Segíts te is ÖRÖMSÜTIVEL a rászorulóknak!

Ha hosszabb ideje követitek a blogot, több olyan bejegyzéssel is találkozhattatok, ahol jótékonykodásra buzdítottalak benneteket. Sokszor elmondom, hogy ez nekem nagyon fontos, és szívesen megosztok bármit, amivel szebbé és jobbá tehetjük az arra rászorulók napjait, vagy éppen karácsonyát. Most is erre kérlek titeket!


Miről is van szó? 
December 2.-án 17 órakor a Luppa-tó melletti pszichiátrián a Hangművelő Szalonzenekar  ad Téli mesék címmel furulyakoncertet, amit meghittebbé tehetünk egy kis süteménnyel. Ha ügyesen tudtok sós stanglit készíteni, vagy ellenállhatatlan a zserbótok, és szívesen készítenétek egy adaggal a pszichiátrián élők számára, akkor kérlek benneteket, ne fogjátok vissza magatokat! A sütiket december 2.-án a telepi templommal szemközti parkolóban 15.30-16.00 óra között gyűjtik, és a szervezők azt kérik, hogy mindenki jelezze feléjük "sütikészítési szándékát", hogy tudják, kire számíthatnak! 

Ami még fontos: Ahogy eddig is, az lenne a kérés, hogy olyan dobozokba csomagoljatok, amiket nem kell majd visszaadni Nektek. Jelezzétek azt is, ha szívesen elmennétek az átadásra, mert nagyon szép élmény szokott lenni. 

A blog eddigi legnagyobb adományozós akciója az volt, amikor a Napi Kincsek  Tárháza kis közössége karácsonyi ajándékokat gyűjtött és küldött a nágocsi Árvácska Anya és Csecsemőotthonnak. Abban az évben D. én személyesen is elutaztunk Nágocsra, hogy találkozhassunk az otthon vezetőjével és kis lakóival, és boldogan jöttünk haza azzal az érzéssel a szívünkben, hogy ezt mi, a napi kincsek tárházának csapata vittük véghez.

Erről bővebben itt olvashattok: 
Kincset a kicsiknek - Felhívás!
Kincset a kicsiknek - Az akció eredménye

Bízom benne, hogy ti, akik a Luppa környékén (vagy nem túlságosan messze) éltek, aktívan részt vesztek majd ebben az akcióban is, akárcsak a korábbi kezdeményezésekben (bár ez most nem a Napi Kincsek szervezése)!

Köszönöm a segítséget!


Címkék: