó cigi és a "faszagyerekvagyok" kisugárzás. Danny Zuko, mint a banda vezére, irányt mutat a többi srácnak, akikről kezdetben azt hisszük, hogy agyatlan idióták. Pedig csak kamaszok. Most sem csinálnak mást a középiskolások, mint a határokat feszegetik. Iszogatnak, szexelnek, bandázgatnak és közben élvezik a kamaszéveket. Sok dolog van, ami nem változott az elmúlt években, és ez pontosan ilyen. 

Annyi minden miatt szeretnék visszamenni az időben oda, ahol és amikor a film játszódik, hogy ha reggelig ülnék itt, akkor sem fogynék ki az érvekből. Azok a kocsik annyira menőn néznek ki, hogy nem csodálom, hogy a srácok képesek voltak megvenni egy tragacsot, hogy kipofozzák. Nem vagyok egy nagy kocsi fan, de egy autósmozinak kétségtelenül nagyobb az élvezeti értéke egy 1948-as Ford De Luxe ülésén, mint egy átlag Renault-ban. Bocs, de ez van. 



Sandy és a többi lány ruhája is sokkal egyedibb és izgalmasabb, mint a mai darabok, bár szerencsére lassan visszakapaszkodnak a divatba a homokóra alakhoz olyan csodálatosan passzoló darabok. A vagányabb ruhák számomra még most is kicsit meredekek, de esküszöm, hogy van néhány lány, akinek olyan jól áll a bőrnadrág, hogy meg tudom nekik bocsátani, hogy nem motoron ülnek közben. Mert számomra valahogy ez a kettő mindig egy lapon szerepel. A film nézése közben mindig elkap a mostazonnalilyenruhákatakarok érzés, és be kell vallanom, néhány éve volt egy rózsaszín tavaszi kabátkám, amiben úgy vonultam az utcán, mintha a Pink Ladies egyik tagja lennék. 




És itt van Danny...

Dannyben mi nők azt csípjük, hogy egy személyben testesíti meg a lázadást és a szexet. Most mondjátok, ha nincs igazam. Minden nő vágyik egy kis izgalomra, egy csipet tombolásra, egy parányi 'tilosban járok' érzésre. Akár bőrnadrág van rajtunk, akár cukorkaszínű szoknya fehér blúzzal, soha nem akarunk unatkozni, soha nem akarunk belesüppedni a mindennapok szürkeségébe. Egy ilyen Danny Zuko olyan reményt ad számunkra, amitől elfelejtjük, hogy öregszünk, hogy narancsőrösek vagyunk, hogy ráncaink vannak, őszül a hajunk, nem vagyunk tökéletesek, nem tudunk úgy táncolni, énekelni, sportolni, vagy pasit fogni, ahogy szeretnénk. 

Nézzük a filmet és töprengünk.
Danny egy apró szikra, ami előhozza belőlünk SuperGirlt. 
Ezért olyan átkozottul vonzó. 
Ugye te is imádod a filmet?
Ugye te is Sandy, esetleg Rizzo vagy?
Ugye te is érzed magadban a tüzet?
Na ugye. 
Köszi Travolta!
Pacsi!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése