Így pecázd ki magadnak az álommelót (...vagy hogyan élj meg írásból?)

Persze könnyű mondogatni, hogy az álommeló egyszer majd besétál az életedbe, ha kitartóan és szorgalmasan dolgozol, valójában mindannyian tudjuk, hogy ez azért nem ilyen "egyszerű". Sokan soha nem lelnek rá arra a munkahelyre, amiről álmodoznak, sokan pedig nem ismerik magukat eléggé ahhoz, hogy tudják, mivel szeretnének foglalkozni.


Én már egészen kicsi koromban tudtam, hogy mi az, amivel nem szeretnék foglalkozni, és ez kamaszkoromban sem változott. Sosem voltam rossz tanuló, de az is igaz, hogy ami nem érdekelt, arra nem igazán szántam sem időt, sem pedig energiát, éppen ezért messze álltam 9. osztály után a kitűnő bizonyítványtól, pedig a képességeim bőven elegendőek lettek volna hozzá. Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, mert valójában soha nem tettem erőfeszítéseket azért, hogy sokkal jobb év végi osztályzataim legyenek, pedig a szüleim biztosan örültek volna neki. 

Nálunk mindig az volt az elvárás, hogy ami érdekel, abban igyekezzek jó lenni. Ilyen volt az angol, és - amikor már megjött eszem ahhoz, hogy ráébredjek, hogy VALÓBAN MAGAMNAK TANULOK - a történelem is. A magyart is szerettem, de főleg azt, hogy megtanítottak bennünket érvelni, és fogalmazni. Persze a verseket is nagyon kedveltem, de jobban szerettem magam kiválasztani, hogy melyik műveket szeretném elolvasni, így aztán itt is becsúszott néhány négyes osztályzat.  A mai napig imádok olvasni, ez az, ami igazán kikapcsol és feltölt, viszont se magyar, se angol tanár nem szerettem volna lenni, a pedagógusképzést így hamar kizártuk. 

Az első, aki megmondja, kik láthatóak a képen, napi kincset kap! 

Sok mindenből jó, de semmiből sem kiemelkedő

Igen, ez vagyok én. Mindig irigyeltem azért a tesómat, mert szuperügyes volt a reál tárgyakból, imádta a kémiát, és pontosan tudta, hogy - valamilyen formában - ezzel szeretne dolgozni egész életében. Én egyetlen tárgyat, képességet, készséget, tulajdonságot sem tudtam soha mondani, amiben kiemelkedő lettem volna. Picit mindenhez igyekeztem konyítani, de nem voltam eredményes, sikeres és bevallom, éppen ezért céltudatos sem. Mert nem volt célom. Én soha nem akartam ősanya lenni (anya persze igen!), és külföldre sem szerettem volna költözni. Olyan állóvíz vett körül, aminek nem volt ijesztően mély a közepe, de a parton sem sorakoztak napernyők, koktélok és kényelmes nyugágyak. 

Akkor mi legyen belőlem???

Fogalmam sincs. Ez volt a helyes válasz, és a következő években szintén nem jutottam előrébb ebben a kérdésben. Szociális munkásként végeztem az egyetemen, és bár 5 éven át dolgoztam a szakmában, tudtam, hogy ezt végképp nem szeretném csinálni. Főleg nem egész életemben. 


Hogyan tovább?

Nem volt sok munkahelyem, de ahol eddig dolgoztam, ott nagyon szerettem a munkatársaimat, és boldog vagyok, hogy az utam keresése közben ilyen nagyszerű embereket ismerhettem meg. Emellett boldogan blogolgattam, és élveztem az életet. Együttműködtem az Éjjel-Nappal Balatonnal, akiknek cikkeket küldtem, és közben szuper koncerteken, rendezvényeken vehettem részt. Nagyon szerettem. Egy szép napon kaptam egy linket Messengeren, amiben egy lehetőségre hívták fel a figyelmem. Mikrobloggert kerestek az I Love Dunakanyar nevű turisztikai honlapnál. A többi pedig...ahogyan mondani szokták, már történelem. Azóta beleszerettem a Habosbabosba, volt egy "egyéjszakás" kalandom a Kávéval, és néhány olyan együttműködésem is, amiből még csók sem született, de mégis tanultam valamit. És itt van a rádiózás, ami ugyan nem végcél, de megtanít arra, hogy melyek azok a területek, ahol a béka s*gge alatt vagyok, és amin biztosan rengeteget kell még dolgoznom).

Nos, amennyiben ti is vágytok arra, hogy az írásból, blogolásból éljetek, van számotokra egy jó tanácsom. Igenis kellenek az "ingyenmelók", kellenek a kitérők, és kellenek a mellékvágányok, mert nem feltétlenül akkor lesztek főállású bloggerek, ha a saját blogotok eladásából éltek. Vagyis persze szép dolog, ha a szponzorok pont titeket találnak alkalmasnak egy-egy brand népszerűsítésére, de törekednetek kell arra, hogy az írás legyen a középpontban, ne egy-egy termék. Akkor fejlődtök. 

Mégis jó vagyok valamiben?

Nem olyan régen volt egy rövid beszélgetésem T.-vel, a Dunakanyaros honlap tulajdonosával, aki arról mesélt nekem, hogy elegendő, ha tisztában vagyunk azzal, hogy miben vagyunk nagyon erősek, és arra nyugodtan építhetünk hosszú távon. Nála, és a páromnál, D.-nél ez az a képesség, hogy nagyon ügyesen mérik fel, hogy melyik embert melyik "fiókba" kell elhelyezni. Innentől kezdve tudják, hogyan szóljanak az eladóhoz a kisboltban, hogyan adjanak el valamit, és hogyan tárgyaljanak valakivel. 


Mindig vágytam arra, hogy valamiben nagyon erős legyek, de annyi dolog érdekelt egyszerre, hogy sosem tudtam választani. Most a jó(???) íráskészség mellett éppen az a szerencsém, hogy sok minden iránt érdeklődöm, és ezért szívesen találkozom egy csomó új dologgal. Az elmúlt évek alatt dolgoztam ingyen is, de volt, hogy egy cikkért több tízezer Forintot is kaptam. Révbe értem. Szeretem ezt csinálni, és nem kutatok görcsösen más lehetőség után, ami boldoggá tehet. Blogger vagyok, írással foglalkozom, és remek embereket ismerhetek meg. Ez a recept az álommelóhoz.

Ne szidjatok nagyon, kérlek!

Talán most éppen káromkodtok, mert nem egy "10 tipp, hogy megtaláld az álommunkát" című sablonokat durrogtató cikket írtam, de ha végigolvastátok a bejegyzést, akkor biztosan rájöttetek, hogy nem is ez volt a célom. Találjátok meg azt, amiben a legerősebbek vagytok, és építsétek arra az életeteket, bármilyen akadályon kell hozzá átvergődni. Kitartás, szorgalom és elhatározás kérdése minden. (Meg egy kis szerénység, alázat és elkötelezettség is kell a puttonyba). 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése